Figyelem, fontos határidő jár le január elején az egyetemre felvételizőknek
Megjelent a tájékoztató a Felvi.hu-n
Megjelent a tájékoztató a Felvi.hu-n
Reagált a Belügyminisztérium.
Résen kell lenni.
Sok általános iskolást foszthatnak meg a gimnáziumi továbbtanulástól.
Ezúttal elsősorban mesterképzési szakokat hirdetnek meg.
Az új pontszámítási szabályok nagy bonyodalmat okoztak.
Magyarország továbbra is az űrbe készül.
Az egyetem összesen 356 állami ösztöndíjas helyet hirdetett meg.
Adminisztratív hibák esetén a pontokat újra lehet számoltatni.
2024-ben 5500 diákkal kevesebben jelentkeztek az egyetemekre, mint egy évvel korábban. Volt szak, amit egyetlen embert jelölt az első helyen.
Az ELTE-re csaknem 12 ezer diák nyert felvételt.
Tűkön ülve várják az SMS-t.
Hamarosan kihirdetik a 121 ezer fiatal jövőjét meghatározó számokat.
Elárulta a család, miből finanszírozzák az összeget.
A felvételizők 10 százaléka jelentkezett a Műegyetemre.
Kaptak némi haladékot a diákok.
Összeszedtük, milyen volt a megújult érettségi, és megnéztük a felvételizőket érintő határidőket.
Mutatjuk, mennyit ér az eredmény a felvételinél.
Polgári per lehet az ügyből.
A legtöbb diák alapképzésre jelentkezett idén.
Célegyenesbe értek a szóbelik, összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Pótfelvételi, diákmunka – több opciója is van a vizsgázóknak.
Molnár Áron osztotta meg elsőként a hírt.
Az egyik lányt túlsúlyosnak nevezték.
Érdemes figyelni a naptárt.
Kifejezetten rossznak tűnik a helyzet.
Komoly fenntartásai vannak a HÖOK-nak.
A helyzet távolról sem fekete-fehér, minden fenntartónál léteznek pró-kontra érvek.
Országszerte 72 ezer diák vizsgázott szombaton.
Szerdán és csütörtökön Szentendrén zajlik a felvételi.
Egyszerűen átugrotta a mozgó autót.
A legrangosabb egyetemekre készülő tanulók teljes körű finanszírozást nyerhetnek.
Egy középfokú nyelvvizsga 28 pontot ér.
Ez a megállapodás az ország összes diákját érinti.
Egyetemi felvételire szóló pluszpontokat lehet szerezni.
Egy vendég késelt meg egy alkalmazottat, az ökölvívó-válogatott korábbi edzőjét.
A felvételizők közel 30 százaléka folytathatja tanulmányait valamelyik felsőoktatási intézményben.
Több mint másfélszeresére nőtt a felvett magyar hallgatók aránya a tavalyi tanévhez képest.
Rengeteg gólya lesz.
Mintegy 127 ezer diák jövőjét határozzák meg ezek a számok.
Országszerte számos ponthatárváró rendezvényt tartanak a diákoknak.
Alig 24 óra, és érkeznek a várva várt sms-ek.
A bérlők nagy összegű kaucióra számíthatnak.
Országszerte több helyen Pont Ott Partit is tartanak.
Aki nem siet, később még megbánhatja.
Jövőre fontos változások jönnek.
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Az egyetemre való bekerülésüket segíti a komplex felzárkóztató program.
Érdemes figyelni a költségekre.
A felvételizők közel fele jelentkezik technikumokba.
Az intézmények péntekig értesítik a tanulókat az eredményekről.
Február 22-én zárult a jelentkezés.
Szepesi Mór öt Borostyán-ligás intézménytől kapott ajánlatot, ami nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is ritka.
Kevesebb pontot érhet a felvételin az érettségi.