Válasszuk a lépcsőt a lift helyett!
Vagy fussunk a busz után.
Vagy fussunk a busz után.
Nagyon trendi lett a felemelt íróasztal mögötti álló irodai munka.
A mozgáshiány többek között növeli a szívbetegségek, a mell- és bélrák kialakulásának kockázatát is.
Pedig ez drámai egészségügyi következményeket vonhat maga után.
Szakértők szerint egészséges életmóddal lehet tenni ellene.
Protokoll is lehet belőle bizonyos betegségek kezelésénél.
A Scitec Nutrition és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya az időskori mozgásra hívja fel a figyelmet.
És az okoskütyük erre még egy lapáttal rátesznek.
Eltöltöttünk egy hetet a Szent Imre kórház lipidológiai osztályán, ezek a tapasztalatok.
Becslések szerint 2050-re már minden harmadik embernek lesz egy demens hozzátartozója.
Induljunk csak komótosan, késve!
Eresztik a tó vizét.
A fitneszguru bejelentette visszatérését.
A gözölgő kávéscsészét megfogni nemcsak egy mozdulat, hanem az egész testet érintő művelet.
Egy új tanulmány részletesen vizsgálta a kávé élettani hatásait.
A tanulók egy applikáción keresztül támogatáshoz juttathatják az iskolájukat.
Nem is hinné, mennyire.
Irány az edzőterem.
Arról viszont megvan az emberek konkrét véleménye, mi a hosszú élet legfőbb gátja.
Annál rövidebb ideig él valaki, minél többet stresszel.
Egy friss kutatás bebizonyította, hogy a fiatalkori életmód jelentősen befolyásolja időskorban az agy kognitív leépülését.
Az agymérettől vagy a testfelépítéstől függ, hogy ugrál vagy sétál egy madár.
Beszédét helyette a walesi herceg olvassa fel.
A betegség teljes megelőzésében nem, csupán a rizikófaktor csökkentésében játszhat szerepet, de abban jelentőset.
Majd hétfőtől...
A nagyjátékfilmben egy szó sem hangzik el, mégis kerek történetet ígér. Forgatási riport.
Egy francia robotmérnök mozgáskorlátozott gyermeke ötlete alapján kezdett bele az exoszkeleton fejlesztésébe.
Üljenek kevesebbet, és mozogjanak többet – mondta egy tudományos kutatás vezetője.
A nők esetében ilyen összefüggést egyelőre nem mutattak ki.
Erre figyelmeztet a magyar sport napján a Semmelweis Egyetem.
Minden tizedik személy több alkoholt fogyasztott az elmúlt egy évben.
Akadályozza a rossz idő az edzésben? Többé nem.
A fitnesz- és egészségfejlesztési szektor, valamint az emberek egészsége miatt átütő megoldáscsomagra lenne szükség.
Az egyéni edzés parkban, otthon és privát stúdióban nem tiltott.
Elég szokatlan dolog egy mozis apptól, és ennek semmi köze nincs a fitneszhez.
A közhiedelem szerint napi 10 ezer kell, de úgy tűnik, már ennél kevesebbnek is jó hatása van.
Reisz Gábor és a VAN csapata rendezett klipet a Néhai Báránynak.
Az őslénykutatóknak volt egy csontvázuk és néhány lábnyomuk. A robot összekötötte a kettőt.
Az is kiderült, hogy nagyon oda kell figyelni az újszülöttek nyugodt alvására.
Komoly edzés kell hozzá, hogy mozgó célpont nélkül is képesek legyünk ilyesmire.
De akik napi szinten végeznek testmozgást, rosszabbul érzik magukat.
A világ 4. legkövérebb országa vagyunk, a lakosság fele nem mozog eleget. Viszont füstölünk, mint a gyárkémény.
10 évvel fiatalabbak a motoros képességek tekintetében azok, akik rendszeresen mozognak.
Így többet mozognának.
Képes a tárgy előzetes mozgási útvonala alapján kiszámítani annak várható, jövőbeli helyét.
Az északi országok a legsportosabbak.
A szerkezete nem térben, hanem időben ismétlődik, és folyamatos mozgásban marad.
A játék 144 milliárd lépéssel növelte meg az amerikaiak aktivitását.
Akármit is gondolnak a fotelszakértők, a koronglövészet igenis testmozgás. Megmutatjuk, miért.
A légtornában a legjobb dolog: sport címszó alatt szentesítve csinálni, amitől a szüleink gyerekkorunkban óva intettek.
60 millió forintot fektettek egy győri cégbe.