Havi 1,2 millióért ad járványügyi tanácsot az AH korábbi vezetője
Balajti Lászlót az Emmi kérte fel arra, amivel az operatív törzs is foglalkozik.
Balajti Lászlót az Emmi kérte fel arra, amivel az operatív törzs is foglalkozik.
A magánorvosok által felírt e-receptek és az elvégzett ellátások, beavatkozások adatai is elérhetővé válnak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben.
Csak a járványügyi szabályoknak megfelelő, meghatározott számú beteget fogadnak a szűréseken egyelőre.
„Békeidőben” áprilisban látják el a legtöbb embert a kórházak: az esetszám a járvány miatt drasztikusan csökkent. A járvány miatt elrendelt kiürítéshez április közepén emiatt már csak 1172 ágyat kellett szabaddá tenni.
A miniszter szerint ha egy orvos nem követte az utasításait, az nem tartotta be a hippokratészi esküjét.
Ha egy javításhoz ez elkerülhetetlen, az operatív törzs véleménye alapján maga a miniszter dönthet.
A miniszter egy interjúban azt mondta, az orvosok felelőssége, kit küldtek haza. Beszélt a két kirúgott igazgatóról és Orbánnal való viszonyáról is.
Például arra, hogy melyek az igazán fontos és megbecsülendő szakmák. A miniszter úrról pedig kiderült, hogy már rég nem érti, mi történik körülötte.
Az új tulajdonos a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság lesz.
Hogy melyik magyar egyesület kapja a pénzt, nem derül ki.
Arról beszélt az Emmi minisztere, hogy teljesen átalakítják az egészségügyet, és előtérbe kerül a megelőzés. Ennek feltétele a technikai színvonal javítása.
Az államtitkár szerint fennakadás nélkül lezajlottak az érettségik. Nem tud róla, hogy bárki is megfertőzödött volna a vizsga miatt.
A klub közleménye szerint a férfi és a női csapat megmentése a cél.
Volt, akit sokkolt az adósság mértéke. Mindez az átizsgálás után derült ki. A sportállamtitkárság segítségét kérte a fideszes elnök, Szűcs Lajos.
Tesztelték őket? Hány műtétet kellett elhalasztani? Lejárt a határidő, mégsincs válasz.
Pénzt osztott a kormány pár napja a független színházak között. Az önkormányzati választás után viszont szép csendben megváltoztatták a pályázás módjait. Nagyot bukott Szentendre és az Ördögkatlan is.
Hétfőn ugyan hivatalosan újraindult a normál egészségügyi ellátás, de az orvosok most is csak az indokolt eseteket tudják ellátni. Sok ellátáshoz koronavírusteszt a beugró. De miért kell a hasi ultrahanghoz, ha a szívultrahanghoz nem? Az orvosoknak több védőfelszerelés kellene, ami még mindig hiánycikk. Így indult újra az egészségügy.
Negatív koronavírustesztekhez kötöttek jó pár egészségügyi ellátást, az Emmi válaszai alapján azonban jócskán akadnak ezzel problémák.
A pénzről többek között a Nemzeti Színház és a Petőfi Irodalmi Múzeum dönt. A támogatást nem rászorultsági alapon ítélik majd oda.
Majdnem mindenkinek jutott pénz. A legtöbbet Kisvárda kapta.
Ebből három nap a húsvéti hosszú hétvégére esett. Szél Bernadett kikérte Kásler Miklós utasítását, amely a kórházi ágyak felszabadításáról szólt.
Az országos tisztifőorvos pedig azt ígérte, ha kiderül, a 41 éves férfinak nem volt alapbetegsége, szakorvosi vizsgálatot fog kérni.
Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter nem ment el a népjóléti bizottság ülésére, de helyettese elmondta: nem lehet a mostani készleteket felélni, hosszú hónapokra kell tartalékolni.
A DK-s Varga Zoltán nekiment a tisztifőorvosnak a parlament népjóléti bizottságának ülésén, de Müller Cecília nem hagyta magát, csattanósan visszaszólt. Kásler Miklós helyett Rétvári Bence tartott beszámolót, a főpolgármester viszont elment az ülésre, és közölte: nem most lenne itt az ideje a politikai csatározásoknak.
Immunológusok, orvosok és biológusok tettek szakmai javaslatokat a kormány és a hatóságok számára.
A miniszter szigorú utasítása egy nappal azután jött, hogy az MSZP elnöke kérdéseket tett fel a kórházaknak.
A köznevelési államtitkár nem lát indokot a vizsga elhalasztására.
A minisztérium szerint a kórházi ágyak nagy része eleve üresen állt, vagy már márciusban kiürült.
Az érettségi vizsgák lebonyolításához nem határoztak meg jogszabályban életkori korlátokat.
Az államtitkár egy szélsőbaloldali terrorszervezethez hasonlította a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét. Forrnak az indulatok a májusi érettségi lebonyolítása körül.
Az Emmi húsvétkor küldte el a törvényjavaslat szövegét, amit az érintett intézményeknek az ünnepek alatt kellett volna véleményezni.
Kollár Lajos elmondta, az Emmi napról napra modellezi a járvány terjedését.
A szakszervezet szerint ez a kultúra utolsó vacsorája, a következő már a kivégzés lesz.
Az Emmi közleménye szerint 200 ágyat kellett volna szabaddá tenni a koronavírusos betegeknek, de ez nem történt meg.
A munkavégzés alól felmentett bölcsődei dolgozókat pedig szociális szolgáltatóhoz vezényelhetik a veszélyhelyzet alatt.
A halasztható beavatkozások elmaradása miatt a kórházak jelentős bevételtől estek el. Átlagfinanszírozást vezet be az Emmi.
Közérdekű adatigényléssel tudtuk meg, mennyit kapnak a magyar futballakadémiák, miután kormányrendelettel szabták át a rendszert. A minisztériumtól kapott adatok azt mutatják, az adófizetői források közel negyedét elvitte a Felcsút.
Novák Katalin pályázatokat és képzési programokat jelentett be.
Az Emmi javaslatára és az operatív törzs támogatásával létrejött egy szakmai csapat, ami a passzív immunizálást tűzte ki célul.
Az EMMI kiadványa a vírus diagnózisához, terápiájához és a kapcsolódó intézkedésekhez ad iránymutatást.
A levélben arról van szó, hogy a kórházak ne hozzák nyilvánosságra a koronavírusos halálozási statisztikákat, de ilyenről szó sincs.
Az utóbbi hetekben sokkal többen hívják a Kríziskezelő Telefonszolgálat segélyvonalát, mint korábban.
Az Emmi államtitkárát norvég mintára online kérdezhették a vírussal kapcsolatban.
A kormány nem támogatja az ötletet.
Összevonják a háziovosi praxisokat, jönnek az akut betegellátó központok. Az idősebb orvosok átmennek telefonügyeletbe.
Emberségből és alkalmazkodásból eddig mindig jól vizsgáztak, írja az Emmi-miniszzer.
Látogatási tilalom van a javítóintézetekben, a családok és gyermekek átmeneti otthonában is.
Ha légúti fertőzés tüneteit észlelik magukon, telefonon kérjenek segítséget háziorvosuktól - kéri a minisztérium.
Rózsa Dávid Demeter Szilárddal együtt került az OSZK közelébe.
Az Emmi és az orvosi kamara közti vita az elmúlt napokban például a védőfelszerelésekről szólt.
Nem lehet tudni, hogy keddtől nyitva tarthatnak-e nagy országos múzeumok. Több éves munkával előkészített, nagy sztárkiállítások bukhatnak a járvány miatt.
Visszautasítják, hogy ők zsarolnák a kormányt azzal, hogy állítják, az orvosoknak nincs elengedő védelmük a koronavírus ellen.
A legjobbkor rúgta össze a port a két szervezet.
Az Emmi szerint minden szükséges berendezésből kellő mennyiségű van az országban.
Az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása keretében támogatta a Creation magazint az EMMI
Az Emmi államtitkára az M1 reggeli műsorában beszélt arról, hogy pénz helyett képzés formájában kell kártérítést nyújtani.
2x(8+6) egyenlő 8+2x6+8: a szociális szférában, ahol mostantól 117 705 forint a minimális nettó.
Az MLSZ 32 feljelentést tett, egy esetben már vádemelés is volt. Az egyesületeknek 3,13 milliárd forintot kellene visszafizetniük, volt klub, ahol az elnök egyszerűen ellopta a pénzt.
A Magyar Hanghoz került tervezet szerint 10 ezer leendő választó mehetne ingyenes keresztény-nemzeti-tudatformáló táborokba.
Az Emmi államtitkára szerint tévhit, hogy az állam tud a legtöbbet tenni a szociális problémák enyhítéséért.