2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
Kedden ülésezett a bizottság, csaknem 30 évig semmi sem derülhet ki az elhangzottakról.
Kedden ülésezett a bizottság, csaknem 30 évig semmi sem derülhet ki az elhangzottakról.
Ideje új lapot nyitni a kriptográfia történetében.
Komoly ellenállást váltott ki az Európai Unió szabályozástervezete, ami végérvényesen leszámolna az internetes szexuális ragadozókkal.
Csak pszeudo-random ad neked erőt és mindent lebíró akaratot.
Nem volt elég, hogy az orosz titkosszolgálat le tudta hallgatni a magas rangú tiszteket.
Akár 90 évre is elzárva maradhatnak a nyilvánosság elől.
Kicsit később az Instagramon is életbe léptetik.
A cél, hogy fokozzák a biztonságot és a felhasználók bizalmát.
Azt állítja, hogy csak viccből tett úgy, mintha a kezében lennének a titkosított dokumentumok.
Ez jelentősen súlyosbítja a volt elnökkel szemben felhozott vádakat.
A titkosítás alól feloldott dokumentumok szerint a Pentagon-iratokban írtak valósak.
Újabb száz millió forintot találtak.
Pár éven belül feltörhetik a jelenlegi legerősebb titkosítást.
Hiába a közérdekű adatigénylés.
A volt országgyűlési képviselő úgy véli, a bizalomról szól az egész.
A rendelet hétfő este 23 órakor hatályba is lépett.
Titkolják a világ elől az FBI jelentését a Trump-házkutatásról.
A szakma is lefagyott.
A közeljövőben értelmét vesztheti minden eddig ismert titkosítás.
Legalábbis az adatvédelmi biztos jelentése szerint.
Két új lehetőség is lesz a beszélgetések elrejtésére.
Az összefogás szerint ez beismerés.
Fehér Ház szerint az ország érdekei a további titkosítást is megkívánhatják.
Új módszert fejlesztenek, hogy ezt megtehessék. A WhatsApp vezetője ellenzi.
A Facebook a gyermekek védelmére hivatkozva 2022-ig nem vezeti be alapértelmezettként a végpontok közti titkosítást.
Kiküszöbölték az üvegszál kvantumbiteket zavaró környezeti fluktuációját.
Minden, amit a Telegramról tudni kell.
Ha a projektcég bizonyítani tudja az adatmegtagadás jogszerűségét.
A kitelepítésekről szóló iratok jól tükrözik, hogyan sértette meg a román állambiztonság a látókörébe került személyek alapvető emberi jogait.
Az amerikai elnök szereti a jólértesültet játszani, akkor is, ha ezzel államtitkot sért. Amire elnökként jogosult is.
A hekkerkörökből kiszivárgott hírek szerint javíthatatlan a titkosító lapkában talált hiba, amivel védett adatokhoz férhetnek hozzá.
A szlovák védelmi miniszter feloldotta a titkosítást.
Elárult pár részletet a külügy a gyermekpornográfiával vádolt perui nagykövet hazahozataláról. Szijjártó azt ígérte, nyilvánosságra hoznak mindent, amit a törvény megenged.
Katonák, programozók és lelkes amatőrök is próbálkoznak, néhányan csak találomra ásnak Virginiában, de senki nem járt eddig sikerrel. Persze az is lehet, hogy kamu az egész.
A kormányzó szerint a lakosság nagy része továbbra is élvezheti a hongkongi törvények által garantált szabadságjogait.
A kormány szerint klímavédelmi szempontból is fontos ez a beruházás, az ellenzék szerint a kormány Kína érdekeit szolgálja.
És még csak nem is kellett két teherautó, hogy szállítani lehessen. Magyarországon is használták évtizedekig, és az amerikaiak sem tudták feltörni.
Az 590 milliárd forintos beruházást javarészt kínai hitelből kínai vállalatok és Mészáros Lőrinc cégei végzik majd.
Meg igazából az egész világot: titokban a CIA volt a tulajdonosa a fél világot titkosítóeszközökkel ellátó cégnek, így azt hallgattak le, akit akartak, miközben tétlenül nézték a rémtetteket. De Kína és a szovjetek sosem ültek fel nekik.
Ez nem azt jelenti, hogy nyilvánosságra hozzák a papi pedofíliáról szóló dokumentumokat, csak a hatóságokkal való együttműködést könnyítik meg.
Amerikai, brit és ausztrál belügyminiszterek hozzáférést kérnek a személyes üzenetekhez is.
A Google kvantumszámítógépe múlt héten történelmi jelentőségű határt lépett át. Akkor most kidobhatjuk a bankkártyánkat, hiszen úgyis feltörik a titkosítását? Efelé tartunk, de még mindig nem értünk oda.
Állambiztonsági titokra hivatkoznak, így nem tudni, hányan lehettek a fedélzeten, sem azt, milyen célból merült a tengeralattjáró.
A cég minden további nélkül hozzáfér a levelekhez.
47 cég írta alá a nyílt levelet, amelyben elhatárolódnak minden hasonló kezdeményezéstől.
Vége a tesztidőszaknak és már letölthető a Tor app stabil verziója, amivel mobilról is nyom nélkül netezhetünk, kikerülve az adatgyűjtő trackereket.
Orbán Viktor 1998 óta küzd azért, hogy ne lehessen megtudni, pontosan mi hangzott el a kormányüléseken. Még az 1800-as éveket is könnyebb kutatni, mint az ő miniszterelnökségét.
Szél Bernadett kérte ki az Emmitől a részletes terveket. Most pert indít a minisztérium ellen.
A Firefox Send akár 2,5 Gb-os fájlok biztonságos továbbítását is lehetővé teszi a regisztrált felhasználók számára.
Már ha hajlandók vagyunk hinni neki. Zuckerberg bejelentette, hogy már nem a hírfolyam a lényeg, az új irány: titkosítás, adatvédelem, megsemmisülő üzenetek, kis közösségek.
Ha nem akar ön lenni a hekkerek következő áldozata, nem szereti, hogy a Facebooktól a netszolgáltatójáig mindenki mindent tud önről, vagy csak szeretné megőrizni a titkait, kattintson.
Titkosított csatornán, jelszavas védelemmel is lehet 5 GB méretű fájlokat küldeni. Ingyen.
Nem léptek időben, ezért a Chrome már nem is engedi megnyitni az oldalt. A kormány honlapja meg egyáltalán nem titkosított. Veszélyes lehet, ha nem változik a helyzet. A NISZ szerint már folyamatban a megoldás.
Fogalmunk sincs, hogy az elmúlt négy évben hozott 100 határozat mire vonatkozik.
Ők is bevezették a kétoldali titkosítást.
Az amerikai kormány kötelezné a céget a kétoldali titkosítás feloldására. Több mint kétmilliárd felhasználó üzeneteihez férhetnének hozzá.
Bizalmas tippje, érzékeny infója van? Ide írjon!
A Tresorit titkosított közösségi oldalt csinált volna, de az emberek nem kértek belőle.
A hívástitkosítót több mint 60 ország használja.
A VPN szolgáltatás korlátlan sávszélességet ad a mobilozó felhasználóknak.