A háromemeletes épületben 54 ember élt.
Az egyik tartományban csaknem 7500 embert kellett kitelepíteni otthonából.
Füst lepte el az utasteret, többen sikoltozva menekültek.
A külügyminisztert szerdán fogadta Miguel Díaz-Canel kubai elnök.
Alig 800 méterre a múlt pénteki robbanás helyszínétől.
Egy terhes nő és egy gyerek is életét vesztette.
A furcsa kór ezúttal Bécsben dolgozó amerikai diplomatákat támadott meg.
Titokzatos hangra panaszkodtak és agykárosodást szenvedtek a kubai és kínai nagykövetségen.
Vasárnap délután besétált a rendőrségre, és elmondta, mit tett. A rendőrök megtalálták a holttestet a Havanna utcai lakásban.
2019. december 28., 18:21
Úgy tudják, a nő épp nászúton volt. A külügy megerősítette, hogy két magyart letartóztattak.
Az USA így akar nyomást gyakorolni a kubai kormányra.
A női kosárválogatott nagy bravúrokkal kijutott a 84-es olimpiára, aztán a bojkott miatt helyettük Dél-Korea utazott, és döntőt játszott az USA-val. A valaha volt legerősebb válogatott lelki tusáját, könnyeit Kiss Lenkével idéztük fel.
2018. augusztus 9., 19:04
A szemétledobóban keletkezett tűz.
A Boeing 737-es helyi járat volt, Havannából indult Holguinba. 113-an utaztak rajta.
A mentők nem tudták megmenteni az életét.
Politikusi nemzedékváltásra készül az ország, de Raúl Castro nem engedi át teljesen a hatalmat.
Az amerikai diplomatáknak maradandó halláskárosodást szerinte Kuba okozta. A hivatalos álláspont egyelőre nem ez.
Titokzatos betegség okozott halláskárosodást az amerikai diplomatáknál Havannában. Ez a válasz.
2017. szeptember 8., 00:28
A kubai hangtámadás nem előzmények nélküli: ismeretlen egészségügyi hatások, félelem az agykontrolltól és a saját diplomatáin kísérletező USA a konteók imádott Pandora projektjében.
Lassan eléri a változás Kubát is, egyre többen csak a telefonjukat bámuljak. Kiábrándító vagy sem, döntse el mindenki maga. Bánkuti András fotóriportja.
A tiltást törvénybe is foglalják. A 90 évesen meghalt kubai vezető korábban is kerülte a személyi kultuszt.
2016. augusztus 25., 15:39
52 év háborúskodás érhet véget a dél-amerikai országban.
2016. augusztus 23., 06:06
Az iráni külügyminiszter dicsérte az amerikai nyomással szemben kitartó Kubát.
Ellenzéki nőket vittek el a rendőrök, mert az emberi jogok helyzetét firtatták az utcán.
Az első gép kedden szállt fel a kubai fővárosból.
2014. augusztus 19., 18:17
Nemmel szavazott egy törvénytervezetre.
A valutapiacokról és a mezőgazdaságról beszélgettek, miután Oroszország elengedte Kuba adósságát.
Az orosz hadiflotta hírszerzésre használt hajója csütörtökön dokkolt a kikötő óvárosi részén.
Az 5,1 erősségű rengés epicentrumától 180 kilométerre, a fővárosban is lengette az épületeket.
2013. december 11., 06:56
Egy ellenzéki aktivista a lakásában rendezett gyűlést, a rendőrség öt háztömböt lezárt.
2013. augusztus 4., 13:42
A Moszkva nevű rakétahordozó cirkálót és a két kísérőhajót kubai elöljárók fogadták a kikötőben.
Szeptemberben legalább 533 esetben tartóztattak le embereket politikai okokból.
Az állami vállalatok dolgozói fizetett szabadnapot kapnak, így többen üdvözölhetik az egyházfőt.
A magyar női párbajtőrözők nem kerültek az élcsoportba a kubai Grand Prix-versenyen.
2009. szeptember 22., 13:59
2010-ig átalakul Budapest korábban egyik legrosszabb hírű lakótelepe.
2009. szeptember 16., 08:04
Moszkva és Havanna az elmúlt időben ismét szorosabbra fűzte viszonyát.
2009. augusztus 24., 06:48
A volt kubai elnök venezuelai diákokkal cseveg egy vasárnap közzétett tévéfelvételen.