Lövöldözés volt egy wisconsini keresztény magániskolában, hárman meghaltak
Az első megállapítások szerint a tettes az iskola diákja volt.
Az első megállapítások szerint a tettes az iskola diákja volt.
A hatóságok a férfi lehetséges indítékairól is beszéltek.
Három héten belül ez már a negyedik tömeges merényletkísérlet.
A nő azonnal hívta az iskolát, de már késő volt.
Emberöléssel és gyermekbántalmazással vádolják.
A helyszínelés még tart.
A fiú zokogva borult édesanyja karjaiba, és mindent bevallott.
Ítélet született a michigani iskolai lövöldöző ügyében.
A két szerbiai tömeggyilkosság ácsolta össze az ellenzéki koalíciót.
A támadásban többen megsérültek.
Szokatlanul indult a tanítás az őszi szünet után.
A színész úgy véli, a szabadsággal felelősség is jár.
Több mint 100 ezer fegyvert adtak le eddig.
Ezúttal is sok tízezer ember gyűlt össze.
A tanárokat vette célba az elkövető.
A gyanúsított legalább az egyik áldozatot ismerte.
A kormány átalakítása is előfordulhat.
A halálos lövöldözések óta hetente tüntetnek az emberek.
Pedig csupán két hét telt el azóta.
Az orvosok már több mint egy hete küzdenek az életéért.
A politikus szerint ez az egyetlen észszerű és tisztességes döntés.
Egy középiskolás lány pedig késsel támadt rá a tanárára és korábbi osztálytársára.
Egy csetszobában a társai biztatták a vérengzésre.
Még időben észlelték, ezért nem halt meg.
„Azt írta, hogy később látni fogom a hírekben, és valami tragikus dolog fog történni”.
Felvették az ámokfutó lelövését.
Az elkövető legálisan vásárolta a fegyvereket.
A húsz év körüli elkövető is meghalt.
Egyhangú döntéssel bocsátották el.
Rasszizmus és bosszú hajtja az amerikai bolti lövöldözőket.
A fegyvertartást szabályozó jogszabályok szigorítását kezdeményezte az amerikai elnök.
A rendőrség közölte a fiatalokkal, hogy büntetőjogilag felelősek azért, amit közösségi oldalukon közzétesznek.
Az országos fegyverszövetség szerint a fegyverviselés korlátozása nem megoldás.
Az iskolai lövöldözések jelentik a vezető halálokot az amerikai fiatalok körében.
Körülbelül egy óra telt el a támadó érkezésétől addig, hogy a rendőrök kiértek.
Újabb lövöldözés volt egy texasi általános iskolában, sok a halott. De miért mindig az USA-ban történik ez, és kik azok, akik meghúzzák a ravaszt?
Az elkövető elmenekült, a rendőrök gyorsan megtalálták a gyilkos fegyverrel együtt.
Szakértők szerint a helyzet csak rosszabb lesz a mostaninál az Egyesült Államokban.
Fontos téma, nagyszerű alakítások... egyszerűen látni kell.
A hatóság szerint a szülőktől kapta ajándékba a gyilkos fegyvert.
A 15 éves elkövető nem tett vallomást a rendőrségen.
A texasi példa visszájára sült el: a rendőrök nem tudják megkülönböztetni a jófiúkat a rosszaktól.
Mesterséges intelligencia alkotta újra virtuálisan Joaquin Olivert, aki most novemberben választhatott volna először.
Ruttkán egy iskolában késsel ölt egy támadó, a kamera rögzítette, ahogy a rendőrök lelövik.
Ugyanakkor a fegyvereladások száma nőtt a koronavírus-járvány miatt.
A tizenöt éves fiúk beismerték a tervüket.
A támadás az A&M University-Commerce kampuszának lakóövezetében történt. A két áldozat mellett egy sebesültről tudni.
Megölte a tanárát, hat embert megsebesített, majd öngyilkos lett.
Vaktában lövöldözött a 16. születésnapján, majd főbe lőtte magát.
Nagy pofont kaptak az összeesküvés-elmélet hívei.
Még három sérült van életveszélyben. A támadó is az egyetem diákja volt, őrizetbe vették.
Egy coloradói kisváros gimnáziumába járt két fiú: az egyik ölni akart, a másik meg akart halni. A levegőbe röpítették volna az iskolát, aztán mikor a bombáik csődöt mondtak, robbantás helyett Amerika leghírhedtebb iskolai lövöldözését rendezték. 20 éve történt a columbine-i mészárlás.
Egyes amerikai iskolák nem kispályáznak, ha lövöldözésre felkészítő gyakorlatot kell tartani. Sok a vitatott módszer, és nem csak a traumatizálódás kockázata a baj. Legutóbb tanárok sérültek meg, és kisiskolásokat sem biztos, hogy megéri arra tanítani, hogy vagdossanak játékot a fegyvereshez.
Tinédzserek nyitottak tüzet az általános iskolában, aztán magukkal is végeztek.
Az előző tanévben több mint 4 millió diák élt át valamilyen biztonsági riasztást.
Az iskolai vérengzés túlélői és szüleik a férfi mellett beperelték a megyei seriffet, és Broward megyét is.
Még nem is lehet kapni, de már ezrek követelik, hogy a Steam ne jelentesse meg az Active Shooter nevű videójátékot.
John Barnes azért hagyta ott a szakmáját, hogy nyugodtabb életet élhessen. Aztán egy 17 éves tüzet nyitott az iskolában.
Nem adott magyarázatot a történtekre.