Száznál is több kutyát mentettek ki egy viadal telephelyéről
Az állatokat borzalmas körülmények között tartották.
Az állatokat borzalmas körülmények között tartották.
Lelőtt három embert, majd több tússzal együtt elbarikádozta magát.
Volt, aki azt hitte, PR-fogásról van szó.
Miután kiszállt az autóból, örömittasan várta, hogy a rendőrök őrizetbe vegyék.
Egy lengyel férfi lelőtte családtagjait, majd öngyilkos lett.
Célponttá váltak a tanácstagok?
Az édesanya idegösszeomlást kapott a hír hallatán.
A legtöbben New Jersey-ben, New Yorkban és Louisianában vesztették életüket, összesen 64-en.
Az elmúlt évben nőtt a bűncselekmények száma, a fegyverek eladása rekordmagasságban van.
A bírónő kábítószercsempészek és a Deutsche Bank ügyén is dolgozott. A támadó futárnak álcázhatta magát.
Ezzel ő lett a legidősebb ember az államban, aki felépült a Covid-19-ből.
A 17 halott mindegyike az otthonban hunyt el Covid-19 betegségben.
Egy anya és három felnőtt gyereke az áldozatok, egy nagyobb családi összejövetel után lettek betegek.
Benyitottak, és a nyílt utcáról lövöldöztek be a zsidó boltba. A rendőrség szerint viszont nem biztos, hogy antiszemita támadás történt.
Egy tíz éves gyerek is a sérültek között.
A New Jersey államban történt balesetben az autó sofőrje és utasa a helyszínen meghalt.
Elhallgatott pedofil-ügyek után kutatnak, miután Amerikában több ezer eset került nyilvánosságra.
16 embert ért lövedék, gyerek is van köztük. Egy ember meghalt, több sérült állapota kritikus.
Virginiában és New Jersey-ben is demokrata nyert a kormányzóválasztáson.
A saját számaik helyett tévedésből gépilottót kaptak.
Az amerikai férfi egy 30 méter magas felüljáróról ugrott le New Jerseyben. Gyermekei csodával határos módon túlélték.
Kisiklott egy vonat, és lerombolta a Hoboken állomás egy részét Egy halott, 112 sérült.
A hatóságok pedig azt mondták a vizsgálat után, hogy nyugi, nincs szó ilyesmiről.
A New York-i merénylet után egymásnak esett a két elnökjelölt, Hillary Clinton hazaárulással vádolta Trumpot.
A lövöldözésben két rendőr, és Ahmad Rahami is megsérült. Az elmúlt napokban egy robbantásban 29-en sebesültek meg New Yorkban, New Jersey-ben is több helyen házilag gyártott robbanószerkezeteket találtak. Kiderült, hogy két férfi véletlenül, tudtán kívül hatástalaníthatta a második New York-i bombát.
Egy kicsit jobban sikerült a buli, mint kellett volna, legalábbis a New Jersey-i rendőrség szerint.
A demokraták leendő elnökjelöltjeként és az első női elnökjelöltként mondott győzelmi beszédet. Kaliforniában még számolnak, de a demokrata előválasztás már lefutott. Jön a csata Clinton és Trump között.
6 államos, látványos fináléhoz ér a demokrata előválasztás. Sanders elhappolná Kaliforniát, de az AP szerint Clinton már meg is szerezte a jelöltséget.
5 kortárs épület amelyik azt bizonyítja, nyugaton is szeretik a régi stílusokat.
Nem tudni, miért zuhant a liftaknába a New Jersey-i felhőkarcolón dolgozó karbantartó.
Sok kritika érte az amerikai főváros vezetését, amiért lassan áll helyre a rend a hóvihar után. 1500 repülőjárat is késik.
Az amerikai tinédzser a kórházban meghalt.
New Jersey-ben már egy tepsi édesburgonyát se lehet megsütni, hogy ne fajuljon el a Bambi.
A New Jersey-i kórház szerint a biztosító hibája, hogy egy használt Mustang árát számolták fel.