Bármi történik, legjobbjaink állnak a magyar csapat rendelkezésére a sorsdöntő párharcban
A magyar és a nemzetközi tenisz idei évét értékeltük, majd egy kicsit előretekintettünk.
A magyar és a nemzetközi tenisz idei évét értékeltük, majd egy kicsit előretekintettünk.
A pontos időpont is hivatalossá vált.
91 esztendős volt.
Az első lépés az lesz, hogy a legerősebb összeállításban lépjen pályára csapatunk.
Méghozzá idegenben, a világ másik felén.
A több értelemben is történelmi szezonját az sem hátráltatta, hogy doppingügybe keveredett.
Az egész héten gyakorlatilag nem volt kérdés, hogy címvédés lesz a vége Málagában.
Manacortól Málagáig. Belegondolni is nehéz, mekkora örökséget és űrt hagy maga után Rafael Nadal.
Az ausztráloknak egy sanszuk lett volna, hogy legyen esélyük, de azzal sem éltek.
Egészen mások az erőviszonyok, mint egyéni versenyben.
Az érdeklődés finoman szólva visszaesett a spanyol válogatott korai kiesése után.
A holland válogatott remekül játszott, és némi meglepetésre kiejtette a házigazda Spanyolországot.
Érzelmes levélben méltatta a visszavonuló klasszist nagy riválisa.
Az elnökség konkrét célokat fogalmazott meg, amelyekhez új szövetségi kapitányt neveztek ki.
Két napig perzselő hőségben küzdött válogatottunk – és a végén nyerte meg a párharcot.
Több mint hat órán keresztül tartott a két mérkőzés a perzselő hőségben.
Elkészült a pontos játékrend, kezdés holnap délelőtt.
A körülményekkel mindenkinek meg kellett küzdenie, még nekünk is a szabadidős túránkon.
A helyiek nagy része még arról sem tud, hogy a hétvégén országuk válogatottja összecsap a magyarral.
Magyarország legjobb játékosa a Dk-párharc előtt egy héttel az ágyból sem tudott felkelni.
Legutóbb 2006-ban találkoztunk az egyiptomi csapattal, akkor egyértelműen nyertünk.
Elképzelhető, hogy top10-es játékos érkezik hazánkba.
A magyar válogatott győzelmeit Fucsovics Márton és Piros Zsombor aratta.
Németország legjobbja zárhatja le a találkozót.
Döntetlen állásról folytatódik szombaton a Németország elleni összecsapás.
Fucsovics Márton egyenlítette ki az állást a németek legjobbja ellen.
A magyar válogatott játékosai életre szóló élményt szereznének szurkolóiknak.
A németek világsztárjuk nélkül állnak ki, az esélyek rendkívül kiegyenlítettek lesznek.
Ott verte meg Djokovicsot, ahol még senkinek sem sikerült, majd bődületes fordítással ült trónra.
Jövő héten a válogatott első számú játékosaként léphet pályára Tatabányán.
A német válogatott a világ egyik legjobbjával érkezik hazánkba.
A magyar tenisz új sztárja egy mélypont után állt fel, és írt történelmet. Ez pedig még csak a kezdet.
Az utóbbi évek legerősebb válogatottja léphet pályára Németország ellen.
Értékes nyereményért cserébe.
Djokovicsot és Federt négyszer, Nadalt háromszor verte meg.
A februári párharc győztese továbbjut a finálé 16 csapatos csoportkörébe.
Nézettségi rekordok dőltek meg, újabb sporttörténeti fejezet íródott.
Jannik Sinnerrel szemben jelenleg nem létezik ellenszer.
A hazai pálya viszont előnyt jelenthet a mieinknek.
Már az elődöntőket rendezik a Davis-kupában. Helyszíni beszámoló.
Jövőre történelmi tettre készül.
Törökország legjobbjainak esélyük sem volt Keszthelyen.
Amennyiben nyer a magyar válogatott, úgy jövő februárban a DK-döntőért játszhat a csapat.
Helyét a válogatottban debütáló játékos veszi át.
Az utolsó, ötödik mérkőzésen dőlt el minden a Davis-kupában.
Páros mérkőzéssel folytatódik szombaton a program.
Pénteken két egyéni, míg szombaton egy páros és két lehetséges egyéni mérkőzést rendeznek.
Tatabányán lép pályára a francia válogatott a mieink ellen.
Andy Murray 2019 óta először szerepel a Davis-kupa-csapatban.
Két szettben nyert a Marozsán Fábián, Valkusz Máté kettős.
A csapat a jövő hétvégén Sydney-ben csap össze az ausztrálokkal.
Juniorként berobbant, válogatottban már US Open-győztest is vert meg, az év végére top 100-as lenne.
Danyiil Medvegyev bebiztosította a győzelmet.
A világ legjobb párosa túl nagy falatnak bizonyult.
A hatszoros Grand Slam-torna-győztes úgy nyilatkozott, nincs elég ideje a jelenlegi feladatai elvégzésére.
A teniszező azt szeretné, ha befagyasztanák a rangsort. Amint lehet, rögtön játszana.
A teniszező vadul ünnepelte meg a magyar válogatott Davis-kupa-győzelmét.
Balázs elsöpörte ellenfelét, Fucsovics hátrányból felállva nyert a belgák ellen. A 3:2-es győzelemmel ott lesznek a novemberi madridi döntőben.
Egy sima első szett után Coppejans egyenlített, a harmadik játszma fordulatos lett. A magyarok 1-1-re állnak a belgákkal.
Az első egyest elbukta a magyar teniszválogatott. Fucsovics Márton javíthat.