Szentkirályi Alexandra szerint nem füstös szobákban, limonádézás közben kell dönteni Budapest sorsáról
A Fidesz budapesti elnöke nem kímélte Karácsony Gergelyt.
A Fidesz budapesti elnöke nem kímélte Karácsony Gergelyt.
Még mindig sok a kérdőjel az új Fővárosi Önkormányzat körül.
A héten szeretne tárgyalni a Demokratikus Koalíció a főpolgármesterrel.
Októberben kezdődik a munka a Fővárosi Közgyűlésben, ahol könnyen patthelyzet lehet.
Szentkirályi Alexandra azt állítja, hogy a Tisza Párt elnöke megkereste őt.
Ide is megérkezik az egységes ügyeleti ellátás.
A francia elnököt a magyar miniszterelnökről kérdezték a NATO-csúcson.
Az Energiaügyi Minisztérium ismertette a részleteket.
A jelenlegi állapot és a jövő is szóba került.
Még mindig messze a cél.
Egy fontos eseményre készülnek.
Részletesen ismertette a köztársasági elnököt a haderő jelenlegi helyzetéről.
Lemondták a szerdai konzultáción való részvételt.
A civilek Pintér Sándorral egyeztetnének.
Hivatalba lépése másnapján a kormányfő személyesen kereste fel a köztársasági elnököt.
Szinte már biztos, hogy több korrekcióra is szükség lesz.
Az izraeli kormány miniszterével a közel-keleti helyzetet is áttekintették.
Akár 50 millió forintos összeggel is igénybe lehet majd venni.
Jelentős potenciál van a török haderőfejlesztésben.
A beruházások kedvezményben részesülhetnek.
Az átlagárak ötszörösét fizetik az üzemanyag szállításáért.
Több kérdésben is egyeztettek a felek.
A szakszervezetek attól tartanak, hogy tovább emelkedhet a munkahelyi balesetek száma.
Az érdekvédők ennek ellenére is az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Véget ért a tárgyalás a köznevelési államtitkár és a pedagógusok között.
Minden idők egyik legnagyobb felmondási hulláma következhet.
Az Index azt is megtudta, mi lesz a tárgyalás témája.
Arról is szó esett, hogy át kell állni a zöldacélra.
Négy pontban sorolta fel, hogy miért elfogadhatatlan Brüsszel tervezete.
Az infláción múlik minden.
Június végéig lezárulhat a folyamat.
A politikusok szerint a státusztörvény helyett inkább a béremelést kellene megvitatni.
Véget ért a státusztörvényről szóló egyeztetés a Belügyminisztériumban.
Ezzel az utolsó szakaszához ért a státusztörvény benyújtása előtti folyamat.
Az egyeztetések lezárultát követően a kormány benyújtja a parlamentnek a törvényjavaslatot.
Az Index megszerezte, hogy négy párt milyen alapelvekről állapodott meg az önkormányzati választással kapcsolatban.
Meghallgatták a szakmai szervezetek véleményét.
Az érdekvédők szerint a Belügyminisztérium az uniós nyomásgyakorlás miatt enyhülhetett meg.
Kisebb engedményeket tettek a döntéshozók, de a státusztörvény lényegi elemei maradnak.
Látványos, de eredménytelen egyeztetést tartottak pénteken a Belügyminisztériumban.
Lezajlott a szakmai egyeztetés.
Ez a konklúzió a Belügyminisztériumban tartott mintegy háromórás egyeztetés után.
A köztársasági elnök megállapodott egy dologban a kormányfővel.
Magyarország és Nagy-Britannia közös problémáiról egyeztettek.
Közösségi oldalán jelentkezett be a külügyminiszter.
Aggasztónak találja a helyzetet a szakszervezet.
A főpolgármesterrel tárgyaltak érdekképviselőik hétfőn.
A cél a súlyos sérülésekkel és halálos áldozatokkal járó balesetek számának drasztikus csökkenése.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter az önkormányzati szövetségekkel egyeztetett.
A kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik.
Ám azt nem tudni, pontosan mennyi.
Takács Péter államtitkár a Magyar Orvosi Kamara képviselőivel egyeztetett.
Másfél év után egyeztettek a felek.
Ünnepségen is részt vesz a miniszterelnök.
Egy ünnepségen vesz részt a kormányfő.
Piros vonal nincs, csak nehézség, de előremenekülnek.
Az ukrajnai háborúról, a menekültek megsegítéséről és az energiahelyzetről is egyeztettek.
Az új budapesti amerikai nagykövet nemrég Karácsony Gergely főpolgármesterrel is találkozott.
Az új irányelveket az Egészségügyi Közlöny szerint a 2017-ben megszűnt Országos Bábaszövetség is elfogadta.
A miniszter szerint konstruktív tárgyalások zajlottak az Európai Bizottsággal.