
479 találat az Indexről, és 208 a környékéről.


Emberek milliói halnak bele a szélsőséges időjárási katasztrófákba
A korai figyelmeztetések életeket menthetnek.

Egy szakértő szerint nem úgy süllyedt el a Titanic, ahogy korábban tudtuk
A jéghegy nem az oldalán érinthette a hajót.

Nem csitul a helyzet Olaszországban, már 42 település van víz alatt
Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma.

Halálos erdőtűz szedi áldozatait Oroszországban
A regionális segélyszolgálat illetékesei szerint a halálos áldozatok száma növekedhet.

Kezénél fogva mentette meg feleségét a tornádótól egy oklahomai férfi
A forgószél három emberrel végzett.

Váratlan döntés született az Air France-légi katasztrófa ügyében
A felperesek „elképedve ugrottak fel a helyükről”.

Több ezren maradtak áram nélkül a jégviharok miatt Kanadában
Két ember meghalt, egyikükre rádőlt egy fa.

Újabb tornádó pusztított az Egyesült Államokban, többen is életüket vesztették
Több mint 200 kilométeres sebességűek voltak a széllökések.
Ismét rengett a föld Törökországban
Az utóbbi hetekben számtalan alkalommal volt földrengés a térségben.

Tűz ütött ki a szolnoki kórházban
A tűzoltóknak több embert is ki kellett menekíteniük az épületből.

Videón, ahogy kicsúszik a föld az óceánra néző kaliforniai villák alól
Nem fizet a biztosító, oda egy élet munkája.


Katasztrófát emleget a ManUnited kapusa, szégyent hoztak a klubcímerre
Bohócot csinálnak az internetezők De Geából és a Unitedből.

Leálltak a mentési munkálatok, indul a romok feltakarítása a földrengés sújtotta területeken
A törökországi földrengések halálos áldozatainak száma meghaladta a 41 ezret.

„Katasztrofális a helyzet, az épületek 60-70 százaléka megsemmisült” – magyar segítség Törökországban
Városonként eltér a pusztítás, sokan sátrakban, konténerekben élnek.

Meghalt a földrengésben a Magyarországon is népszerű szappanopera sztárja
A színésznő és lánya is életét vesztette.

Halott apja ölelésében találtak rá egy férfira a Baptista Szeretetszolgálat kutató-mentői
A túlélők mind természetellenes pózban kerültek elő – mondta el lapunknak a szervezet elnöke.

„Káoszba csöppentünk bele”
Megrázó történetekről számoltak be a magyar mentőcsapat tagjai a földrengés után az Indexnek.

Tovább emelkedett az áldozatok száma Törökországban, két gyereket élve emeltek ki a romok alól
Építési vállalkozókat vettek őrizetbe.

Egyszer már bukott török kormány a földrengések miatt, ez lesz Erdogan sorsa is?
A mostanihoz hasonló, 1999-es földrengés következményei miatt jutott hatalomra a török elnök.

Fáradhatatlan a HUNOR mentőcsapat, éjszaka is túlélők után kutattak
A törökországi katasztrófa áldozatainak száma meghaladta a 24 ezret.

Így készült a törökországi földrengés legmegrázóbb fotója
A szívszaggató kép bejárta a világsajtót.

Helyszíni beszámoló Törökországból: élő adásban mentenek embereket a romok alól
A károkat nehéz felbecsülni, Törökországnak nemzetközi segítség kell.

Novák Katalin üzent a szír áldozatok hozzátartozóinak is
A magyar mentőcsapatoknak is köszöni a munkát.

Videón, ahogy kimentik a romok közül az eddigi legkisebb babát Törökországban
Az édesanyja is túlélte a katasztrófát.

Törökországban nem az a kérdés: lesz-e földrengés, hanem, hogy milyen gyakran
Utánanéztünk, de az elmúlt nagyjából ezer év nem volt kegyes Törökországhoz, ami a pusztító földrengéseket illeti.

A török ellenzék Erdogant hibáztatja a földrengés okozta katasztrófáért
Az országban korlátozták a Twitterhez való hozzáférést.

Elsírta magát a magyar mentős, több mint tíz óra után sikerült megmenteni egy török kislány életét
Egyre csak nő a halálos áldozatok száma a térségben.

Szijjártó Péter bejelentette: Szíriának is segít a magyar állam a földrengés sújtotta területen
A magyar mentőcsapatok már 21 túlélőt mentettek ki a romok alól.

Így zajlik egy kutyás mentés a földrengés után
Bejutottunk a szeizmológiai obszervatórium pincéjébe is.

A fotó, amely összetörte a világ szívét
A Szíriát és Törökországot sújtó földrengésnek több mint 7000 áldozata van.

Már Törökországban van a magyar mentőcsapat
Török idő szerint éjjel 2-re értek oda.

A földrengést kihasználva szöktek meg a börtönlakók
Körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie.

Újra rengett a föld Törökországban, már 5000 fölött a halottak száma
A közelgő hóvihar miatt egyre nehezebbé válhat a mentés a katasztrófa sújtotta térségben.

Ötven magyar tűzoltó és két keresőkutya indul Törökországba
Dolgoztak Ukrajnában, Japánban, Macedóniában, a 2014-as szerbiai árvíznél, de Magyarországon is többször helytálltak.

Az utórengések miatt a mentőcsapatok is veszélyben vannak
Törökország a miskolciak segítségét kéri.

BL-győztes magyar csapat rekedt Törökországban
A külügyminisztérium szerint egyetlen magyar tartózkodik a katasztrófa sújtotta területen; az ankarai nagykövetséget kiürítették.

Magyar túraszervező intézte a Busby Bébik utolsó útját
65 éve történt a Manchester United tragédiája.

A Titanic tragédiájának legnagyobb rejtélyei
Számos kérdés maradt megválaszolatlan a katasztrófával kapcsolatban.

Megvan, mi okozhatta az ukrán belügyminiszter halálát okozó helikopterkatasztrófát
Január 18-án zuhant egy óvodára a vezető tisztségviselőket szállító forgó szárnyas légi jármű.

Kirill pátriárka a világ végével fenyeget, és Putyinért imádkozik
Az egyházfő szerint a Nyugat át akarja formálni az orosz embereket.

Újabb részletek derültek ki a nepáli repülőgép-katasztrófáról
A repülőtéren is gondok voltak.

Felmentették a fukusimai erőmű balesete miatt megvádolt vezetőket
A polgári peres eljárásban elmarasztalták őket.

Előkerült a feketedoboz a nepáli repülőgép-katasztrófa helyszínén
Közelebb került a hatóság ahhoz, hogy megtudja, mi okozta a szerencsétlenséget.
Lezuhant egy utasszállító repülőgép, ketten meghaltak Nyenyecföldön
Jegesedés miatt próbált leszállni.

Sokkal több áldozata van az amerikai ítéletidőnek, mint hitték
Hótakarítás közben egyre több holttest került elő.

Enyhe földrengés volt, mégis borzalmas pusztítást végzett
Mi ment félre?

A beszakadt függőhíd halálos áldozatait még mindig keresik, eddig 141 embernél tartanak
Mintegy 500-an tartózkodtak a hídon.

Mintegy 900 ezer embert sújtanak az áradások Dél-Szudánban
A klímaváltozás érezteti a hatását.

Aligátorokat sodor az árvíz Florida leghalálosabb hurrikánjában
Még mindig tombol Ian.

Előkerült a hajó, amely a Titanicot figyelmeztette a katasztrófa előtt
A Mesaba hat évvel később süllyedt el.

A Tajvant sújtó 6,9-es erősségű földrengésnek már halálos áldozata is van
A természeti katasztrófa miatt 400 turista rekedt a hegyekben.

Történelmi szintű a Fiona hurrikán által okozott katasztrófa
Joe Biden szükségállapotot hirdetett.

Emelkedett az olaszországi árvíz halálos áldozatainak száma
Sok eltűntet még keresnek.

1200 éve nem látott természeti katasztrófa sújtja Amerikát
Megaaszályt azonosítottak, amely súlyosabb, mint valaha.

Családi házak kaptak lángra Budaörsön
A lakók elhelyezéséről a helyi önkormányzat gondoskodik.

Levelet kapott Netanjahu, nem örült a hírnek
Nem biztosították a helyszínt a halálos tömegkatasztrófa előtt.

Soha nem látott katasztrófa fenyegeti Kaliforniát
Több mint 150 éve nem volt rá példa.

A csernobili atomerőmű katasztrófája után még mindig találnak radioaktív élőlényeket
Sugárterheléssel számolhat az, aki eszik belőle.