Vitézy Dávid: Lázár János sietős kapkodásban igyekszik magánkézbe adni a pályaudvarokat
Az ügyről kedden hoznak döntést a parlamentben.
Az ügyről kedden hoznak döntést a parlamentben.
Egy januárban záruló pályázat szerint magánkézbe kerülnének az ország főpályaudvarai.
Szerinte egy ilyen eset még „Afrikában vagy Latin-Amerikában is meglepetést szülne”.
Szerintük a tervezet ellentmondásos és kutatásellenes.
Az új köztársasági elnök a város jogtanácsosa is volt.
Sokévnyi nyomozás után már 35 vádlottja van az ügynek.
Öt ok, amiért állami kézbe kellene venni a Dunaferrt.
Mintegy kétszáz kilométernyi autópályát köszönhetünk a kilencvenes éveknek. Az Index cikksorozatának első része.
A bérlakások eladása miatt keletkezett önkormányzati vagyonvesztést az ellenzék szerint kompenzálni kell.
Ha nem tennék, csődbe mennének – érvel a városrész vezetése.
A privatizációval befektetők válthatják fel a bérlőket.
Hatályon kívül helyezik az állami tulajdonú vállalatok részvényeinek elidegenítését tiltó törvényt.
A volt képviselő szerint a kommunista rendszer utolsó évtizedében kiépített „megalvadt struktúrák” tovább élnek.
A nagyszabású ingatlanprivatizációra készülő állami cég testületeiben járna 1-1 hely a városnak, a polgármester szerint nem véletlenül nem engedik betölteni, kész perre menni az állammal.
Repárszky Ildikó, a Fazekas vezető tanára a rendszerváltás időszakát fogja bemutatni: milyen út vezetett az 1990-es választásokig?
2018 végéig a bolgár állami tulajdon mintegy 66 százaléka magánkézbe került.
Egyetlen licitáló volt az állami vagyonkezelő árverésén.
A 240 éves, hungarikumnak számító gyárért minimum 175 millió forintot várnak.
A főépítész nagyon belebonyolódott, hogy miért bukott önként százmilliókat az önkormányzat.
Úgy privatizált egy hatalmas blokkot a Balázs Béla utcában az önkormányzat, mintha direkt saját maga ellen dolgozott volna.
A magyar piacvezető bank lehetőséget lát a privatizációban. Hétfőn derül ki, megkapják-e.
Az elnök-vezérigazgató Vida József szerint érdekelné őket a bank privatizációja.
Legalább 196 milliárdot kellene kicsengetniük a leendő vevőknek.
Nem szeretnék visszavásárolni a Mol részesedését, de az irányítást sem akarják átadni senkinek a horvát olajcégben.
Nagyon nehéz az idős cégalapítóknak átörökíteni a cégeiket, egy izgalmas tanulmány mindezt a rendszerváltáskori privatizáció fényében elemzi.
Trumpéknak túl drága, 2024-re fokozatosan nullára vágnák a finanszírozását.
Thomas Piketty, napjaink leghíresebb közgazdásza szerint nem éri meg nekünk az EU-tagság, a külföldi tőke pedig kizsákmányol minket. Megnéztük, hogy mi igaz ebből.
A Demjánhoz köthető bankban lévő 36,5 százalékos állami részesedést még idén eladják.
Nyílt pályázatot, 11 milliárd forintos minimálárat terveznek. A jövő heti közgyűlésen dönthetnek.
Több forgatókönyv is van, lehet, hogy nem szállna ki teljesen a bankból az állam..
Nem lenne meglepő, ha elég komolyat buknánk a Budapest Bank eleve drágának tűnő államosításán.
Ahelyett, hogy visszaadnák az önkormányzatoknak, elárverezik az állami üdülőket, amelyekben eddig kedvezményesen lehetett nyaralni.
Hatalmas privatizációba kezd az új kormány, miután elzavarták az előző, munkáspárti elnököt.
A szarajevói főügyész azt kéri a magyar hatóságoktól, hallgassák ki Hernádit a bosnyák olajcég privatizációjával kapcsolatban.
Állítólag már a vételárat is letétbe helyezték Tarlóséknak.
Most, hogy Németh Lászlónét Matolcsy bizalmasa váltotta, megnőtt az esélye, hogy a frissen privatizált MKB-ba olvadjon a másik állami bank.
Nincs pénz, el kell adni az olajcéget. Minden idők legnagyobb orosz privatizációja lehet.
Majd ha felügyeletként is megvizsgálja a pályázat győzteseit, akkor fog többet tudni az MNB is.
Az MKB privatizációját nem aprózhatta el az MNB. A titkos tőkealap vezetője pedig csak meglátta a lehetőséget.
AZ MNB privatizációjára három ajánlat érkezett.
Szóval igazából nem tudjuk, kiké lesz.
Csak a nyáron derül majd ki, hogy kinek adták el.
Nem tudni, miért kell eladni a nagy értékű ingatlanokat, a műemlékesek aggódnak.
Matolcsy a Bank of Chinára próbálta rásózni a bankot.
A földek 60 százalékát sikerült eladni. Szociális célja is lenne a földek kis darabokra osztásának.
Németeknek adták el 14 reptér üzemeltetését.
Megszavazták a módosítást, hogy az új tulajdonos gyakorlatilag egyoldalúan tudja majd emelni az új földjein a bérleti díjat.
Órákon át vitatkoztak a parlamentben arról, hogy mi értelme az állami földek eladásának és ki ártott eddig többet a magyar vidéknek.
Nem akarják, hogy az állam eladja a pireuszi és a thesszaloniki kikötőt. Muszáj lesz privatizálni.
Már kint vannak az első nagyobb eladó földek az NFA honlapján és már a kedvezményes hitelről is lehet tudni részleteket.
A három hektár alatti földek egy részére már várja az ajánlatokat NFA, csütörtökön pedig az első nagyobb földeket is meghirdetik.
Kinek, mikor és egyáltalán miért akarja eladni az állam a földjeit? Ez lesz az ősz legbalhésabb témája, itt most elmondjuk, miről szól az egész!
A fideszesek elszámoltatást ígértek, de semmi sem lett belőle. Most történik valami, de talán csak azért, mert rossz helyre lopnak. Meglepően őszinte képviselőkkel beszélgettünk.
A miniszter meglepő nyíltsággal beszélt a bizottság ülésén.
Eddig arról volt szó, hogy októberben már licitálni lehet az állami földekre, december 31-ig viszont elvileg már túl is kellene lenni a dolgon.
A kormány el akarja adni a maradék szántóföldjeit, ami megint felizzítja a magyar föld körüli vitákat. de kié a magyar föld és ki használja? És különben is, az államnak miért van még egyáltalán?
Kikerült a kormányzati előterjesztés az állami földek eladásáról, amiből kiderül, hogy őrült tempóban akar megszabadulni a kormány a földtől, ráadásul az egész előkészítése is milliárdokba kerül.
A kormány előző földosztós programjában valóban voltak kiskapuk, most viszont majd Mészáros Lőrinc is csak akkor kaphat földet, ha ő maga műveli meg, állítja Bitay Márton földügyekért felelős államtitkár. Azt pedig alig várja, hogy ebbe is belekössön az EU.
Vagy a Kossuth térre, vagy a főutakra hívnák a gazdákat az állami földek privatizációja ellen.
Akármit is mond a kormány, a gazdák szerint nem lehet kiszűrni a trükközést. Brüsszel is figyel.