![Nagy Zsolt: Legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért](https://kep.index.hu/1/0/5196/51961/519614/51961443_3960097_680564a7c0783a37ff23843d6bef861a_wm.jpg)
Nagy Zsolt: Legendás színészek dolgoznak színházakban megalázó bérekért
Úgy véli, ellehetetlenítik azokat, akik kritikusak, kíséreteznek, és nem maradnak csendben.
Úgy véli, ellehetetlenítik azokat, akik kritikusak, kíséreteznek, és nem maradnak csendben.
Abortuszpárti provokáció vagy a védjegyoltalomból adódó jog megsértése?
A biztató kezdet után erős folytatást ígér az új évad.
Sorozat formában tér vissza a Valami Amerika, és az is kiderült, mikor érkezik a Mellékhatás 2. évada.
Az amerikai járványügyi hivatal szerint a vakcina növelheti a sztrók kockázatát.
A halottak mellett a meg nem született gyerekek száma is tízezrekben mérhető.
A beavatkozást végző cég ellen kártérítési pert nyert a kilencvenes évek egyik legkeresettebb modellje.
Ilyen volt az idei Artisjus Songwriting Camp.
Kezdődik a regisztráció, ismertetjük a tudnivalókat.
Akut fázisában a betegség életveszélyessé is válhat.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint antitestvizsgálattal nem lehet meghatározni egy oltóanyag hatékonyságát.
Az EMA szerint a termékinformációban fel kell tüntetni a szívizom-, illetve a szívhártyagyulladást.
Német kutatók álltak elő a megoldással, a hipotézis még ellenőrzésre vár.
Enyhébbek a mellékhatások.
Már 4,3 millió dózist használtak fel.
Mellékhatás, engedélyezés, hatásosság, tárolás, szükséges adag, beoltható korosztály – az Index vakcinakisokosa a brit–svéd oltóanyagról.
Ahogy tünetmentes fertőzés is van, úgy mellékhatásmentes oltás is.
Szlovákiában egy Modernával beoltott idős hölgy halálának körülményeit vizsgálják.
Az oslói kórház vezető orvosa bizonyítani tudja a speciális antitest-termelődést.
Az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban 15 mélyvénás trombózis és 22 tüdőembóliás eset fordult elő a 17 millió beoltott között.
Az oltás után magas lázat, súlyos fejfájást és izomfájdalmat tapasztalt.
Eddig úgy tűnik, nincs ok-okozati összefüggés az oltás és a haláleset között.
Az utóbbi 24 órában 38 ezret.
A bejelentések szerint egy fertőzött halála és még 31 súlyos eset köthető koronavírus-vakcinákhoz.
Az ügyben egy újabb közleményt adtak ki, amelyben elmagyarázzák, hogy mi is történt pontosan.
Romániában ez volt első ritka mellékhatás.
Nem mutatható ki összefüggés a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinája és a beoltások után jelentett halálesetek között.
A dolgozónak korábban nem volt semmilyen érzékenysége, azonban az oltást után 10 perccel allergiás reakciókat − kipirulás és légszomj− figyeltek meg.
A Tanár 4. szériájának forgatása hamarosan kezdődik.
A RTL Klub új sorozata, a Mellékhatás egy sokszoros állami tendernyertes és a felesége sztoriján keresztül járja körül a béranyaságot. Ami jelenleg illegális.
Fontos, hogy a gyógyszert szedők pontosan ismerjék a kockázatokat, az erről szóló adatbázist viszont folyamatosan bővíteni kell.
Miért nem halad a férfi fogamzásgátlók fejlesztése? Mert a férfiak életminősége fontosabb, mint a nőknek szánt készítmények mellékhatásai. De ez nem csak hímsovinizmus.
So nő íratja fel őket terhesség alatti depresszióra, pedig egyes gyógyszerek a duplájára növelhetik az autizmus kialakulásának esélyét a magzatnál.
Azonnali halált is okozhat: a gyümölcsben levő vegyület gátolja a máj lebontó enzimjeit.
A magyar egészségügy helyzete is hibás abban, hogy az emberek a kezelés helyett sokszor inkább az áltudományos kuruzslás felé fordulnak. Mit ér a több százezres mágnes, ami állítólag szinte mindent gyógyít?
Érthető, ha fél a kemoterápia mellékhatásaitól, de ettől még ne szedjen B17-et, mert veszélyes.