Igazságos megoldást emleget a Zöldek politikusa.
A hotelekből tűntek el.
2022. augusztus 2., 18:45
Egy libanoni várandós nő elveszítette a magzatát a támadások miatt.
Megszerezték a szervezet adatait.
A menedékkérők száma több mint 14 ezer.
Téli hideg már van, férőhely viszont nincs a befogadóközpontokban.
Nem voltak kielégítőek a körülmények az szerb–magyar határ menti övezetben.
Felére csökkent a menedékkérők száma az országban.
A WikiLeaks alapítója marad börtönben, viszont megúszta a kiadatást az Egyesült Államoknak.
A tranzitzónák bezárását senki sem kérte a kormánytól, a cél azonban továbbra is a kérelmezők fizikai távoltartása a magyar határtól.
Az Eurostat adatai szerint az összes uniós ország majdnem 300 ezer embert fogadott be. Egymillió lakosra vetítve 5 elfogadott kérelem jut Magyarországon, míg Ausztriában 1550.
Az Európai Bíróság előtt folyó ügy arról szól, hogy a magyar menekültügyi eljárás megfelel-e az uniós jognak. Úgy tűnik, hogy nem.
Az egészségügyi kockázatok miatt hozták meg a döntést.
A jelentkezőknek így 563 kilométert kell utazniuk a mexikói utakon (ahol erőszak és emberrablás áldozatául eshetnek) hogy eljussanak a tárgyalásukra.
2019. november 14., 16:02
Sokan élnek szörnyű körülmények között Pápua Új-Guineában azok közül, akik egyébként Ausztráliában adtak be menedékkérelmet.
2019. november 12., 10:55
Korábban két tüntetést is tartottak a decemberre tervezett megnyitása ellen.
2019. szeptember 16., 14:30
Egy francia rádiónak adott interjút.
2019. augusztus 7., 17:25
A lehetőségeink és a forrásaink kimerültek, és azt kockáztatjuk, hogy nem tudunk segíteni a védelemre jogosultaknak - írja a ciprusi miniszter.
Franciaország, Németország, Írország, Luxemburg és Portugália ajánlotta föl a segítségét.
A Helsinki Bizottság újra Strasbourghoz fordult az étel megvonása miatt, és ismét nekik adtak igazat.
Ali Bassár 2018-ban meggyilkolta, majd elásta áldozatát.
Egy friss vizsgálat szerint mostanra már veszélyes mértékű a túlzsúfoltság a szálláshelyeken.
Nyolc tartomány kéri a belügyminisztert, hogy vonja vissza korábbi, a menedékkérők órabérének korlátozására vonatkozó javaslatát.
Németország, Franciaország, Portugália és Luxemburg között osztják szét a hajó 62 utasát.
64-en vannak a hajón, közülük 4 embert engednének partra szállni az olaszok.
Szülei orosz televíziót néznek, nekik Ukrajna egy fasiszta állam, a Nyugat meg tele van buzikkal, akik térdre akarják kényszeríteni Oroszországot. Hat éve menne családjához a Hévíz mellett élő orosz menekült, de nem hagyják.
Egységesen legfeljebb 1,50 eurót kereshetnének óránként, ha elfogadják a javaslatot.
Kilencedik alkalommal perelték be civilek az államot, Strasbourg ismét nekik adott igazat.
A 22 éves férfi a wiesbadeni bíróságon tett vallomást a 2015-ös ügyben. A nemi erőszakot tagadta.
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.
Pedig annak egyetlen törvényi feltétele sem áll fenn.
Évről évre egyre kevesebbet, írja egy új ENSZ-jelentés.
A hondurasi karaván miatt a Rio Grande folyó feletti hídon felsorakoztak a rohamrendőrök.
2016-ban még Ferenc pápa mosta meg a lakók lábát.
A 25 éves lengyel nőt egy 25 éves afgán menedékkérő támadta meg. A magzat meghalt.
2018. december 25., 20:48
Egy gumicsónakban hánykolódtak, Nagy-Britanniába tartva.
2018. december 11., 16:19
A tagországok követségei adhassanak ki humanitárius vízumokat, hogy a kérelmezők ne a tengeren jöjjenek Európába, javasolja az EP. A Fidesz ellenzi.
2018. november 20., 15:14
Tavaly az összes menedékkérőnek mindössze három százaléka (106 ember) kapott menekültstátuszt, és szinte alig van európai menedékkérő Magyarországon.
2018. november 14., 14:25
Tizenötnek már elismerték a menekültstátuszát.
2018. szeptember 6., 17:51
Az ismeretlen hátulról lökte meg áldozatát, ütlegelni kezdte és közben azt kiabálta: "Külföldiek, kifelé!"
2018. augusztus 23., 17:08
A Helsinki Bizottság bejelentette: a menekültügy jogi kiskaput talált a problémára, de ez még nem megnyugtató megoldás.
2018. augusztus 14., 11:57
Már régen ki kellett volna toloncolni a 30 éves afgán férfit, de mégsem történt meg.
Felszállt ugyanarra repülőre, és addig nem volt hajlandó leülni, amíg a menedékkérőt le nem szállították.
Magyarország szerint csak Németország érdekeit szolgálja a menekültügyi tervezet, így nem támogatja - derült ki az EU-s diplomaták találkozóján.
Nem lesz fal, úgyhogy az elnök katonákkal akarja megvédeni Amerika határait. Csak nem tudni, kiktől.
Az izraeli kormányfő szerint megállapodott az ENSZ-szel, Róma, Berlin már cáfolt.
Görögországba próbáltak hajózni a török partoktól.
A német hatóságok őrizetbe vették a 18 éves afgán gyanúsítottat.
A legtöbb ország nem csinál ebből ügyet.
Horst Seehofernek valószínűleg komoly vitái lesznek a szociáldemokrata igazságügyminiszterrel.
A férfi és a nő 2010 és '14 között végzett logisztikai tevékenységet és kapott kiképzést a gyanú szerint.
Két helyre mehetnek: vissza Afrikába, vagy börtönbe.
Egy nigériai személy hivatkozott erre, az ügy a magyar bíróságtól Luxembourgig jutott. A pszichológiai teszt kizárva.
2017. december 16., 09:17
Egyre többen kaptak státust, pedig a menedékkérők száma meredeken zuhan. Közben az EU-val 1294 fő miatt ment a balhé.
2017. november 19., 17:36
N I N C S I L Y E N D Ö N T É S ! ! !
2017. szeptember 20., 16:00
Egy neves amerikai kutatóintézet szerint Magyarországon tízből kilenc menedékkérő eljárása nem zárult le a menekülthullám végére. Két év alatt több mint kétszázezer menedékkérelmet adtak be nálunk, több mint kétmilliót Európában.
2017. szeptember 19., 17:50
Az állam vesztett, fellebbezett, a bíróság elfogadta.
2017. augusztus 22., 15:44
Azt elismerte, hogy megölt két nőt, és további nyolc embert megsebesített.
Az egyház tagjainak szembe kell nézniük korunk valóságával és szenvedésével.
Különös szavak 2017 Magyarországán: szerintük minden menekült megérdemli, hogy biztonságban éljen.