Felrobbantottak egy vízi erőművet Norvégiában
Most már kedvükre úszhatnak a halak.
Most már kedvükre úszhatnak a halak.
Kínában minden ötödik tigris élőhelyét érinti egy-egy duzzasztó, a tervezett brazil erőművek hasonlóan borús jövőt jósolnak a jaguároknak.
A környezetvédelmi hatóság eddig adott időt arra, hogy bárki véleményezhesse a fakivágással számoló terveket.
A 4,6 milliárd dolláros, nagy reneszánsz gát mindhárom országnak megfelelően működhet.
Feltárhatnák Hadrianus betemetett palotáját, és kajak-kenu központot építenének a III. kerületi szigetre, igen ám, de ezek árvízi megvédéséhez ki kellene vágni úgy ezer fát. Rendben van ez?
2003 óta készül, még mindig nem adták át. Tavaly ősszel Velence nyolcvan százalékát öntötte el az árvíz.
Bús Balázs sem adott zöld utat, de az új városvezetésnél ismét próbálkozott a kerület főépítésze. A képviselők látatlanban megszavazták, bár később gyanút fogtak.
Akár heteken belül lefektethetik a gát mögötti víztározó feltöltésének és működtetésének szabályait.
Egy holland tudós két hatalmas gáttal venné fel a harcot a felmelegedés miatt emelkedő vízszinttel.
Az olaszországi Velencében 1966 óta nem volt olyan magas a víz, mint a héten. De a város ettől nem állt le: több bolt, hotel és étterem megpróbál így is működni, és a turisták sem tűntek el. Videón az 50 ezres város, amit évente 36 millió turista látogat.
A Római-part környéki árvízvédelmi rendszerre és környezetére 6 milliárdot költ a főváros, de a vitás részekre nem épül mobilgát egyelőre.
A komplett települést evakuálni kellett, Boris Johnson is a helyszínre sietett, hogy megállapítsa: nem néz ki túl jól a közeli gát.
Whaley Bridge 6500 lakosát a helyi iskolához hívták, ahonnan biztonságos helyre szállítják őket.
A keletkezett kár több mint 50 ezer euró. A töltést újra kell építeni, a környéket árvíz is fenyegetheti.
Gátak szabdalják a folyamok nagy részét, és ez pusztítóan hat az élővilágra.
Ki kellett üríteni egy virginiai város egyes részeit.
14 embert mentettek ki a vízből, köztük egy csecsemőt.
Legalább hat falut elöntött a víz, csónakokkal próbálják menteni az embereket.
Legalább húszan meghaltak, 300 család vált földönfutóvá, március óta már 132 halott van.
Nem sikerült valami jól a színész birtokfejlesztése.
Tűzoltók kellettek az áradás megállításához.
Amikor jobb hallgatni az idősek szavára.
Szerinte nem szakmai vita folyik az ügyben.
Kedden az eddig leesett 75 centi esőhöz még további 30 centi eshet.
Az óbudai önkormányzat 10-ről 25 százalékra emelte a római parti népszavazás kezdeményezéséhez szükséges helyi lakosok arányát.
Pár hatalmas gát rengeteg új termőföldet és ingyen energiát adott volna a terv szerint. Sokáig lelkesedett érte Németország, aztán jöttek a nácik.
Az óceáni áramlatok megbabrálásával a mesterséges klímaváltozás termővé tette volna a fagyott szibériai pusztát, és kitermelhetővé az olajat. Még Kennedynek is tetszett az ötlet.
Egy nagyobb, drágább árvízi védmű lesz, mint korábban tervezték, és fákat kell majd kivágni a Duna-parton.
Tarlós legyőzte a zöldterületet féltő civileket, 10 milliárdból építi fel 2019-re a vitatott mobilgátat.
Berta Cáceres egy vízerőmű építése ellen tiltakozott. Hondurasban ez igen veszélyes ötlet.
Repedezik a moszuli gát, ha nem csinálnak valamit nagyon gyorsan, másfél millió ember halhat meg.
Az amerikai oldalon terelik el a vizet. A turizmus növekedését várják, de nem ez a valódi cél. Megmutatjuk, hogy fog kinézni.
Holland gátakon tesztelik vele az árvíz hatásait.
A Kinugava a gátat átszakítva öntötte el a 65 ezer lakosú Dzsoszót. Az eső máshol is káoszt okozott.
A politikai elemző szerint Orbán Viktor nem a magyaroknak, hanem már az egész világnak akar példát adni.
Duzzad a Principális, rohamosan emelkedik a Zala, A Kis-Balatonnál négy helyen folyik a védekezés.
Öten meghaltak egy folyómederben, amikor megnyitották a zsilipeket. Három éve már megtörtént ugyanez.
Ha valaki felrobbantaná a legnagyobb iraki gátat, húszméteres árhullám söpörne végig a városon.
Négy órakor lehajtják a gyalogosokat az útról. Bátán át kell vágni a gátat. Mohácson 921 centis a Duna vízszintje.
Ha nincs Nílus, akkor nincs Egyiptom, mondják az egyiptomiak és ellenzik az etióp gát építését.
Győrújfaluról péntek este telepítették ki a lakókat, van, aki a cicáját mentette. A dunaszentpáli gáton dolgozók napok óta három órákat alszanak.
Miért szélesedik lefelé a földből készült töltés? A mobilgát jobb-e vagy a homokzsák? Melyik meddig bírja, és ez mitől függ? Víznyomástan az alapoktól.
Vízügyes nyelvlecke kezdőknek.
A főpolgármester a Margitszigeten járt, és megfogdosta a narancssárga tengeri kígyót.
Győrújfalunál egyszer már megrepedt a gát, helikopter, civil és katona együtt dolgozott egész éjjel, hogy megerősítsék.
A településnél rohamos gyorsasággal nő a vízszint, a földeket már ellepte, betört is iskola udvarára is. Ilyen sokáig még sosem voltak elvágva a külvilágtól, mondják a helyiek, akik mégsem pánikolnak.
A Dunával az a baj, hogy nincs hova elvezetni a vizét, de Budapest belsejét még a legextrémebb árvíz sem viszi el, hála Podmaniczkynek. Van, amikor a mobilgát az egyetlen megoldás. Árvízvédelem kezdőknek.
Český Krumlovban nem készültek el a gátak, néhány centiméteren múlik egy újabb katasztrófa.
A római-parti szállodával rendelkező civilszervezeti elnök szerint minden máshogy van, mint eddig tudtuk.
A Római-part sorsáért aggódó hangok már évekkel ezelőtt megszólaltak az Urbanistán, de akkor úgy tűnt, a forráshiány a part védőinek kedvez.
A Római parti gát építésének első lépéseként a partot 1 km hosszan feltöltik. A civilek tiltakoznak.
A 3200 éves építmény a maga idejében egyedülálló volt a világon.
Az elöregedett szentendrei földgát helyére az innovatív mobil árvízvédelmi falat építik fel, ami szükség esetén pár óra alatt összerakható, amúgy pedig nem választja el a várost a folyótól.
25 milliárd forintot adott az EU, a cél továbbra is a minél magasabb gátak építése, a Dunán nem lehetnek árvíztározók.
Helyiek szerint a Római-parton inkább a régi védművet kéne rendbe tenni először, mert ha egy árvízben átszakadna, azt 20 ezren bánnák.
Megkötötték a szerződést a tervezésre: 3 különböző szakaszon más-más megoldás kell a Duna mellett.
Az országbővítés legbiztosabb receptje: építs egy hatalmas gátat a tengerbe, és töltsd fel homokkal.