Injekciókat adott be, és a műtőkbe is belépett egy álorvos, több magyar kórházba is bejutott
A rendőrség kuruzslás miatt nyomozást indított az ügyben.
A rendőrség kuruzslás miatt nyomozást indított az ügyben.
Összesen 13 milliárd európai uniós támogatást fordítottak rá.
Belügyminiszteri javaslatra történt a változtatás.
Hat vidéki és egy fővárosi kórház élére kerül új igazgató.
Újabb vezetőt váltott le az Országos Kórházi Főigazgatóságnál.
A hatósági eljárás folyamatban van az ügyben.
A betegforgalom is nőtt a sürgősségi osztályokon.
Közülük kettő azóta felszámolás alatt áll.
2200 négyzetméternyi területet adtak át.
A korábban felhalmozott adósságok miatt távolról sem lesz egyszerű dolga.
A Belügyminisztérium tudatta a döntést.
A Magyar Közlöny friss számából derült ki az indoklás.
Rajta kívül több másik magas beosztású vezetőt is menesztettek.
Közleményben reagáltak a híresztelésekre.
Át kellett költöztetni egy teljes osztályt miatta.
Mindeközben az állami egészségügyi intézményben tombol az orvoshiány.
Azonnal kirúgták a boncmestert és a segédjét.
Előfordul, hogy az ösztöndíj majdnem felét teszi ki a szakorvosi fizetésnek.
Közleményt adott ki az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Szombattól 24 védőnő felmond, 21 pedig nyugdíjba megy.
24 óra leforgása alatt 163 gyereket kellett ellátni a budapesti intézményben.
A védőnőknek a számítógépükről és telefonjukról is nyilatkozniuk kell.
Április 1-jével változás történt.
Budapest vezetése számára ez elfogadhatatlan.
Az antigéngyorstesztek gyanús beszerzésével kapcsolatban kért közérdekű adatokat a független EP-képviselő.
Hónapok óta fennálló visszás helyzetet oldottak meg a felmentéssel.
2014-től részt vett az EESZT kialakításában.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság reagált a hírre.
Az országos kórház-főigazgató írásbeli utasítást küldött az ügyben.
Ezt még az Országos Kórházi Főigazgatóság is etikátlannak tartja.
Hat intézmény tíz telephelyén folynak energetikai fejlesztések.
Hiába van ügyeletes beosztott, ha nincs tapasztalt ügyeletvezető szakorvos.
Az ügyben vizsgálat indult, ami jelenleg is folyamatban van.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság még fellebbezhet.
Nem csak a halasztható műtéteket napolhatják el.
Ezt azzal indokolta a kórházi csúcsszerv Szél Bernadettnek, hogy nem adatkezelő.
Augusztus 20–22. között.
Válaszolt a kórház: a Merényi traumatológiája addig máshol működik.
Sok visszajelzés érkezett a technikai beállításokkal kapcsolatban.
Rossz nyilatkozatot küldött szét az egyik osztályvezető.
A koronavírus-járvány miatt több milliárd forintot fordítottak oltóanyagra, tesztekre, eszközökre.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság külön honlapot indított a jelentkezésekhez.
Az orvosi kamara viszont több mint ötezer kilépőről tud.
Az egészségügyi dolgozók 95 százaléka aláírta a szolgálati jogviszonyról szóló szerződést.
A kórházi főigazgatóság álláspontja az, hogy a fizetett pihenőidő jár.
Jó szervezettség és elegendő vakcina esetén hamar megoldható lenne.
A miniszterelnök a védőoltások érkezése ellenére sem optimista.
Az intézmény feladata az egészségügyi ellátórendszer működtetése.