Felpofozta a polgármester az adventi vásárban az egyik lakost, aki egy utcafelújítás után érdeklődött
A városvezető bokszolói múlttal rendelkezik, és a Tisza Párt rendezvényén is felszólalt.
A városvezető bokszolói múlttal rendelkezik, és a Tisza Párt rendezvényén is felszólalt.
A család kártérítési pert fontolgat.
Hadházy Ákos kijelentette, hogy „ezekben a képekben is benne van minden nyomorunk”.
A veszélyekről tájékoztatták a szülőket.
Szigetszentmiklóson zárt a DK–MSZP–Párbeszéd listavezetője.
Puszta kézzel csépelték egymást, no és volt egy Guinness-rekord is.
Az egyik autóval ütközött is, de ezzel mit sem törődve hajtott tovább.
Februárban még mérkőzést is vezetett az általa alkalmazott pedofil edző.
Ajándékokat és pénzt is kínált a fiataloknak.
Többször is rákkeltő anyagokkal veszélyeztették a dolgozókat.
Nagy felháborodást váltott ki az eset.
Az ápoló nem szállított kórházba egy súlyos sérültet, majd valótlant állított a jelentésében is.
Teste több részén megsérült.
A rendőrök pillanatok alatt elfogták az elkövetőket.
Az érintett útszakaszt az M5-ös felé vezető irányban lezárták.
Nehéz anyagi helyzetére hivatkozott a kihallgatásán.
Késésekre és menetrendváltozásra kell számítani.
Nem ez volt az első ilyen eset az utóbbi időben.
Több mint 30 millió forintot csalt ki magyar vállalkozóktól.
A cégnek nem volt engedélye a berendezés üzemeltetésére.
Az áldozatok nem részesültek megfelelő munkavédelmi oktatásban.
A munkálatok közben az épület födémje beszakadt.
Tagadni sem tudta volna a bűnösségét.
A sofőr segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.
A balesetben legalább egy ember megsérült.
Alulmaradt az a javaslat, hogy ezt az összeget szociális célokra fordítsák.
A képviselő-testület a jövő héten szavaz az előterjesztésről.
A 33 éves férfi nem ismerte el felelősségét a baleset okozásában.
A 33 éves érdi férfi gyalog menekült el a baleset helyszínéről.
Az érintett útszakaszt lezárták.
A Magyar Közút két energiaelnyelője bánta.
A 27 kilométeres távolságot tíz perc alatt letudták.
A DK és a Momentum szerint puccs történt, és a Fidesz átvette a hatalmat.
A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit.
A nagy mennyiségben lezúduló csapadék pincéket, garázsokat és házakat öntött el.
Szigetszentmiklóson nyitottak új üzletet.
A csaló hitel folyósításának lehetőségét hirdette, majd különböző jogcímeken pénzt szedett be a sértettektől.
A Szigetszentmiklós csomópont előtt csak két sáv járható.
Az érintett szakaszon egy magassági korlátozást jelző tábla is figyelmezteti az arra haladókat.
Évekig eltarthat, mire a Duna szigetszentmiklósi szakaszán elkövetett olajszennyezés hatósági része lezárul.
A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének okát és körülményeit.
Egy HÉV-aluljáróban történt a baleset.
Az érintett szakaszon sávzárásra kell készülni.
Egy üres konténer is leesett a járműről.
Mutatjuk a neveket.
A rendőrök lezárták a belső sávot Szigetszentmiklósnál.
A wellness-részleg gyulladt ki.
A héten ez a hatodik halálos épülettűz.
Több mint ötmillió forintot is lefoglaltak.
Egyes szemtanúk szerint a férfi a baleset előtt zavart volt.
Az első gázolás után átesett a szemközti sávba.
Az épületben négyen laktak.
A gyanúsított szerint csak játék volt az egész.
A nagy melegben csökken a koncentráció és nőhet a reakcióidő.
800 kilogrammnyi túlsúlyt mértek a rendőrök az utánfutón.
A tavaly év végén elhíresült bűncselekményről a rendőrség videóinterjúban számol be.
Füstérzékelővel megelőzhető lett volna a baleset.
A román karaván két mázsával többet nyomott a megengedettnél.
Egy embert életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Műszaki hiba okozta a tüzet Szigetszentmiklós térségében.