Több tucat embert terített le a szalmonella, azonnal meg kell semmisíteni a veszélyes szállítmányt
Éttermekhez és magánszemélyekhez is került a veszélyes termékből.
Éttermekhez és magánszemélyekhez is került a veszélyes termékből.
Az árát blokk nélkül is visszatérítik.
A termék visszahívására nincs lehetőség.
Ausztriában egy férfi bele is halt a betegségbe.
Több európai országban is ételmérgezést okoztak.
Tavaly hasonló fertőzés ütötte fel a fejét az üzemben.
A termékek árát blokk nélkül visszatérítik.
Szalmonellát tartalmazhatnak.
A baktérium hasmenést, hányást és lázat is okozhat.
Az érintett áruk árát blokk nélkül is visszatérítik.
A Nébih szerint fertőzésveszélyes a termék.
A gyártó vizsgálatot indított.
Senki ne fogyassza el!
A cég teljesen leállította a gyártását.
Ha a cég termékei tömeges fertőzést okoznak, megvonhatják a gyártási engedélyt.
Nem reagáltak időben, pedig decemberben vették észre a fertőzést.
Több millió árucikket kellett megsemmisíteni.
A páciensek felét kórházban kellett kezelni.
Vevői közül négyen kórházba kerültek.
Szalmonellafertőzés veszélye miatt több terméket is vissza kellett hívni.
Már négy hónapja kimutatták a szalmonellát a gyárban.
Hatféle terméket hív vissza ezért a Nébih.
A cukinak tartott egerek jóval nagyobb veszélyt rejtenek magukban, mint az gondolnánk.
Blokk nélkül is visszafizetik az árát.
A kutyákra nem veszélyes, csak a gazdikra.
Ha megvette, ne adja oda a kutyájának.
Az EAT NATURAL márkájú müzlit hívták vissza.
Arra kérik a vásárlókat, hogy a terméket vigyék vissza valamelyik üzletbe, ne fogyasszák el.
A kórokozó bebújik a levél gázcserenyílásain keresztül a salátába, és ott tökéletes védelmet élvez.
A Nébih szakemberei már megtették a szükséges lépéseket.
A Multi Fit Native nyúlfül kutyaeledelből a magyar Fressnapf-Hungária Kft. üzleteibe is jutott. A február 4-i és 11-i lejáratú termékeket hívták vissza.
Egész és őrölt manduláról van szó, húszdekás kiszerelésben. Blokk nélkül is visszaviheti.
A hajdúsámsoni fertőzés miatt még kórházban lévők közül senki nincs életveszélyes állapotban.
A tömeges megbetegedés egy általános iskolában történt, csütörtök óta érkeznek a betegek.
Már hatvan gyereket szállítottak a klinikákra, jelenleg senki sincs életveszélyben.
A hajdúsámsoni iskolában százával lettek rosszul, az okot keresik.
A hónapban már másodszor. A szalmonellózis állatról emberre is terjedhet
Mert szalmonellát és ki tudja még hány nyavalyát terjeszthet.
Pedig szalmonellás Lactalis babatejporok hivatalosan nem is kerültek hozzánk.
A belázasodott betegnek orrán-száján dőlt a vér, és napokon belül meghalt. De mi okozhatta?
12 millió doboz szalmonellagyanús tejpor, a francia világcég tudta, hogy baj van, mégsem szóltak.
A "Das Exquisite Heidelbeere Weisse Schokolade" a veszélyforrás.
A spanyol hódítók vitték magukkal a baktériumot, ami öt év alatt az aztékok 80 százalékát megölte.
Szalmonellás importhús bukkant fel Szlovákia több éttermében. Magyarországon még nem került elő fertőzött áru.
A barbecue ízű biotermék. Visszahívja az áruház a fertőző snacket.
Egy új kutatás szerint tizenöt mikrobafaj elég a bélrendszerben a kórokozók elterjedésének megállításához.
Most menjen ki a kamrába, és nézze meg, hogy mikor jár le a paprikája.
Magyarországon gyártott, de Ausztriában forgalmazott édességben találták kórokozót.
Kizárólag Ausztriában értékesítették, de most kivonják a forgalomból.
Egy ember már meghalt, több százan lettek betegek az idegen zöldségek miatt.