Már több mint egy hónapja késik a Tisza Párt gazdasági beszámolója
Hiába ígérte a párt már többször, a mai napig nem elérhető a harmadik negyedéves beszámolójuk.
Hiába ígérte a párt már többször, a mai napig nem elérhető a harmadik negyedéves beszámolójuk.
Egy tenger alatti vezeték hibásodott meg.
A polgármester tette közzé a tűzvizsgálati jelentést.
Szlovákia kormányfője nehéz helyzetbe hozta a biztonsági személyzetét.
A Tisza Párt elnöke Európa-rekorder inflációt emleget.
A független képviselő szerint nem megoldás az, ha nem beszélünk az igazságról.
Nem kell a turista a bukaresti luxusüzleteknek, de a budapestieknek létfontosságú.
Kiemelt kockázatú az orosz–ukrán háború.
Keddtől beköszönt az őszi nap-éj egyenlőség.
Budapesten már az Országházat nyaldossa az árvíz; országszerte rengeteg változás van a közlekedésben.
Különben az unió elveszti a versenyképességét.
Évről évre növekszik.
Úgy látják, a görögök és a horvátok sem végzik megfelelően a munkájukat.
A miniszterelnök szerint csak külső nyomással lehetne őket rábírni erre.
A jelentés szerint problémák vannak a jegybank működésével és költségvetésével is.
A 60 évesnél idősebb általános iskolai tanárok száma kétszer annyi, mint a 30 alattiaké.
Húzd meg, ereszd meg technikával kritizálták Izrael harctéri gyakorlatát.
Céltartalékot szabadítottak fel.
2023-ban megugrott az antiszemita incidensek száma a nyugati országokban.
A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékon stagnál az USA-ban.
Az is kiderült, hogyan reagált rá a rendőr főhadnagy.
Mutatjuk a részleteket.
Ők életben lehetnek, 152 horvát zsoldost azonban megölhettek az oroszok.
Emelkedett a tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma.
A jegybank szerint teljes fordulatra van szükség.
Sok kérdés maradt az ügyben.
Kijött a legfrissebb jelentés.
Máshol is fennakadásokra kell készülni.
A politikus az ATV-nek adott interjút.
Interjút készítettünk Mathias Cormann-nal.
A miniszterelnök szerint ez véget vet a választások elcsalásával kapcsolatos hazugságoknak.
További növekedést várnak az idei évre.
Nem sok minden ad okot a bizakodásra.
Van, aki bírósághoz fordul a történtek miatt.
Friss adatok jelentek meg, ami az egész kontinenst érintheti.
Az oroszok az ukrajnai háború részesének tekintik a németeket.
10 órakor nyílik meg a jelentkezés, és „érkezési sorrend” van.
Kutatótársaként is tevékenykedett.
A következő évekre optimista prognózist fogalmaztak meg.
Egyre többen jelentik a hibát.
Majdnem két hónappal a halála után vált ismertté az orvosszakértői jelentés.
Az orosz hírszerző szolgálat szerint már a lehetséges utódjáról is egyeztetnek.
Már korábban is vizsgálatot akart az EP.
Szerbia a nemrég nyilvánosságra hozott magyar titkosszolgálati jelentésre reagált.
Venezuela több mint 300 százalékos pénzromlással vezet.
Pénteken érkeznek a friss beszámolók.
Mégis egyre több országban vezetnek be határellenőrzéseket.
Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan is hozzájárult a visszaeséshez.
Közzétette az erről szóló titkosítást a Nemzetbiztonsági Bizottság.
Egyre gyakoribbak a fegyveres támadások.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a jelentés tartalmáról minden magyarnak tudnia kell.
Az adózott eredmény végül 16,1 milliárd forint volt 2023 első félévében.
Szerintük nagyon kellettek a jegybank lépései.
Következménye is lett a jelentésnek.
A török elnök beintett, miután Brüsszel bírálta a török demokrácia helyzetét.
A gyilkosságok többsége felderítetlen.
Nagy nyereséget könyvelt el a UBS a Credit Suisse felvásárlásán.
A hét végén nő a zápor, zivatar esélye.
Bár a bankcsoport döntött rekordokat is.
Megérkezett a pénzintézet második negyedéves jelentése, meglepő eredményekkel zártak.