Leállt az eredeti Mozart golyó gyártása Ausztriában
A gyár 127 év után zár be.
A gyár 127 év után zár be.
Nagy bajban lehet az autóipar.
Típusengedélyt és rendszámot is kapott a jármű.
Az észak-koreai vezető valamire készül.
Hatékonysági, versenyképességi kérdés, de hány robot jut 10 ezer gyártósori munkásra?
Két–három hétre kényszerülnek leállásra.
Az elején voltak nehézségek, de mára stabilan működik a DRS-rendszer.
A megállapodás mérföldkőnek számít.
A 2022-es adatokhoz képest 100 millió literrel kevesebb fagylalt készült.
Mielőtt megszűnt, lakosság 76 százaléka itta az instant terméket.
A tervek szerint egy éven belül elkezdődne a gyártást
Élénk iparág született.
Nem látszik még az igazi hatása.
A tárcavezető szerint Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban.
Ez már jóval több, mint az ipar 4.0. Egy ritkábban emlegetett ágazat hazai nagyágyúját kérdeztük.
Az orosz elnök a beiktatására is ezzel a járgánnyal érkezett.
A lap azokról a „Putyin-barátokrl” írt, akikkel a német fegyveripar szívesen dolgozik együtt.
A Saab elnöke szerint ideje lenne felszámolni a függőséget.
„Ha a mi utunk egy maraton, ez még csak az ötödik kilométer.”
Vezet út a csőd széléről az öt év alatt triplázódó árbevételig.
Gaszt Attila szerint van megoldás arra, hogyan maradhat nehezített pályán nyereséges egy vállalat.
Már több mint 1000 főből áll a csapat, de folyamatos a felvétel.
Versenyeznek a szerb hadsereggel.
Egyre fokozódik a feszültség a cég háza táján.
Szokatlan őszinteséggel értékelte munkáltatói díját az akasztói vállalkozó.
A kormánybiztos rámutatott, hogy megtriplázták a kutatás-fejlesztésre és innovációra költött pénzt.
Cél a vevők európai színvonalú rendszerben történő közös kiszolgálása.
Vége a száraz januárnak, de sokan folytatják.
Jobban oda kell figyelni a meghibásodásokra a jövőben.
Igyekeznek kiküszöbölni a hibát.
A cégcsoport most először engedett betekintést a termelése kulisszatitkaiba.
Véget érhet a töltöttségi szint állandó kémlelése.
Hatalmas tehertől szabadíthatja meg a kínai gazdaságot.
Európában pedig 15 százalékkal nőtt az értékesítése.
A vállalat egy új gyártóbázis kialakítását jelentette be Kecskeméten.
Régiós gyártóközpont lett Bőcs, de nincs megállás, folytatódnak a beruházások.
Újabb erős év jöhet, amihez az okos háztartási gépek iránti kereslet is nagyban hozzájárulhat.
Kezd beérni Hszi Csin-ping fineszes terve.
A honvédelmi miniszter szerint komoly védelmi ipart kell építeni.
Tízéves mesterterv mentén újul meg a gyár, amely teljesen lecseréli az elavult technológiát.
A legtöbben ma még csak a felelősséget látják a klímavédelmi célok mögött, a lehetőséget kevésbé.
Hat üzem nyolc összeszerelő sora viszont továbbra is áll.
A Heinekennél elismerik, hogy rengeteg energiát használnak fel a sör gyártásakor és szállításakor.
Megtörtént a nagy bejelentés.
Hogyan maradhat most a víz felszínén az, aki a világválság idején már majdnem elsüllyedt?
Az amerikai hivatalok szerint biztonsági problémák adódtak.
A régebb óta állományban lévők a törvényileg előírtnál nagyobb végkielégítésre számíthatnak.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat.
Egyedi sztori, de semmiképp sem meseszerű, sokkal inkább a bátor döntésekről szól.
A magyar pezsgőgyártás ugyanakkor felívelő pályán van.
Több száz embert érinthet közvetlenül a döntés.
A vállalatnak át kell állnia környezetbarát üzemmódra.
A receptet egy svájci trezorban őrzik.
Lezárult egy korszak.
Akkor is húztak még egy váratlant, amikor már senki sem számított rá.
Belenéztünk a kockás füzetekbe, hogy lássuk, mennyire fékezett a habzás.
A három kívánság között aligha szerepel a 200 ezer forintos bírság.
Megérkeztek a KSH adatai.
Változik a szabályozás, de sok még a kérdőjel.
Más országban terjeszkedik az Apple.