Dühöngő utasok, elképesztő késések a reptereken, utánajártunk, mi áll a háttérben
Szakértővel néztük meg az összetett helyzetet.
Szakértővel néztük meg az összetett helyzetet.
Mondta is, hogy ez biztos csak egy vicc.
Nem ez az első eset, hogy Phenjan szeméttel teli léggömbökkel okoz zavart.
Kemény szócsata alakult ki a két fél között.
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány üdvözli a repülőtér megvásárlását.
A szerző Junior Prima díjas közgazdász.
Mutatjuk a reptérvásárlás részleteit.
A választás előtt a Kossuth rádió vendége volt a kormányfő.
Mutatjuk a részleteket.
Londoni nyaralók és utazók csodálhatják meg a világ legnagyobb, 250 literes vodkásüvegét, mely a Stansted repülőtéren várja új tulajdonosát 68,1 millió forintért.
A busz reptéri parkolása Krk szigetén tavaly 15, az idén 360 euróba kerül.
Íme a Föld legveszélyesebb leszállópályájával rendelkező repterei.
A főpolgármester-jelölt szerint Budapestet nem szabad Kína játszóterévé tenni.
Folytatódnak az útfelújítási munkák.
Erős negyedévet tudhat maga mögött a reptér.
Zsinórban tizenegyedszerre nyerték el.
Még jobb ár lehet a végeredmény.
A Budapest Airport közölte a probléma okát.
Megjöttek a legfrissebb adatok.
Egyedül a weboldal címe lehet árulkodó, hogy csaló céggel állunk szemben.
Hétfőn ért véget egy hatnapos sztrájk, de már jön is az újabb akció.
Nemcsak jó társaságban, de mesés helyen is repül az idő.
Sok embernek teremtenek ezzel új munkahelyet a spanyolok.
Az üzemeltetők vállalták a felelősséget.
A német városban jeges eső akadályozza a közlekedést.
Szédítő, izgalmas ijesztő – ilyen érzés a világ legnagyobb repülőterein várni a gépünket.
Közel a bejelentés.
Mostanában sok szó esik az ország legnagyobb repterének megvásárlásáról. Akár megveszi a kormány, akár nem, mi mutatunk még érdekes és izgalmas infókat a repülőtérről. Sőt, még a Korda házaspárról is kiderült egy érdekesség!
A tranzakció gazdaságtörténeti jelentőségű.
A reptéri járat kikerülheti a többieket.
Az ellenzéki párt már azt is tudja, kinek ajándékozná a légikikötőt a kormányfő.
Reagált a kormány a repülőtér-vásárlással kapcsolatban megjelent pletykákra.
Az énekes gyakran megkérdőjelezi, alkotott-e maradandót.
Nem költségvetési szempontok miatt került erre sor.
Ki kell üríteni a reptereket.
1500 jármű parkolt az épületben, öt embert kórházba kellett szállítani. Valószínűleg azt is tudni, milyen autó okozta a tüzet.
A szerencsés utas több mint 600 ezer dollárral gazdagabban térhetett haza.
Állítólag megállapodtak a részletekről.
Beismerték, hogy rengeteg pénzt kerestek az utasok meglopásával.
A DK elnöke a közösségi oldalán osztotta meg a dalt.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
Ezeket a tippeket betartva elviselhetőbbek a nyaralás stresszes és macerás részei is.
Beszorult a lába egy mozgójárdába.
Július 1-jétől lép életbe az új menetrend.
Sérültekről nem érkezett jelentés.
José Mourinho is melegebb éghajlatra küldte az angol játékvezetőt.
Természetesen a busz nyeri az árversenyt, de a többiek között már nem egyértelmű a kérdés.
Plusz egy csillaggal felminősítették.
A csomagok helyzete folyamatosan nyomon követhető.
Beszélt a Magyar Posta jövőjéről is.
Egyre több reptéren egyszerűsítik a biztonsági ellenőrzést: olvasd el, honnan egyszerűbb utazni!