Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
Azt is közölték, hogy mikor állhat helyre a szolgáltatás.
Azt is közölték, hogy mikor állhat helyre a szolgáltatás.
A közép- és kelet-európai piacra terjeszkednek.
De nem a nosztalgia lesz a lényeg.
A 60 napon túli számlatartozással rendelkezők is fellélegezhetnek.
Bajba került, aki éppen tölteni akarta a telefonját.
Szerintük a tájékoztatás nem az értékesítésről, hanem a kormányzati intézkedésről szól.
November 4-től lép életbe a változás.
A kieső teljesítményt gázerőművek pótolják.
Újabb megoldást találtak az adathalászok.
A tranzakcióról már értesítették a román miniszterelnököt is
A csalók nem magyar e-mail-címekről küldik az értesítéseket.
Az árhullám levonulása után a takarítás és fertőtlenítés következik.
Az árvízhelyzet miatt folyamatos az egyeztetés az önkormányzatokkal és a hatóságokkal.
A környék tizedik szénhidrogén-lelőhelyét azonosították.
A cég szerint mérföldkőnek számít az akvizíció.
Az egész régiónk extrém terhelés alatt állt.
Sokan valószínűleg elsőre nem értik majd.
Megszólaltak a nagyágyúk.
Előre rögzített értékek alapján történik a kedvezményes mennyiség kiosztása.
Van, akinek 6 millió forintot kell fizetnie.
Jövő hétfőtől minden a rend szerint zajlik majd.
Valaki már elkésett, hogy biztosítson magának tartalékot.
Saját követeléseit kívánja érvényesíteni az orosz földgázkitermelőn.
Ez még csak a kezdet.
A lelőhelyen további három kút kiképzése és tesztelése várható még idén.
Az informatikai átállás idején csak csekken és átutalással lehet fizetni.
Így egy újabb árkrízis esetén is lesz gázfedezet.
Sehogy sem jönnek ki a számok.
Több millió embert érintenek ezek a változtatások.
Válaszolt az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal.
Versenyfelügyeleti eljárás indul az MVM számlázási gyakorlatáról.
A fejlesztés 2024 végéig megvalósul.
Százezreket érinthet a változás.
Minden ügyfelet érint.
Hosszú volt, de legalább jó.
Előttünk állt az újgenerációs hiphop triumvirátusa.
Mátrai Károly ismertette a beruházási terveket, köztük a nemzetközi terjeszkedés irányait.
Érdemes figyelni a napelemeseknek.
Ez mindenkit érinteni fog az ünnepi időszakban.
A Zuglói Polgármesteri Hivatal is reagált az ügyre.
Nyár óta nincs gáz 28 lakásban.
A zöldátmenet jegyében.
A beruházáshoz milliárdos vissza nem térítendő támogatást kaptak.
Az üzemelési engedélye húsz évvel hosszabbodhat meg.
Tóth Bertalan a bírósághoz fordult.
Bő három éve került rács mögé az MVM egykori vezérigazgatója.
Lezárult a hatósági vizsgálat a számlázási gyakorlatot kifogásoló ügyben.
A szakértők rendre ezt javasolják.
Beleállt a szocialista politikus az állami cégbe, amely részletes tájékoztatást adott.
Van-e összefüggés a Corvinus projekt kivitelezése és az elmúlt hetekben regisztrált esetek között?
Orbán Viktor márciusban leplezte le a terveket.
Új együttműködést jelentettek be.
Hiába az egyedi kikapcsolási moratórium.
A vállalatoknak nincs teendőjük.
Ezt a számlát is az MVM fizeti végül.
Az orosz gázimporttól való függés megszüntetését segítik elő ezzel a lépéssel.
Két új naperőművet építettek uniós támogatással.
Az adózott eredménye pedig meghaladta a 72 milliárd forintot.
Új határátkelő is lesz.
Három új vezérigazgató-helyettest jelentettek be.