25 találat az Indexről, és a környékéről.
Bejelentette lemondását Karl Nehammer osztrák kancellár
Az Osztrák Néppárt éléről is távozik.
Hiába akarják távol tartani a hatalomtól Orbán Viktor szövetségesét
Egymást szorítják sarokba a koalíciós tárgyalások során a pártok Ausztriában.
Teljes káosz a szélsőjobbos kormányalakítás Hollandiában
Hogyan alakítana kormányt egy olyan párt, amelynek hivatalosan csak egy tagja van, a pártelnök és a többiek pedig nem akarnak közösködni vele.
Áfaemeléssel és zöldátállással indítana Európa új Vasladyje
A legnagyobb kérdés, hogy sikerülhet-e Kallaséknak kitölteniük a négyéves mandátumukat.
Ukrajna mellett Moldovát és Grúziát is tárt karokkal várná az EU-ba a lehetséges új észt kormány
Emellett a lehetséges új kormány négy évig kormányozna, ami nagy vállalás, lévén, hogy eddig az észt kormányok átlagosan 632 napig húzták.
Romániában koalíciós megegyezés született a villamos energia árának maximálásáról
A háztartások számára három kategóriát határoztak meg.
Karácsony Gergely: A berlini gyors elindult, és meg sem áll Magyarországig
A főpolgármester örömét fejezte ki a lezárult német koalíciós tárgyalások eredményét illetően.
Hamarosan megalakul az új kormány Romániában
A kormánystruktúrára két változatot dolgoztak ki.
Elakadtak a koalíciós tárgyalások Romániában
Felváltva adna miniszterelnököt a PSD és a PNL.
Elkezdődtek Németországban a koalíciós tárgyalások
Nagyjából hat hétig tartanak az egyeztetések.
Németország: karácsony előtt összejöhet a kormányalakítás
Jövő héten kezdődhetnek a hivatalos koalíciós tárgyalások.
Nem engednek a klímavédelemből a német Zöldek
A klímavédelem és a minimálbér is konfliktusos kérdésnek ígérkezik a német koalíciós tárgyalásokon.
Pörög a német koalíciós póker
Intenzív tárgyalást folytattak a Zöldek a kereszténydemokratákkal.
A CDU-val alakítanának kormányt a német szabaddemokraták
Minél előbb szeretnék lezárni a koalíciós tárgyalásokat.
Sebastian Kurz a Zöldekkel kezdett koalíciós tárgyalásokat
Hosszú tárgyalások következnek a kormányzásban még gyakorlatlan párttal.
Óriási koalíciós dráma után már a kormányalakításnál megbukott Netanjáhu
A vallásos és világi pártok összevesztek, az egykori kisinyovi kidobóember konoksága miatt új választást kell tartani. Netanjáhu bosszút esküdött.
Annyi a palesztin államiságnak
Netanjáhu az ellene indult büntetőügyek elkerüléséért fizetné ki szélsőjobboldali koalíciós partnereit a ciszjordániai telepek annexiójával. Az USA a béketervében nem számol a kétállami megoldással.
Megnyílt az út az újabb német nagykoalícióhoz
Több konkrétum is kiszivárgott Merkelék és a szociáldemokraták megállapodásáról.
15 óra tárgyalás után sem jutottak dűlőre Berlinben
Meghosszabbították a koalíciós tárgyalásokat, mert három témában még nagy vita van.
Messze van még az új Merkel-kormány
Másfél hónappal a CDU/CSU választási győzelme után még nem állt össze a Jamaica-koalíció.
Esélytelen a cseh koalíciós kormány
Andrej Babiš szerint a többi párt annyira elutasítja őket, hogy nincs értelme tárgyalni.
Merkel kilenc nap múlva kezdené a koalíciós tárgyalásokat
Két éves belső vitát zártak le menekültügyben a CDU és a CSU 12 órás tárgyalásán.
Merkel túl baloldali, túl befogadó
A gyenge választási eredmény után elégedetlen a pártvezetéssel a CSU/CDU konzervatív tagsága.
A németek olyan kormányt szeretnének, amilyet nem látott még a világ
Kódneve: Jamaica.