Erre a döntésre senki sem számított a budapesti FIDE-közgyűlésen
Erre a döntésre senki sem számított a budapesti FIDE-közgyűlésen.
Erre a döntésre senki sem számított a budapesti FIDE-közgyűlésen.
A miniszter elárulta, mi a biztonság forrása.
„Egykori kritizálóink és lesajnálóink itt ma egymásnak adják a kilincset” – írta.
Kazahsztán a német állam harmadik legnagyobb kőolajszállítója.
Csak Kazahsztánban több mint egymillió külföldi járt tavaly.
A jurták országában Petőfi Sándor sem ismeretlen.
Fiatalokat akartak toborozni a szervezetbe.
Közölték a konkrét számokat.
Egy magyar fotóművész több hetet töltött együtt különböző törzsekkel, munkáit most az Indexen mutatja be.
Hatan megsérültek.
A régi lobogó már gátolta az ország fejlődését.
Már szakmunkára is keresnek embereket több országból.
A magyar–kirgiz kereskedelmi forgalom értéke tavaly 71 százalékkal nőtt.
Több mint harminc embert fogtak el a nemzetbiztonságiak.
A tárgyaláson az ukrajnai háborúról is szó esett.
A kirgiz külügyminiszterrel egyeztetett Szijjártó Péter.
Az eszkaláció káros hatással van a régió stabilitására.
Évek óta húzódik a konfliktus.
Almásy György magyar utazó és keletkutató emléktábláját is felavatta.
A negatív hatásai még a magyar–kirgiz viszonyban is nyomon követhetők.
Akadozik a mobilszolgáltatás is Kazahsztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán nagyvárosaiban.
Húsz percre megakadt az online szavazatszámlálás.
Magyarország megállapodott a Kirgiz Köztársasággal.
Ki tanul magyarul Kirgizisztánban?
Az ázsiai országban egyébként is nagyon rosszul állnak az oltásokkal.
A magyar konzulátus szeptembertől több más európai uniós ország nevében is kiad vízumot.
A szavazatok nyolcvan százalékát szerezte meg.
Azért, hogy megmérettesse magát az elnökválasztáson.
Gesztus, gesztus, kipcsak.
Véget érhet a belpolitikai zűrzavar.
A káoszt kihasználva önjelölt pártok önkényesen ragadnak meg és osztanak el maguk között tisztségeket.
Nem egyértelmű, hogy ki gyakorolja a hatalmat.
Könnygáz, vízágyú, gumilövedékek és villanógránátok. A rendvédelmi szervek mindent bevetettek.
Karácsony Gergely főpolgármester és Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök is jelen volt az avatási ünnepségen a Bánki Donát utcában.
A magyar–kirgiz találkozón megállapodtak egy ötvenmillió dolláros közös fejlesztési alapról, és közvetlen légi járatot is indítanak.
Épülnek a külkapcsolatok Kirgizisztánnal.
A politikus 11 évet kapott, és egyben vagyonelkobzással is sújtották.
Szijjártó azt mondta, Magyarország folytatja a keleti nyitás politikáját, mert a magyarok sokat profitálnak belőle.
A külügyminiszter a Facebookon számolt be arról, hogy fejlődnek a kipcsak kapcsolatok.
Főként nők, gyerekek és idősek távoznak.
Egy rendkívül szerteágazó korrupciós ügyről írtak jelentést, aminek központjában a vámhivatal áll.
Egy pincérnő életét vesztette, több gyerek is megsérült.
Az állambiztonsági bizottság vezetője szerint Atambajev a letartóztatásakor megsérült emberekre hivatkozva akart puccsot végrehajtani.
Az orosz miniszterelnök is megszólalt a volt kirgiz elnök őrizetbe vétele után.
Hívei nem védték tovább, korrupciós vád miatt zajlik ellene eljárás.
Szerdán a kirgiz rendőrség különleges osztaga megpróbálta őrizetbe venni a korrupcióval vádolt Atambajevet, de az akció véres összetűzésbe torkollott.
Az első hírekkel szemben nem világos, hogy sikerült-e nekik. A Specnaz összecsapott Atambajev híveivel, legalább tízen megsérültek.
7134 méteres magasságból két órán belül 2500 métert szeretne ereszkedni.
Nahóczki Péter mellett ezüstöt nyert Koczka László.
Magyarország a Türk Tanács megfigyelő tagja lesz. A kapcsolatok keresésében vérrokonság nélkül is lenne ráció,
Azt mondja, ma a Keleten felemelkedő államok a meghatározóak.
A lehető legjobb társaságban tölti a miniszterelnök a kereszténydemokrácia-építő tréninget.
Szeptember elején Erdogannal, illetve az azeri, kazah és üzbeg államfővel vesz részt az ázsiai sportesemény megnyitóján.
A kormánytól a parlament is megvonta a bizalmat.
A közép-ázsiai országban először adja át vér nélkül hatalmát az elnök, de az egészben van egy jól ismert posztszovjet trükk.
Több ember meghalt vagy eltűnt.