Elon Musk beállhat Novák Katalin új szervezetének támogatói közé
Az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívásra keresik a választ.
Az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívásra keresik a választ.
A baloldali ellenzék az intézkedést alkotmányellenesnek nevezte.
A magyar miniszterelnök ismét kiosztotta az Európai Bizottságot.
A Fidesz politikusa szerint a Patrióták a változás éllovasai, amit pedig Magyar Péter mond, „az lufi”.
A tárcavezető felajánlotta lemondását Giorgia Meloninak.
Oroszország trójai falovának nevezték a magyar miniszterelnököt.
Megtalálták a legjobb személyt az uniós biztosi pozícióra.
Fontos poszt a tét, de ki lesz a befutó?
Egymásnak feszült Giorgia Meloni és Ursula von der Leyen.
Kölcsönös vádaskodás folyik a jogállamisági jelentés miatt.
A külügyminiszter reméli, hogy senki sem támadja meg érte.
A főbb területek a megújuló energia és a mesterséges intelligencia.
A pártja mégsem szavazta meg az újrázását.
Azt írta, hogy az olasz miniszterelnök olyan alacsony, hogy nem is látszik.
Úgy véli, az európaiak „gyakorlatiasabb és kevésbé ideologizált Európát” kérnek.
Ezt maga az olasz kormányfő közölte, miután tárgyalt Orbán Viktorral.
Különböző forgatókönyvek lehetségesek, a jelöltek neme és nemzetisége is számít.
Még mindig nem tudni, melyik frakcióba ülnek be a Fidesz képviselői az Európai Parlamentben.
Gulyás Gergely korábban arról beszélt, hogy várják a nagyobbik kormánypártot a frakcióba.
Könnyen lehet, ezzel intézte el a német politikus, hogy júliusban frissíteni kell az önéletrajzát.
A tárgyaláson értékelték az európai parlamenti választások eredményét is.
A kaotikus helyzetről videó is készült.
Az Európai Bizottság elnökének szüksége lenne egy politikus támogatására az EP-választásokon.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy két nő kezében van a sorsunk.
Váratlanul valódi tétje lett az EP-választásoknak.
Meloni hangsúlyozta, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia nem terveznek fúziót.
Évtizedek óta nem sikerült ezt megvalósítani.
Az elemzők szerint még nem lehet egyértelmű előrejelzéseket adni.
Giorgia Meloni közölte: meg akarják változtatni Európát.
Aligha tanúsítana önmérsékletet a volt amerikai elnök a második ciklusában.
Az egyházi vezető a mesterséges intelligencia veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Giorgia Meloni szerint kontraproduktív az aktivistáért folytatott kampány.
A százezer eurót a megerőszakolt nők támogatására létrehozott alapnak ajánlaná fel.
Az egyik szövetségesével szerepel közös fényképen a miniszterelnök.
Kemény állításokat fogalmazott meg a Mi Hazánk elnöke.
Egyre nagyobb a feszültség Brüsszelben.
Szóba kerültek a háborúk is.
El is sült a fegyver, egy embert el is talált.
Szerinte kiemelten kell védeni a zsidó közösségeket.
Többen osztottak meg fotókat erről a közösségi médiában.
Giorgia Meloni szerint újraegyesíteni kell Európát, integrálni kell a Nyugat-Balkánt is.
A korábban Karácsony Gergelyt is átverő duó vette célba az olasz miniszterelnököt.
Közel tíz éven át tartott a kapcsolat.
Giorgia Meloni olasz kormányfővel is találkozott.
Rendkívüli intézkedéseket jelentett be az olasz miniszterelnök.
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Giorgia Melonit.
Összecsapások is kialakultak.
A Demográfiai Csúcs miatt Magyarországra érkezett az olasz miniszterelnök is.
A köztársasági elnök szerint, ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről, a magyarság megmaradásáról.
A világhírű kanadai pszichológus a Demográfiai Csúcson vesz majd részt.
Elfogadta Novák Katalin meghívását.
A magyar és az ukrán elnök megállapodtak, hogy érdemi és konkrét lépéseket tesznek a kárpátaljai magyarság érdekében.
Ajándékot is vitt az olasz kormányfőnek.
Az incidens éppen akkor történt, amikor Meloni szintén Albániában nyaralt.
Nem tetszett neki, ahogyan kritizálták.
Az olasz kormányfő teljesen új megközelítést alkalmazna a migráció leküzdésére.
A legális migrációval szemben már megengedőbb az Európai Néppártba igyekvő olasz kormányfő.
Bár 2024 júniusában lesznek az európai parlamenti választások, már megkezdődtek a háttértárgyalások és a politikai helyezkedések.
Koncert közben bírálta a kormányfőt az énekes.
Többek között Ukrajna támogatásának folytatásáról is szó lesz.