Összefutott a haragosával, fel akarta gyújtani a férfit és a családját is
A rendőrség komolyan vette a férfi fenyegetőzését.
A rendőrség komolyan vette a férfi fenyegetőzését.
Az intézkedések fókuszában a késviselés áll.
Gyakran ideológiai buborékba kerülnek, ahonnan maguktól nem tudnak kijönni.
A tinédzser a barátnőjét is halálosan megfenyegette.
A rendőrség szerint a hétfő esti támadás hátterében vallási szélsőségesség állhat.
A férfi rendszeres kábítószerfogyasztó.
A merénylőket lelőtték.
Darabonként 5000 dollárt kért értük egy ukrán katona.
2020 óta foglalkoztak az üggyel, most sikerült pontot tenni a végére.
Nem változtatnak, marad a 3-as szintű terrorfokozat.
Dmitrij Medvegyev szerint a merényletek elkövetői nem fogják elkerülni méltó büntetésüket.
Az orosz nyomozó bizottság adatai szerint Ukrajnából hajtották végre a terrortámadást.
Botrány is volt a tárgyaláson, készenléti rendőrök vonultak be a terembe.
Az egyik támadót mesterlövészek terítették le, míg a másikat bíróság elé állították.
A terrorszervezet szerint húsz ember halt meg, és harmincan megsebesültek.
Az eset Brüsszel északi részén, egy pályaudvar közelében történt.
Szélsőséges ideológiák vezérelték az elkövetőt.
Az orosz elnök nem lát más magyarázatot a történtekre.
A cselekménnyel való nyilvános egyetértésért is börtönbüntetés jár.
Vlagyimir Putyin elismerte, hogy ő adott parancsot a több ukrán várost érintő hétfői támadássorozatra.
Videón a kapás.
A 32 éves tettes beismerő vallomást tett.
A gyanúsított mentális problémákkal küzdött.
Mindezt azért, mert nem akart megjelenni a tárgyalásán.
Éppen befejezték biztonsági szolgálatukat egy évente megrendezett kulturális fesztiválon.
Az orosz hatóságok terrorcselekmény előkészítésével vádolták meg őt és társait.
A merénylet tervezésében egy másik állampolgár is részt vett.
Az FBI még vizsgálja a történteket.
Egy éve gyilkolták meg Samuel Patyt.
Közülük nyolc Afganisztánban született, és az Iszlám Állam szimpatizánsai.
A rendőrség meglőtte és letartóztatta a fiatal elkövetőt.
A dán hatóságok szerint az érintettet tavaly áprilisban tartóztatták le, rögtön azután, hogy vett magának egy lőfegyvert, két tárat és 50 töltényt.
Terrorcselekménnyel való fenyegetéssel vádolt meg az ügyészség egy férfit, elsőfokon a bíróság közveszéllyel fenyegetés miatt ítélte el.
Stephan Balliet élőben közvetítette, hogy zsidókat próbál megölni egy zsinagógában, majd egy járókelővel és egy kebabossal végez. Csak azt sajnálja, hogy eltolta a dolgot.
Magyar és angol nyelven írt többek között egy pünkösdhétfői, budapesti merénylet tervéről is.
Valerij Sajtanov vezérőrnagyot azzal gyanúsítják, hogy részt vett a Putyin elleni merénylettel vádolt Adam Oszmajev elleni merénylet kitervelésében.
Egy iráni származású dán állampolgárt vádolnak azzal, hogy információkkal segítette a teheráni hírszerzést.
Az utóbbi hónapokban több olyan késelés is volt, amit börtönből szabadult terroristák követtek el.
Hétfőn egy szír férfi által vezetett teherautó belehajtott több kocsiba, 8 ember megsérült.
A Győr környéki férfi azzal fenyegette az ügyészséget, hogy megöli a szomszédasszonyát, ha nem foglalkoznak az ügyével.
Három országban nyomoztak a magyar hatóságok, a szír férfire életfogytiglanit kértek.
A 17 éves lány holttestét a férfi lakásában találták meg. Terrorcselekményként kezelik az ügyet.
A terrorcselekményért elítélt szír férfi január végén szabadulhatott volna, de a kiutasítását nem tudják végrehajtani a hatóságok.
A férfi tagadja a vádat. Egy ideje már követték őt a rendőrök, nem sokkal a robantás előtt fogták el.
A fiatal újságírónő meggyilkolását terrorista incidensnek minősítette a rendőrség.
Egy Szocsiban élő diáklányt akart rávenni, hogy saját ballagásán robbantson. Az EU a fiú szabadon engedését követeli.
A többiek mind tagadták a terrorcselekmény vádjait, az ügyben van egy új vádlott is.
Három éve tért át a muzulmán hitre, lakásán bombához való vegyi anyagokat találtak.
Egy nap, két véres eset Spanyolországban.
Fel akarták robbantani a Downing Street kerítését.
Négy tunéziait vettek őrizetbe, több száz embert csempészhettek Nyugat-Európába.
Társa két év börtönt kapott. Az ítélet elsőfokú, védőik fellebeznek.
Valaki megpróbált behatolni a területre.
Így akár életfogytiglant is kaphat P. László, írja a Magyar Idők.
A román állampolgárságú Sz. E. István tagja volt a Budaházy-féle Magyarok Nyilai nevű szervezetnek.
Egy belvárosi utcában hajtott a járókelők közé.
Azzal fenyegetőzött, ha nem kerítik elő a fiát, páncéltörő gránátot lő el a rendőrségen.
Az első fokon, többek között terrorcselekmény miatt 13 év fegyházra ítélt Budaházyt több jobbikos politikus is lelkesen ölelgette.