
86 találat az Indexről, és a környékéről.


Varga Mihály a katari pénzügyminiszterrel tárgyalt Dohában
Több együttműködésről is szó esett.

Varga Mihály: Európa éppen most lövi lábon magát
A pénzügyminiszter Zalaegerszegen mondott beszédet.

Varga Mihály: Újabb hitelminősítő erősítette meg Magyarország befektetésre ajánlott besorolását
A pénzügyminiszter felelős költségvetési politikáról írt.

Varga Mihály: Ha összetartozunk, van feladatunk
25 éve nyílt meg a karcagi kazah konzulátus.

Állami segítséggel mindenki hozzájut a pénzéhez az összeomlott amerikai banknál
A veszteségek ellensúlyozására 25 milliárd dolláros hitelvédelmi alapot hoznak létre.

Csuklyás banda verte össze a volt pénzügyminisztert
A görög politikus orra eltört, kórházba került.

Index-exkluzív: Varga Mihály elárulta, mire készül a kormány
Minden kérdésre válaszolt a miniszter. További részletek szerda reggel.

Varga Mihály elmondta, mennyivel nő idén a gazdaság
Megjósolta a pénzügyminiszter.

Megépült az ország legnagyobb sütőüzeme
A beruházás összértéke 20 milliárd forint volt.

Varga Mihály: 6,5 milliárd forintos malom segíti a védekezést az inflációval szemben
A pénzügyminiszter szerint erősíteni kell Magyarország önellátását.

Lemondott Varga Mihály, többé nem kuratóriumi elnök
Sikeresnek ítéli meg munkáját a pénzügyminiszter.

Emeli a Babakötvény kamatát a Pénzügyminisztérium
Jó hír érkezett a gyermeket nevelő családoknak.

Varga Mihály: Több száz milliárd forintot törlesztettünk
Jó hírekkel jelentkezett a pénzügyminiszter.

Nyomozás indulhat a német pénzügyminiszter ellen
Jogtalan előny szerzésének gyanúja a vád.

Varga Mihály közkinccsé tette az államadósság mértékét
A pénzügyminiszter szerint teljesítették a célt.

Varga Mihály: Az év végéig érkezhetnek a családtámogatásokat érintő döntések
Magyarország finanszírozása a háborús környezetben is biztos lábakon áll.

A vétófenyegetés feladását kérheti a magyar kormánytól az Európai Unió
2300 milliárd forint a tét.

Varga Mihály: Tartjuk a költségvetési hiánycélt
Erős az érdeklődés a magyar válságkezelési megoldások iránt.

Megszólalt Varga Mihály a magyar GDP-növekedésről
A KSH keddi adatközlésére reagált a tárcavezető.

Varga Mihály: Újabb elismerést kapott a magyar adórendszer
A hónapban ez már a második elismerés.

Újabb nyugdíjemelés jön, hamarosan bejelentik a részleteket
November 11-től érkeznek a nyugdíjak a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel.

Varga Mihály: A jövő évi nyugdíjemelés mértékéről csak decemberben döntenek
Áttervezik a 2023-as költségvetést is.

Varga Mihály szerint megúszhatjuk, de ez a kérdés nem idén fog eldőlni
A pénzügyminiszter úgy véli, helyes politikával el lehet kerülni a recessziót, de csak 2023–24-ben térhet vissza Magyarország a növekedési pályára.

Menesztették a pénzügyminisztert, rögtön bezuhant a font
Már megvan az utódja.

A vártnál is nagyobb, rendkívüli nyugdíjemelés jöhet januárban
Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt egy háttérbeszélgetésen.

Botrány: összekeverték egy másik feketével az ország pénzügyminiszterét
A lap azt ígérte, hogy „megkettőzik erőfeszítéseiket” a rasszizmus elleni küzdelemben.

Megjelent a rendelet, újabb adókönnyítést ad a kormány
Mutatjuk a részleteket.

Felújították a Szigligeti Színházat, hatmilliárd forinttal támogatta a kormány
A Szigligeti Színházat 1990-ben építették át mai formájára.

Varga Mihály: A szankciós politikának akkor van értelme, ha annak fáj jobban, aki ellen hozták
A pénzügyminiszter Prágában nyilatkozott.

Varga Mihály szerint az egyetemi modellváltással új lehetőségek jelennek meg
Az Óbudai Egyetem tanévnyitó ünnepségén mondott beszédet a pénzügyminiszter.

Utolsó pillanatban jelentheti be lemondását a szlovák pénzügyminiszter
Kormányválság van Szlovákiában.

Magyarországot dicsérte, majd törölte a bejegyzést a szlovák pénzügyminiszter
A nemrég bejelentett debreceni nagyberuházás nyerte el a tetszését, de csak egy rövid időre.

Jön a recesszió és az IMF?
A volt pénzügyminiszter szerint a magyar kormány mindannak az ellenkezőjét csinálta, mint amivel készülni lehet a nehezebb időkre.

Lemondott a horvát pénzügyminiszter
A kormánytagok sem tudtak a tervéről.

Máris megvan a brit kormány új pénzügyminisztere
Ez gyors volt.

Varga Mihály gyorsan leosztott mindenkit, aki beleszólt a költségvetésbe
Szerinte egyértelmű, hogy a jövő évi költségvetés a rezsivédelem és a honvédelem költségvetése.

Varga Mihály: Elkészült a 2023-as költségvetés tervezete
Lefaragnák a költségvetési hiányt és az államadósságot – jelentette be.

Újabb adóügyi könnyítés több ezer kisvállalkozásnak
Használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel.

Hét évet kapott az Eximbank volt vezére
Az ítélet nem jogerős.

Izer Norbert: Már több mint egymilliárd online számla érkezett
Az ügyviteli folyamatok digitalizálásában is segít az online számlarendszer.

Az országa jövője miatt nem költözik be a palotába az új dél-koreai elnök
Jobban megközelíthető helyen szeretne dolgozni.

Varga Mihály: Nem támogatunk semmilyen döntést, ami veszélyezteti a magyar cégeket és családokat
A miniszter szerint a háborús helyzetben higgadtnak kell maradni.

Ebben az esetben hamarabb utalják ki az szja-visszatérítést
A 30 napos utalási idő helyett két héten belül küldik.

Varga Mihály: 7 százalék körüli volt a gazdasági növekedés tavaly
Ha a 2010 előtti adórendszer maradt volna, akkor ma 50-60 ezer forinttal kevesebbet vihetnénk haza a pénzügyminiszter szerint.

Varga Mihály: a kormány 561 milliárd forintot utal a családoknak csütörtöktől
Folyósítják a családi adókedvezményt.

A miniszterelnök veszi át a lengyel pénzügyminisztérium vezetését
Lemondott Tadeusz Koscinski pénzügyminiszter.

Varga Mihály: idén januárban 1500 milliárd forinttal csökkentettük az adókat
A pénzügyminiszter egy összehasonlító táblázattal rukkolt elő a Facebook-oldalán.

Az idei és a jövő évi adócsökkentés összege meghaladja a 2100 milliárd forintot
Jövőre Magyarország legnagyobb adócsökkentése jön.

Hitelesített a Twitter egy kamuprofilt, ami azt állította, hogy ő a norvég pénzügyminiszter
Megkapta a kék pipát egy egyszerű troll fiók.

Varga Mihály a külgazdasági folyamatokra fogja, hogy romlanak Magyarországon a gazdasági mutatók
A kormány nem tehet semmiről – állítja a pénzügyminiszter, miközben beszól Matolcsy Györgynek.


Oszkó Péter futóbolondnak nevezte Márki-Zay Pétert
Begurult a korábbi pénzügyminiszter.

A kormány 64 milliárd forintos hitelből fejlesztené az egészségügyet
Varga Mihály elárulta, Magyarország az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal kötött megállapodást.

Az állam hatmilliárdról 16 milliárdra növeli az Óbudai Egyetem éves költségvetését
Varga Mihály pénzügyminiszter 23 évre írt alá megállapodást.
Bombariadó volt a korábbi szlovák miniszterelnök házában
Az ingatlanban nem találtak robbanószerkezetet a rendőrök.

Októberig maradt idő, hogy megússzuk a 15 százalékos nyereségadót
Varga Mihály bízik a kompromisszumban.

Kiléptetné Magyarországot az EU-ból Varga Mihály?
A pénzügyminiszter szerint hamarosan nettó befizetők leszünk, át kell gondolni a helyzetünket. Az elemző mást mond.

Magyarország Svájccal együtt harcolhat a globális minimumadó bevezetése ellen
Varga Mihály az alpesi ország pénzügyminiszterével tárgyalt erről

Varga Mihály szerint sugárhajtásra kapcsol a magyar gazdaság
A pénzügyminiszter úgy látja, a vendéglátás forgalma kezd visszatérni a 2019-es állapotához