A WHO szakértője megnevezte a majomhimlő terjedésének okát
A vírust Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban mutatták ki.
A vírust Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban mutatták ki.
Idén már kétszer annyian fertőződtek meg, mint az elmúlt húsz évben.
Néhány év alatt kétharmadával nőtt a diagnosztizált esetek száma.
A tejelő szarvasmarhák okozhatnak gondot.
A hazai méhekre és mókusokra is veszélyt jelenthetnek.
Fennáll a lehetőség, hogy az állatról emberre is átterjedhet.
A legtöbb fertőzött óvodás- vagy iskoláskorú.
Már a vadászokat is pénzbüntetéssel fenyegetik, ha nem teljesítik az állami kvótát.
Meglepő eredmény született, Nagy-Britannia területén két időszakban is volt pestisjárvány.
A Hyalomma rufipes a krími–kongói vérzéses láz legfőbb terjesztője.
Apró, vörös kiütéssel és igen erős viszketéssel jár együtt.
Nem virológusként könnyebb elképzelni, hogy egy laborban kotyvasztották össze a Covidot.
Indokolt lehet különféle óvintézkedések bevezetése.
Online oktatást rendeltek el.
Az énekesek nem veszélyesek.
A malária visszaszorítására tett erőfeszítéseket jelentősen megnehezítheti.
Ezekkel a módszerekkel lassítható a fertőzés.
Közelebb juthatunk az igazsághoz.
Több mint 1500 esetet azonosítottak 25 európai országban.
A lángok a szomszéd házra is átterjedtek.
Még vizsgálják, mennyire veszik fel vele a versenyt a vakcinák.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint 7 megyei jogú városban és Budapest körül is emelkedett a vírusörökítőanyag-koncentráció.
Közel hatmillió koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 140 ezer halálesetet jegyeztek fel a térségben eddig.
A fertőzött személy előzőleg Dubajban járt.
Stabilan 400 ezer fölötti az új esetek száma, és közel 300 ezerrel emelkedett a gyógyultaké is.
Még mindig több az új beteg, mint a gyógyult. Az elmúlt napon több mint 20 ezer áldozata volt a járványnak.
A jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás és melegedési ütem mellett a paraziták elterjedtségének megugrása várható.
Az NNK összesítése az ország azon területeit sorolja fel, ahol a szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedést tapasztaltak.
A városvezetés a korlátozások szigorítására készül.
Kínai kutatók egy Vuhan melletti tartományban végeztek kutatást. A vizsgált minták 16 százalékában fedezték fel a vírus nyomait.
Mivel sok fertőző betegség terjed így, a kutatók a koronavírusnál is megvizsgálták ezt a lehetőséget.
Úgy tűnik, működnek a szigorú korlátozások, de nem biztos, hogy tényleg az álhíreket szűrik ki.
Békésen ebédeltek egymás mellett a családok, miközben a légáramlat átfújta rájuk a fertőzést.
Nyakunkon az allergiaszezon, emberek százezrei kezdenek el tüsszögni és köhögni a koronavírus-járvány kellős közepén. Így még fontosabb, hogy aki teheti, maradjon otthon, főleg ha kínozzák az allergének.
Az új vírus lassabbnak tűnik a TBC-nél, de gyorsabbnak a sima influenzánál.
Egyre gyakoribbak a fertőzések, mert több helyen melegszik fel a tenger a kórokozó által kedvelt hőmérsékletre.