Fidrich Róbert: Az Európai Bizottság javaslata teljesen tudománytalan
Nem kapnánk tájékoztatást arról, hogy génmódosított élelmiszert eszünk.
Nem kapnánk tájékoztatást arról, hogy génmódosított élelmiszert eszünk.
Génmódosítással előznék meg a kilökődést.
Az eljárással még senki sem próbálkozott, a következményei azonban felmérhetetlenek.
Génmódosítással érték el az eredményt.
A Nébih lecsapott a törvénysértőkre.
Éppen ezért még az állatvédők is támogatják az eljárást.
A brexit miatt kibújhattak a szigorú EU-s szabályozás alól.
Ideje másképp gondolni a génmanipulációra.
Elrendelték a növényállomány zárolását.
Nem jött az országba génmódosított dísznövény-szaporítóanyag Nyugat-Európából.
A főorvos szerint platón van a koronavírus-járvány, de a szigorú korlátozásokkal hamarosan csökkenhet a fertőzöttek száma.
A módszer megoldást jelenthetne az éhínség ellen is.
Ugyan, mi baj történhet? Elvégre 2020-ban eddig minden olyan jól sült el.
Több tűt is beletörtek az embrió körüli membránba, de végül sikerült kikapcsolni egy pigmentációért felelős gént.
A cetuximabot most egerek sejtjeiben állítják elő, a havi adagja több mint 1 millió forint. A kecskék évente 8 kilót képesek belőle termelni.
Az élelmiszer-mérgezéseket tennék visszakövethetővé a DNS-vonalkódok beültetésével a Harvard kutatói.
A Fülöp-szigetek az első hely, ahol az engedélyezés nem csak szimbolikus jelentőségű. Az aranyrizs a GMO-ellenesek előítéleteire rácáfolva a legszegényebb gyerekek egészségét szolgálja.
Ho Csian-kuj három év börtönt és 127 millió forintnyi büntetést kapott, társaira is börtön vár.
Ho Csian-kuj biofizikus nem tartotta be az etikai és tudományos normákat, amikor módosította egy ikerpár génjeit.
Na de mire jó egy szarv nélküli marha?
Brazíliában félmillió egyedet engedtek szabadon, hogy visszafogják a vírusok terjesztését.
Élelmiszertudósok és élelmiszeripari cégek beszélgettek a génmódosításról a Szent István Egyetemen, ahol elhangzott, hogy máshogy nem lehet megetetni a Föld lakosságát, de a magyar fogyasztóknak mégsem kell az ilyen.
A pókméreggel módosított gomba a maláriaszúnyogok 99 százalékát elpusztítja.
Életveszélyes, antibotikumoknak ellenálló fertőzést gyűrtek le a módszerrel brit orvosok.
A génmódosított állatok nemcsak az átültethető szervek végtelen forrását jelentik, de a vérhiányt, sőt a cukorbajt is orvosolhatják. Csakhogy ezt ők nem fogják túlélni.
Borul az elmélet, miszerint a gének csak a fogantatáskor rögzült, állandósult jellemzőit hordozzák magukban.
Egy kínai tudós génszerkesztett ikrek létrehozásában segített, az egészségügyi hatóság mostanra készült el az új törvénytervezettel.
Az ausztrál kutatók ezzel fékeznék meg a vírus terjedését.
Az se biztos, hogy tényleg úgy történt a forradalmi beavatkozás, ahogy állítja.
A módszerrel a HIV pozitív szülőknek is egészséges utódjuk születhet, de a módszer az egész tudományos közösséget felháborította.
Veszélyes DNS-károsodást is okozhat a CRISPR genomszerkesztési technológia, figyelmeztetnek brit tudósok.
Az MTA szerint a precíziós génszerkesztés nem ütközik az Alaptörvénybe, ami tiltja a GMO-t.
Kínai tudósok az új génmódosító eljárással zsírégető malacokat tenyésztettek ki.
Bázisszerkesztéssel iktattak ki egy örökletes betegséget a CRISPR továbbfejlesztésével.
Úgy kell nekik a génszerkesztett búza, mint egy falat kenyér. A CRISPR jelentheti a megoldást.
Ilyen génmódosított élőlényt még nem láttunk a Földön. Röfögve jön a szervátültetés új korszaka.
Amerikai kutatók egyszerűen kivágták egy súlyos, öröklődő szívbetegség hibás génjét.
Eddig csak Kínában próbálkoztak a komoly etikai kérdésekkel övezett, ellentmondásos beavatkozással.
A leukémia egy speciális formáját gyógyítanák az eljárással, ha az illetékes amerikai hivatal engedélyezi azt.
A legalacsonyabb szinten is érezhető a globális felmelegedés hatása.
Genetikailag módosított szúnyogokat eresztenek szabadon Floridában, hogy megállítsák a kórt.
Újabb mérföldkőhöz érkezik a forradalmi, de ellentmondásos CRISPR-módszer Kínában.
Viszont segíthet a klímaváltozás átvészelésében egy új átfogó tanulmány szerint. Nem oszlatott el minden kételyt.
Az internet új slágere az összeesküvés-elmélet, ami játszi könnyedséggel fejti meg a zikavírus titkát.
Kínai tudósok azért módosították két majom génjeit, hogy jobban megérthessük az autizmust.
Bocsánat: biomérnöki munkával létrehozott szintetikus pókselyemből.
A génterápia legyőzheti az Alzheimer-kórt, a rákkockázatot és az örökletes betegségeket, de a szakértők szerint ennek ma még nagyobb a kockázata, mint a várható haszna.
A génmódosított toréniák sárgás zöld fényt bocsátanak ki, szabad szemmel is láthatóan.