Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap négy településen
A júniusi általános választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között.
A júniusi általános választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között.
Volt, ahol sem polgármestert, sem képviselőket nem választottak.
A feszültség elérte az országos politika szintjét is.
Tarnabodon polgármestert, Oroszlányban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Este hét óráig lehet szavazni a jelöltekre.
Csak egy párt indított jelöltet.
A győztes jelölt a szavazatok 58 százalékát szerezte meg.
Nagyon szoros volt a verseny a két polgármesterjelölt között.
A választókerületben eddig csak kétszer fordult elő, hogy nem a jobboldali jelölt nyert.
A helyi választási bizottság határozatot hozott, mert a Momentum szerint sérülhetett a választás tisztasága.
Az egészségügyi magánszolgáltató vezetője ezt nem tartja aggályosnak.
A helyi civil szervezet azt kéri a Párbeszédtől, a Momentumtól és a DK-tól, hogy lépjenek vissza a civil jelölt javára.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást.
Toroczkai Lászlót pedig Papp Renáta váltja Ásotthalmon.
Több helyen is a független képviselők taroltak.
Tizenegy településen tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap.
Egymás ellen indulnak az időközi választáson.
A Fidesz nem esélytelen Budapesten.
A helyi ellenzék szerint senki sem merte kitenni magát a Fidesz mocskolódó kampányának.
Három budai kerületben áll a bál.
Ezekben a budapesti kerületekben tartanak időközi választást.
Putnik Lázár polgármestert őrizetbe vették.
Balatonszepezden tavaly októberben senki, decemberben viszont már 14 jelölt indult a polgármesteri címért. Ma újra szavazhatnak a helyiek.
Hét helyen választanak új polgármestert és képviselőket vasárnap.
Leveleken egyetlen jelölt indul, Császlón a Munkáspárt is beszáll a versenybe.
Balatonszemesen fideszes, Cserhátsurányban munkáspárti jelölttel is meg kell küzdeniük a függetleneknek.
A polgármesteri posztért három független jelölt indul.
A tisztségért két független jelölt indul.
A Vas megyei településen új önkormányzati képviselő-testületet is választanak vasárnap.
Szendrőben, Vattán, Izsákon, Ráckevén, Kalocsán és Hajdúnánáson szavaznak a járványügyi előírások betartása mellett.
Jónás Kálmán, a vasárnapi időközi választás független győztese már volt képviselő a Jobbik színeiben. Háromszor annyi szavazatot kapott, mint a momentumos jelölt.
Munkáspárti ellenfelét is maga mögé utasította az ellenzéki jelölt.
A vasárnapi szavazásokon a helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
Bogdán László polgármester halála miatt kell új választást tartani a Baranya megyei településen.
A győri választás előtt a Fidesz jelölje mellett kampányolt a Kiscsillag énekese. Dézsié volt az ötlet, a Fidesznek nem tetszett. Lovasit meglepték a támadások.
Mindkét településen szavazategyenlőség volt.
Még hat településen van tartanak időközi választást.
Kikapott a fideszes jelölt az időközin a városban, ahol a letartóztatott fideszes Fehér Petra is képviselő.
A fideszes polgármesterjelölt legutóbb még 189 szavazatot kapott Szelevényen, most 304-et.
A fideszes jelölt legutóbb, 2014-ben még csak 45 százalékkal győzött.
A Nógrád megyei faluban új választást kellett tartani, mert a képviselő-testület feloszlatta magát.
A helyi Fidesz-frakcióvezető szerint Márki-Zay Péter dolgozzon a városért és ne kampányoljon.
Berecz János a szavazatok 69,8 százalékát kapta. Mezőtúron 5 szavazattal a szocialista jelölt lehet önkormányzati képviselő.
Beálltak Kovács Róbert, az ellenzéki Kőbánya Blues szerkesztője mögé.
Vasárnap Drávagárdonyban és Herencsényben polgármestert, Záhonyban településvezetőt és képviselőtestületet választanak.
A független polgármester már régóta szerette volna elérni ezt, de a testület végül csak petíció és tüntetés után szavazta meg.
Váraszón is időközi választást tartanak a hétvégén.
Van Lázár János körzetében egy község, ahol a helyi fideszesek ellehetetlenítették a polgármestert, majd a kiírt időközin magukat függetlennek álcázva izomkampányba kezdtek. És pofára estek.
155 szavazó volt, Rozsnyai Karaffa Ágnes 87-tel nyert.
56,2 százalékot kapott Gyulán a fideszes jelölt, hiába egyesítette erejét az ellenzék.
A baloldali pártok egymással versengtek, majd hirtelen mind visszaléptek a gyulai időközi választáson.
Jelölő szervezetként nyilvántartásba vették őket.
Időközin indulna a rapper. Reszkess, Kocsis Máté!
Úgy volt, hogy vasárnap időközi választások lesznek, de a bíróság közbeszólt. Jogerősen.
Nyirád, Söpte, Bejcgyertyános és Baranyajenő is polgármestert választott ma.
Mégpedig Cserháthalápon. Időközi önkormányzati választás van Szentbalázson és Tápiószelén is.
Az MSZP-DK közös jelöltje kétszer annyi szavazatot kapott, mint a kormánypárté.
Két városban tartottak időközi választást vasárnap.
Az egyetlen jelölt inkább nyugdíjba ment, minthogy polgármester legyen. Ma hat helyen lesz időközi önkormányzati választás.
A fideszes Kovács Sándor lemondott a mandátumáról. Októberben a baloldal egyáltalán nem állított itt jelöltet.