Dráma a felhők felett, visszafordult a British Airways szerdai budapesti járata
Negyedórányi repülés után fordult vissza a gép.
Negyedórányi repülés után fordult vissza a gép.
Vis maior esetén nem kaphatnak pénzt az utasok a légitársaságoktól.
Budapest és a nagy kínai városok között immár heti tizenhét légi járat közlekedik majd.
A gépek keddenként és péntekenként közlekednek majd a Málta–Pécs–München-útvonalon.
A tárcavezető szerint egyre nagyobb igény van rá.
A cég vezérigazgatója, Michael O'Leary egy sajtótájékoztatón odaszúrt a rivális Wizz Airnek is.
Heti két alkalommal lesz elérhető.
Heti két alkalommal lesz elérhető.
A szófiai meccsnek hatalmas jelentősége lesz a magyar futballválogatott szempontjából.
Újabb fejlemény a Budapest-Taskent járat ügyében.
Alaposan kitakarították a fedélzetet.
A feláras szolgáltatás ősztől lesz elérhető.
Ismét eljuthatunk a népszerű egyiptomi üdülővárosba Kelet-Magyarországról.
Szijjártó Péter a Kínával való együttműködés fontosságát hangsúlyozta Ningbóban.
Csak a Berlinbe tartó gépek közlekednek menetrend szerint.
Sztrájk miatt nem lehet utazni.
Több mint ezer repülőjáratot töröltek.
A történtekről olvasónk számolt be, az ügyben kerestük a légitársaságot.
A légitársaságot is érintették a váratlan körülmények.
Október 31-én lenne 93 éves.
A spanyol meteorológiai szolgálat vörös riasztást adott ki.
Semmi új információ nem volt Michael O’Leary bejelentésében Varga G. Gábor légi közlekedési szakújságíró szerint.
A légitársaság vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót.
A húsreklámokat is betiltják.
100-150 euróba kerül egy oda-vissza jegy.
Az egész a pandémiával kezdődött.
A venezuelai elnök ázsiai, arab és afrikai államokat is érintő körúton jár.
Két Debrecenből induló járat is szerepel a társaság menetrendjében márciustól.
Teljes gépeket töltene meg magyarokkal a Mindenki Magyarországa Mozgalom szervezete.
A légitársaságok szerint 1100 repülőgépet érint az intézkedés.
Az Ural Airlines Airbus A320-asokkal teljesíti a járatot.
Az előrejelzés szerint vasárnap estig is eltarthat az intenzív havazás.
Május 1-jével 15 járatát indítja újra a légitársaság az eddig lezárt reptérről, többek között szlovák, román, izraeli állomásokra, és a Kanári-szigetekre is.
A dolgozók kapnak maszkot, de nem hordják, mint ahogy az Olaszországból érkező utasok sem nagyon. Megnéztük a reptéri hangulatot.
Tavaly 644 ezer magyar utazott Horvátországba, most a negyedik legnépszerűbb térség is elérhető lesz repülővel.
A koronavírus-járvány miatt visszaesett foglalások, és a csoportos utazásokat érintő tiltások állhatnak a háttérben.
Gulyás Gergely a kormányinfón beszélt a kormányzati készültség részleteiről. Az országban még nincs fertőzött.
Budapestről már öt kínai város érhető el közvetlen járattal.
Hét elején 2500 ember eshet ki a munkából a brit főváros első számú repülőterén.
Eddig tart, amíg a gép megteszi a New York és Szingapúr közti 15 000 kilométeres távot.
Naponta kétszer megy majd a London City Nemzetközi Repülőtérre.
Május 5-től október végéig naponta közlekedik majd.
Szijjártó Péter jelentette be a keleti nyitás újabb győzelmét: heti négyszer fordul erre az Air China.