A nyílt tengeren, egy hűtőbe kapaszkodva élte túl a tomboló Milton hurrikánt egy férfi
Tengerészrémálom vált valósággá.
Tengerészrémálom vált valósággá.
A hatóságok további lehetséges árvizekre és sárlavinákra figyelmeztetnek.
Egy idős turistát is elragadott a lavina.
A vihar már Thaiföldet is elérte.
Videón a pusztítás.
20-30 vezetőt is kötelességszegéssel és korrupcióval vádolt.
Már halálos áldozatok is vannak.
A viharnak halálos áldozata is van.
Sárlavina öntött el egy tiroli várost, Bécsben egy óra alatt esett le az átlagos nyári csapadék java.
A legrosszabb esetben 200 ezer ember is meghalhatna.
Több százezren kényszerültek elhagyni otthonaikat.
Eddig ötezer ember kimentésére volt szükség.
Egyelőre nem tudni, hogy mekkora károkat okozott az áradás.
Szétszakadt a család, a túlélés esélye szinte egyenlő a nullával.
Egyelőre nem számoltak be jelentős károkról vagy áldozatokról.
Több ház és egy híd is megrongálódott.
Legalább kilenc embert eltűntként tartanak nyilván.
Egy építményt másodpercek alatt rombolt porrá.
A vihar Hispaniola déli része felé tart, és várhatóan szerdán éri el Jamaicát.
A katasztrófavédelem hétfőn evakuálási parancsot adott ki.
Egy híd is összeomlott.
A tűzhányó körül másodfokú riasztás van érvényben.
Az oltást nehezítik széllökések és a terepviszonyok is.
Egy teljes család is a halálos áldozatok között van.
Akár 3 méteres cunamik is kialakulhatnak az ország partjai mentén.
A lángok megfékezhetetlennek tűnnek.
A Noto-félsziget még a januári földrengés után sem tért magához.
A katasztrófa akkor történt, amikor az emberek még aludtak.
Villámárvizek alakultak ki.
Összesen 2,1 millió embert érint a természeti katasztrófa.
Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött.
A kiáradt folyók több ezer házat öntöttek el.
Azonnali evakuálást rendeltek el.
Több mint negyvenen meghaltak.
Jelenleg kettes lavinariadó van érvényben.
Többen is megsérültek.
Felszólították a lakosságot, hogy legyenek éberek az utórengésekkel kapcsolatban.
Több mint 30 ezer gyermek van köztük.
Egy nappal azután, hogy Tajvant érte a csapás.
A halálos áldozatok száma folyamatosan emelkedik.
Cunamiriadót egyelőre nem adtak ki.
Megszólalt a nukleáris szabályozó hatóság is.
Több száz ember kényszerült elhagyni otthonát.
Magyar segítséggel épült újjá egy helyi általános iskola.
Az országra évente átlagosan 20 trópusi vihar sújt le.
A szakértők most ismételt kitöréstől tartanak.
A hatóságok a legmagasabb fokú riasztást adták ki.
Több mint 90 halottja van, és 250 embert még mindig eltűntként keresnek.
Brutális földrengés pusztított az országban.
Az internetes közönség fellázadt a férfi ellen.
Rengeteg a sérült.
Erős földrengés rázta meg az országot, legkevesebb nyolc ember meghalt.
Ez volt az ország történetének legsúlyosabb esőzése.
Több mint 13 ezer embert kellett evakuálni.
Folytatódik a huzavona a mumifikálódott testek körül.
A rengés 6,9-es magnitúdójú volt.
A Ciarán vihar miatt 1,2 millió háztartásban áramkimaradások vannak.
A hatóságok egyelőre nehezen tudják felmérni a pusztítás mértékét.
Betörte az épületek üvegeit az erős szél.