„Erre rámehet a Balaton” – érdekellentétek áldozata lehet a magyar tenger
A szakértők szerint a Balaton vízszintjét nem szabad túl magasan tartani, mert káros az élővilágnak.
A szakértők szerint a Balaton vízszintjét nem szabad túl magasan tartani, mert káros az élővilágnak.
Az északi és a déli part legfelkapottabb városainak ingatlanárai alaposan lehagyják jó pár fővárosi kerület négyzetméterárát…
A különös jelenség csak első hallásra rejtélyes.
Meggondolta magát a rendőrség.
A horgászok segítségét kéri a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
A koronavírus-járvány után először térhetett vissza a megszokott élet.
A nyári szezon alatt csaknem 40 százalékkal nőtt az utasok száma 2021-hez képest.
Friss fotók készültek a tónál.
A napfelkelte az ország számos kilátópontjáról meseszép.
Sőt kevesebb, sérüléssel járó közlekedési baleset történt az idei turisztikai szezonban.
Felkorbácsolt indulatok a földvári kikötő körül.
Patthelyzetbe került a kapitány, segítséget hívott.
Az online jegyet vásárlók kedvezményt kapnak.
Egyelőre nem fogják megfúrni, mert a termálvíz és a földgáz kitermelése több milliárd forintba is kerülhet.
A 60 év körüli férfi felborult egy bringával.
Elkezdődött a régi leeresztőzsilip bontása a Balaton vízszintjét szabályozó nagyszabású projektben.
Korabeli bélatelepi családi fotók tanúsága szerint nem egyedi a Balaton alacsony vízállása.
Csak pár percig lehetett benne gyönyörködni.
Bevált az online applikáció, népszerűek a vonatok.
Undorító körülmények között készültek az ételek.
Drámai évet zárt a magyar tenger főszezonja.
Külföldiek kerültek pácba.
A Balaton rejtélyek és titkok tárháza is: elsüllyesztett hajók, iszap alatt megbúvó tankok és egy gyilkosság sztorija is vár egy könyvben!
A Balaton Piknik az egész család számára kínál programokat.
A belógó fának ütközött egy vonat.
A dél-balatoni vasútvonalon jelentősen meghosszabbodott a menetidő.
Európában Magyarország dobogós a biciklizésben.
1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl Magyarországon.
A nyár vége felé közeledve egyre édesebbek az üdülés emlékei. Nosztalgikus hangulatú cikkünkben ellátogattunk a magyar tenger egyik legikonikusabb városába, a pihenés közben pedig elcsíptünk néhány képeslapot is.
Bütyköst legutóbb májusban fogták ki, akkor egy kilóval kevesebbet nyomott.
Ezúttal egynyaras süllőket vesztett a Balatoni Halászati Zrt.
Idén először rendezik meg a Játékfesztivált.
Till Attila vendégeivel az NN Ultrabalaton kihívásait veszi sorra.
A vonat egy idős nőt gázolt el, aki a vasúti lámpa tilos jelzése ellenére ment volna át az átjárón.
„Minden hazugság attól lesz hiteles, ha sok valós elemmel van tarkítva – gondolta a férfi. A feleség nem szólt közbe.”
A nyaralók piacán abszolút az élen van.
A záporok nem kímélték a Balatont.
A helyiek szerint a férfi nem tudott jól úszni, és pánikba eshetett a mély vízben.
A gyorsan fejlődő zivatarcellákból 100 km/h-t meghaladó szél, jégeső, illetve felhőszakadás is várható.
A Balatonlellei Mentőállomás vezetője azt mondta az eset kapcsán, hogy ehhez hasonlót sohasem tapasztalt a több mint harmincéves pályafutás alatt.
Jócskán kiszáradt a tó, csekély vigasz, hogy volt már ennél rosszabb.
A mentők plédekkel próbálták távol tartani a bámészkodókat.
Alacsonyabb a Balaton vize, a Dunán is pótlásra van szükség.
Egy dízelmozdony segítségével talált rá a helyes útra a szerelvény.
Előbb tetoválószalonból lopott, majd elkötött egy autót, rápattintotta egy másik rendszámát, azzal menekült.
A bájos Veszprémfajsz kilátóját megéri felkeresni, onnan ugyanis jó időben a Balaton túlpartja is látszik.
Sőt, ősszel egészen Mexikóig, Tulumba repülhet majd a Miss Balaton 2023-as naptárjának fotózására.
Szabady Tibor 98 éves volt, és nemrég mesélte el, hogy miként élte meg a tragédiát.
Kéthely a Balaton közelében bújik meg, a gyönyörű települést mégsem éri el a part menti zsivaj.
A Kék Hullám InterCityt is Nohab továbbítja a teljes távon a főváros és Tapolca között.
Egy gumimatracból csúszott a vízbe.
Négy napon át díjmentesen élvezheti a közönség a Concerto Budapest koncertsorozatát a magyar tenger partjának több pontján.
Egy matracról csúszott a vízbe, nem tudták megmenteni az életét.
A zene erősebb a szélsőséges időjárási viszonyoknál is.
Mindegyik eset a másodfokú viharjelzés ideje alatt történt.
A színésznő csatlakozott azoknak a hírességeknek a táborához, akik bikiniben mutatják meg nyári alakjukat.
Kerékgyártó Yvonne Balatonnál játszódó generációs vígjátéka augusztus 4-től a mozikban.
A Concerto Budapest balatoni koncertekkel indítja a „Mozart Planet” programot.
Szentgyörgyvár kitesz magáért.