
Betanított munkás színvonalon ez nem működik, de amúgy meg hajrá!
Szokásba jött a zöld.
Szokásba jött a zöld.
Kevés igénylő kapja meg, amit akar.
Igaz, Magyarországon még nem igazán ismerik.
Jelentős díjemelés várható.
A hazai szénintenzív megyék felzárkóztatása a tét.
Hamarosan érkeznek a Blaha Lujza térre is.
Túl sokat locsolt.
Innováció és zöldgondolkodás jellemzi a holland szervezetben tömörülő fesztiválokat.
A korszerűsítés két évvel ezelőtt kezdődött.
57 millió forintért már vehetünk magunknak úszó házat a csodás Indiai-óceánon.
Dübörög a fesztiválszezon, ami komoly terhelést jelent az ökoszisztémának. De van más út is.
A Föld védelme és a lakók javának szolgálata kiemelkedő ezekben a városokban.
A Zöme Feszt június 10–12. között lesz.
A zenei rendezvény a környezetvédelmet is fókuszba állítja.
Élhetőbb és zöldebb lesz a környék.
Tippek a környezettudatos ünnephez.
Aki kettétör és eldobál, nem olvas. Kukorelly Endre tárcája az Indexnek.
Már december második hetében Olaf Scholz lehet a beiktatott új kancellár.
Találja ki, melyik az! Igen, tényleg Gambia.
A Mattel visszaveszi a régi műanyag játékokat is.
A gazdaság mentésére költött irdatlan pénzek végeredménye többnyire környezetrombolás.
Felkészülhetünk, hogy mostantól már ötévente fordul elő, ami azelőtt egy évezredben egyszer.
Erősek a kétségek az elektromos autókkal kapcsolatban, de mi újság a bevásárlótáskával?
Gasztrohősködés, felelős étkezés és környezetvédelem.
Magyarországon található az európai szikes tavak 90 százaléka.
86 százalékkal kevesebb szén-dioxid jut a légkörbe, ha alacsonyabb felbontásban nézi a Netflixet.
A klímaváltozás és a megújuló energia hatásai között örlődnek.
Minden más lesz: a klímaegyezmény, az északi olajvezeték, a tengeri olajfúrás.
A vállalkozások új eszközök, gépek megvásárlásához is kaphatnak támogatást.
Az eldugult szennyvízcsatorna kiszivattyúzott tartalmát a a rétre vezették.
Az akciót a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködésben hajtják végre negyedik születésnapjuk alkalmából.
Céljuk megakadályozni az illegális, erdőirtásból származó tűzifát kínáló csalókat.
Sztarenki Dóra, a Mellékhatás színésze mondja el az Index támogatói kampánya keretében, hogy őt milyen zöld kérdések foglalkoztatják.
Budapest vezetősége azt javasolja, mindenki a saját lakhelye körüli zöldeket próbálja felfedezni, ehhez szabadidős térképet készítettek.
Bemutatták az idei tokiói játékok ágyait.
Drágább repülőjegyek és betiltott burka 14 év alatt. Igent mondtak az osztrák Zöldek a közös programra.
Energiatakarékos fényfüzér, fenyőjárat, repohár. Megkérdeztük a polgármestereket, hogy Greta Thunberg szelleme mennyire lebeg ott a helyi szervezésű karácsony felett.
A műanyagfenyő nem zöldebb megoldás, mint az igazi, amit direkt karácsonyfának termesztenek. De hogyan válasszunk fát? Hogyan bírja a legtovább? Tippek és trükkök.
Részben sikerrel, a megállapodás első változatában nem szerepeltek az atomerőművek.
Öt kérdésből álló csomagot adtak át a Nemzeti Választási Irodának.
A Debrecen környékén található tórendszernek nincs vízutánpótlása, a csapadék pedig kevés.
Egyre inkább uralja az éghajlatváltozás témája a közbeszédet, így egyre többen váltunk klímatudatos üzemmódra. Hogy csak szóban, vagy tettekben is, annak kérdőívünkkel jártunk utána. Lássuk, az Index-olvasók mennyire veszik ki a részüket a napi környezetvédelemből, és ismerik-e például a zöld befektetés fogalmát.
Már szombaton, a görögök ellen bevetik a mezt.
Öt év alatt válna környezettudatos intézménnyé az ország első kőszínháza.
Száműzik az eldobható műanyag poharakat, műsorfüzet sem lesz. 2020-ban az egyénik és a 2-3 fős csapatok külön nap indulnak.
Kísérleti jelleggel öt megállót futtatnak be vadszőlővel, hogy így harcoljanak a hősziget-jelenség ellen.
Megnéztük, mennyire zöld a Sziget, ha már ezzel - is - hirdették magukat. Több mint alibi, kevesebb, mint megoldás.
Alig hagytak fát a betelepülő vikingek, most próbálják újra teleültetni a szigetet. Ebben segítségükre van a globális felmelegedés is.
Egyre több a környezettudatos árucikk, de az egyszer használatos csomagolás még mindig a tömegtermelés egyik alapja. Van értelme egyéni cselekvéssel, újrahasznosítással a műanyaghulladék ellen küzdeni? És mit várhatunk a vállalatoktól?
Összejön a 2020-as játékok nagy zöld projektje.