58 találat az Indexről, és 99 a környékéről.
Agydaganatáról beszélt az ősszel színpadra visszatérő Keresztes Ildikó
„Az, hogy kettéfűrészelik a fejed, nem szúnyogcsípés” – mondta az énekesnő.
Ezen nevet az internet népe: a „honfoglaló” Geszti Péter beszólt a 63 ezer éve született Pataky Attilának
Közben új, januári koncertjét promózta a Facebookon.
Azahriah ezúttal nincs elragadtatva attól, hogy listavezető lett
Ez a jelző az utolsó, amit szeretne magának.
Legyilkolták egymás szerelmét, hogy együtt lehessenek
Egy kalapácsról volt a gyil
Geszti Péter megfejtette, hogy mi tette sikeressé Azahriah-t
Emellett elmondta, hogyan kellene nevezni a következő rendszerváltást Magyarországon.
Geszti Péter őszintén vallott visszatéréséről
Tíz év kihagyás után.
Geszti Péter: A NER alaptézise, hogy csak egyfajta igazság létezik, az övé
A Petőfi-filmet „elszomorítóan üresnek érezte”.
Geszti Péter hatvanéves jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában
A nagyszabású koncertet 2025. január 25-én rendezik meg a fővárosi Arénában.
Vadon Jani nem tétlenkedik, mióta abbahagyta a rádiózást
A Televíziós Újságírók Díjának gáláján kaptuk mikrofonvégre a műsorvezetőt.
Meghalt Geszti Péter édesanyja, az ország Márta nénije
90 éves volt.
Ha két órát viselsz a karodon, az egyik idő relatív lesz
Harminc év után kapunk csak újra rapetát.
Hernádi Judit gyermekével való viszonyáról vallott
Elmesélte, mit bánt meg, és miben büszke magára.
Curtis Majkáról: El se tudnám felejteni
A rapper nehezményezi, hogy egykori zenésztársa nem köszöntötte őt fel a születésnapján.
Geszti Péter szerint egy nagy kocsmát kreált a média a virtuális világból
Úgy véli, az emberek egyre kevesebb időt fordítanak egymásra.
Műsorvezetőként tér vissza a képernyőre Geszti Péter
Augusztus 28-tól lesz látható a VIASAT 3-on.
Geszti Péter ismét egykori mentoráltja hóna alá nyúlt
Az X-Faktor után ez lehet a következő nagy dobás.
Geszti Péter és egy intim kapcsolat pillanatfelvétele
Egy szerelem 22 ízét öntötték zenei bonbonokba Váczi Eszterrel.
Quimby, börtön, Trabant, néptánc − a SopronFesten mindent megtalálni
Hallottunk podcastműsort Geszti Péterrel, láttunk festménykiállítást Kiss Tibitől.
Májusban indul a Margitszigeti Szabadtéri Színpad új évada
A programot filmvetítés is színesíti.
Geszti Péter: Tiszta elmebaj, amiben élünk
Nem tartja magát amplitúdónak, és most nem ír Petőfiről musicalt.
Geszti Péter új musicalt írt, a Sunday Brunch adásában elmondja, miért
Vasárnap az is kiderül, milyen az a grundélmény.
Szellemek jártak Óbudán az őszi éjszakában
Valakinek valamijéből valaki csinált valamit.
Stohl András nem félt felvenni a kesztyűt
Huszonhat év után megfiatalodott A dzsungel könyve szereposztása a Pesti Színházban.
Pajor Tamás: Nagyon nem mindegy, hogy min tudunk nevetni
A Szia, Életem! című film szerethető, intelligens forrás.
A veretős Sound után végre kenyérre kenték Zamárdit, ilyen volt az első ZamJam
Shaggy koncertje érdektelenségbe fulladt, Szikorát és Gesztit imádta a harminc felettieket célzó butikfesztivál közönsége.
A hőség zavara volt Zamárdiban
Vadonatúj fesztivál Úristennel, jéggel és dupla viszkivel.
Geszti Péter koncertjén a rezsiárak és az infláció is szóba került
A Valmar-duót is betalálta egy mondattal a Rapülők szószátyára.
Olyan fesztivál születik a Balatonnál, amely egyetlen korábbihoz sem hasonlít
A ZamJamen a Kool and the Gang és Shaggy is fellép Zamárdiban.
Zamárdiban senki sem fog unatkozni, lehet, aludni sem – ígéri Geszti Péter
Július 28-án indul a ZamJam, jön a Kool and the Gang és Shaggy is.
Geszti Péter nem tartja jó nőnek a Rezsit, dalban búcsúzik a katától
Neki is meg kell szüntetnie a cégét.
Itt van Geszti–Presser közös klipje, az Embertelen dal '22
Most került ki a netre az LGT 1980-ban íródott dalának egyéni hangulatú átdolgozása.
Egy hónap múlva indul a ZamJam – tíz ok, amiért ott kell lenni
Zamárdi nagykövete, Tilla összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Presser Gábor és Geszti Péter újra együtt dolgozik
„Valami készül” – írta sejtelmesen közösségi oldalán Geszti.
Geszti Pétert szíven ütötte, amit Oláh Ibolya a dalukról mondott
Nem énekli el többet a Magyarországot.
Ők lesznek az X-faktor döntősei
Néhol ugyan hamiskásak, de azért voltak jobb pillanatok is.
Geszti Péter visszatér az X-Faktorba
Nem, nem zsűrizni megy.
Elaludt futás közben a második, Csécsei a bajnok!
Nem biztos, hogy százasok, de nem cserélnének senkivel.
Balu dalával apámtól búcsúztam
Én voltam a csávó, aki fél évvel korábban rövidnadrágban, női övekkel a nyakában, aranyozott sapkában ugrált az színpadon – emlékezik Geszti.
Geszti Péter is elkapta a koronavírust
A dalszövegíró közel három hétre eltűnt közösségi oldalairól. Mint kiderült, betegség állt a háttérben, méghozzá koronavírus.
Lázár János újabb feladatot kapott
A Tisza-család geszti otthonát kell felújítania.
Visszatér Geszti Péter és a Jazz+Az
20 évvel a búcsúkoncert után újra színpadra áll a rapper/reklámszakember formációja.
Gesztivel büntet a Prédikátorként visszatérő Pajor Tamás
A klip, amiben szerepel Szikora Róbert és Varga Miklós mellett Gesztesi Károly és FankaDeli.
Geszti Péter és Dés László az egész országot fogja tanítani
Minek olvastuk el A Pál utcai fiúkat, ha ennyire nem tanultunk belőle semmit? A Vígszínház sikermusicalje megmutatja, miért is jó ez a regény.
Stadiont a Hortobágyra is!
Az Arc plakátkiállítás főszereplője Habony és Matolcsy mellett Kiss László ügye volt. Ilyen egy plakátverseny a plakátháború árnyékában.
Újra összeáll a Rapülők
Gesztiék egy nagy koncertet adnak a Papp László Sportarénában. Lesz még rosszabb!
Ettől elment a létvágyam
Nem igazán volt kiemelkedő album a héten, ezért jobb híján meghallgattuk Geszti Péter új albumát. Bár ne tettük volna.
Drótkerítésen gátfutó menekült a magyar álom
Pénteken megnyílt az eddigi legpolitikusabb ARC. Megtudtuk, hogy Orbán Viktor egy Geszti Péter.
Geszti: A mostani kormány eltörölte az alkotmányt
A Narancsnak nyilatkozott arról, hogy lesz-e idén ARC plakátkiállítás, és mit tanultak a szervezők a sikertelen internetes pénzgyűjtésből.
Elmaradhat az ARC plakátkiállítás
Gesztiék hétmilliót szerettek volna összekalapozni, az adománygyűjtés azonban nem jött be.
Országháziak kezében a popszakma
Csak egy rendezvény van Magyarországon, ahol egy asztalnál ül Navracsics Tibor és Mr. Busta, és ahol mindenkinek természetes, hogy a popzenét állami pénzből kell fenntartani. A harmadik Music Hungary-n jártunk.
Geszti a magyar könnyűzene legalját kapargatja
A Gringo Sztár új számában benne van minden, amiért gyűlölni lehet a hazai popszámokat.