Már minimum 20 órát késik a Wizz Air Dubajból Budapestre tartó járata
A légitársaság reagált a történtekre.
A légitársaság reagált a történtekre.
Életbe lép az őszi menetrend.
Az úton minden szolgáltatás feláras, sőt az utasoknak kellene gondoskodniuk a takarókról is.
Kevesebb mint egy év működés után.
Hajnal helyett késő délután indultak útnak.
Egyre több a rendbontó utas a járatokon.
Azt is elárulta, hány napig tartott az út, és összesen mennyit fizetett.
A repülőtér mellett a Wizz Air is válaszolt az Indexnek a történtekkel kapcsolatban.
Számtalan Budapest–Párizs-járaton találkozhatnak majd az utasok a magyar csapat tagjaival.
Több napos csúszással érkezett meg a Wizz Air járata Cataniából Budapestre.
Ez okozhatja a rengeteg késést.
A légitársaság közölte, hogy mi történt. Az utasok segítséget kaptak.
Az easyJet októberig nem repül az országba.
Nagy nap elé néz Románia.
A baba a 75. csecsemő, aki a kereskedelmi járaton született.
Vizsgálat indult az ügyben.
A német légitársaság járatainak mindössze 10-20 százaléka közlekedik.
Az intézkedés hat repülőteret érint.
Egyelőre nem javulnak a körülmények.
Hétfőnként és péntekenként.
Inzultált, sértegetett és rongált is a gépen.
De csak ideiglenesen.
Tanácsokat adott utasainak a légitársaság.
Július 1-jétől lép életbe az új menetrend.
Szerinte mára Magyarország a kínai befektetők első számú célpontja.
Már meg is van a dátum, mikor indul az első járat Budapestről.
Azonnal értesülhetünk arról, hol milyen járatokra tudunk átszállni.
Összetűzés alakult ki a fedélzeten.
Már az első leszálláson is túl van a Sichuan Airlines gépe.
A légitársaság az ehhez szükséges kormányzati engedélyt is megkapta.
A jegyárak 39 eurónál kezdődnek.
Az új díjszabás április 1-jén lép életbe.
Június 1-től lép érvénybe.
Hosszú idő után indult újra a közvetlen járat.
A reptéri dolgozók hétfőn tiltakozhatnak a sikertelen bértárgyalások miatt.
Legfeljebb 130 méteres magasságban lehettek, amikor a pilóta meggondolta magát.
Közleményt adott ki a légitársaság.
Rátámadt a személyzetre, be akart törni a pilótafülkébe.
Reagált a légitársaság.
Az egyik utas nem akarta átadni a helyét.
A célállomáson a rendőrök vártak rá.
Sokan a poggyászukhoz sem jutottak hozzá.
Az anya és a kicsi is jól van.
A honvédség is akcióba lépett.
Az érintettek háromféle kárpótlás közül választhatnak.
Egy járművön egyszerre csak egy kerékpár lesz szállítható.
Már azt is tudni, mikortól.
Jövőre már repülés közben is 5G-s lefedettséget élvezhetnek az utasok.
A jármű belseje is ünnepi hangulatú dekorációt kap.
Senki nem sérült meg.
Egy hatalmas horpadás keletkezett a gép orrán.
A halottat a frankfurti repülőtér dolgozói találták meg.
A kétórás figyelmeztető sztrájk az összes megyére és Budapestre is kiterjed.
Jobb munkakörülményeket, rövidebb műszakokat és hosszabb pihenőidőt szeretnének.
A fenyegetés e-mailben érkezett.
Még tart a SPAR Budapest Maraton.
A légi irányítók fizetésemelést követelnek.
Már Budapestről sem jutott el Rómába a gép.