Pedro Pascalt, a The Last of Us sztárját Buffy, a vámpírok réme mentette meg a hajléktalanságtól
Pedro Pascal őszintén vallott azokról az ínséges időkről, amikor ételre is alig telt neki.
Pedro Pascal őszintén vallott azokról az ínséges időkről, amikor ételre is alig telt neki.
Az önkritikára is ösztönző kutatás eredménye sokakat meglepett.
István élete két táskában áll összecsukható széke mellett. Itt sorakoznak az ezer színben pompázó rajzai is. Hat hónapja él az utcán.
Alig öt éve annak, hogy elvégezte a kommunikáció és médiatudomány szakot, Holló Bettina ma már Junior Prima díjas. Interjú az Index újságírójával.
Harmincéves a Fedél Nélkül című lap.
Egy nemes ügyben szeretne segíteni a briteken.
Otthonában fogadott minket a háromgyermekes édesanya.
Csökkent hazánkban a hajléktalanok száma, de még így is 20-40 ezren vannak azok, akiknek nincs hova hazamenni.
Fontos problémára próbálják felhívni a figyelmet a választások előtt. Hárommillió embert érint.
Drámai hangvételű felhívás jelent meg róluk, sorvezető a médiának.
A bevétel kizárólag az utcán élő terjesztőké.
A Magyar Vöröskereszt javasolta iglukat könnyű tisztítani, meleget adnak, és a mozgatásuk is rendkívül egyszerű.
A pályázaton rendszeres jövedelemmel rendelkező hajléktalan budapestiek indulhattak. 15 lakást ad át a fővárosi önkormányzat.
Carlos Lattes Pavez 1973-ban a katonai diktatúra elől menekült el Chiléből. Hitt a szocializmusban, de már jóval a rendszerváltás előtt találkozott a szegénységgel. Foglalkozott hajléktalanokkal, majd a válság és a devizahitelek miatt tönkrement családokon próbált segíteni.
A fesztivál elmarad, a polgármester pedig kötelességének érzi biztosítani, hogy mindenki egészséges körülmények közt legyen.
A hajléktalanszállókat nem lehet csak úgy bezárni járvány idején, sok embernek nem lenne hol aludnia, ennie. Az ellátást biztosító szervezetek alig kapnak útmutatást, hogyan védekezzenek a vírus ellen.
Mégpedig azt, hogy az utcán élés nem egy választott állapot.
Nincs-e kedvünk, próbáljuk ki, milyen lenne négyesben, javasolta Vali. Index tárcák, Méhes Károly.
Van, aki az agysérülése következtében válik hajléktalanná, másokat már az utcán ér baleset, vagy támadják meg őket.
A Széll Kálmán térre szerveznek tüntetést.
A hajléktalanok olyan arcát látják Budapestnek, amit a többség nem is ismer. Most fényképezőgépet és kiállítási lehetőséget kaptak, hogy megmutassák.
A Fővárosi Törvényszék új eljárás lefolytatására kötelezte a bíróságot Cs. Béla ügyében.
Sára Botond fideszes polgármester kitiltaná a hajléktalanszervezeteket az iskolák 300 méteres körzetéből.
Komoly összegre büntetik azokat, akik nincsenek bejegyezve a rendszerbe.
Buenos Airesben öt halálesetet regisztráltak a hideg miatt.
A többség szerint a hajléktalanok kriminalizálása elfedi a problémát.
Viszont szabálysértési eljárás csak akkor indítható az utcán élők ellen, ha lett volna helyük a hajléktalanszállón.
Mivel "tevékenységükkel környezetüket az átlagnál erőteljesebben terhelik."
Mindez a tagállamok felelőssége - válaszolta Marianne Thyssen az erről érdeklődő Ujhelyi István kérdésére.
Bár János viskóját a közteresek lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy kis házhoz.
A bérlakások 10%-a nincs kiadva, miközben a társadalom harmada küzd lakhatási gondokkal.
Ha fagypont alá csökken a hőmérséklet Londonban, a Crystal Palace menedéket és meleg ételt kínál a rászorulóknak.
Szeretnivaló könyv egy Hetedhét Hugó nevű nejlonzacskós hajléktalan és a környéket sakkban tartó rottweiler cimboraságáról.
A hajléktalanokért éneklőkre rendőröket is hívtak, de azok szerint jogszerű volt az akció.
Élőben közvetítettük az Amnesty International jótékonysági koncertjét a Széll Kálmán térről. Rengeteg fellépő volt.
Mihály lassan hetvenéves lesz, lakásából kirakták, azóta egy Citroen Berlingóban húzza meg magát. Beszélgettünk vele, nem haragszik senkire de segítségre szorul.
Az első igazán hideg napon egy kicsit megint a hajléktalanokra figyel az ország, és miközben a kormány milliárdos fejlesztésről beszél, addig öten áztak-fáztak a Bakáts téren, hogy elmondják, mi történik ma az utcákon.
A hajléktalanokkal szembeni erőszak összefügg az új törvénnyel - állítja Röhrig Géza, akit a legtöbben az Oscar-díjas Saul fiából ismerhetnek. Bár folyamatosan dolgozik hollywoodi filmekben, elsősorban költőnek tartja magát. Új könyve ötven hajléktalan portréja, amit a Fedél Nélkül hajléktalan terjesztői árulnak. Röhrig a saját bőrén is megtapasztalta a hajléktalanságot Amerikában, később pedig egy hajléktalanszállón dolgozott évekig.
Az Index megbízásából készült közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy kettős az emberek hozzáállása a problémához: zavarja őket a hajléktalanok látványa az utcán, de nem tartják őket tanulatlan bűnözőnek, sem kizárólagosan felelősnek a sorsukért.
A napokban már bíróságok dobták vissza a jogszabályt.
Nehéz értelmet találni az új, hajléktalanellenes alkotmánymódosításban. Az állam, ha akarja, sem tudja betartani.
Mit tehet a hajléktalan ember, ha szeretné betartani az új jogszabályokat? Kövesse végig Gábor napját, hogy lássa, mik a buktatói a törvény szerinti hajléktalanlétnek, és mi alapján intézkedik egy rendőr.
A Kaposvári Járásbíróság az Alkotmánybíróságtól kéri, hogy semmisítse meg a jogszabályt, mert az 7 pontban is sérti az Alaptörvényt. Közben a pécsi bíróság felmentett egy hajléktalant szabálysértés hiányában.
Ezt a tiltakozás kezdeményezője mondta az RTL-nek.
Bár a hajléktalant most sem engedték be a saját tárgyalásán a terembe, a védelem ezúttal elintézte, hogy a közvetítőteremben mellette lehessen egy ügyvéd.
Persze nem úgy, ahogy ezt a keresztényszociálcinizmus örökös bajnokai állítják.
Azt kérik, a kormány inkább a lakhatási válsággal foglalkozzon az otthontalanok büntetése helyett.
A férfi jó kapcsolatban van a körtéri ház lakóival, ami előtt harmadszor "rajtakapták".
Nem a hajléktalanok veszélyesek a társadalomra, hanem az elszegényedés.
A rendőrség szabálysértési előkészítő eljárást indított ellene.
A hajléktalanok eltűntek, de senki nem tudja, hova. Ez veszélyes helyzetet okozhat, ha jön a tél.
A korábban mérnökként dolgozó férfit ismerték és kedvelték a helyiek. Ma bilincsben vitték a bíróság elé.
Több mint nyolcvan magyar író tiltakozott a hajléktalanság kriminalizálása ellen Budapesten. Keményen kiosztották a kormányt, de a társadalom közönyéről is szóltak.
A 68 éves pécsi nő a célegyenesben vesztette el munkáját.
Grandiózus tervre készül a brit kormány.
Ha lebontják ezeket az épületeket, brutálisan megnő a hajléktalanok száma Pécsen
Módosították az alaptörvényt és megszavazták Stop Sorost a parlamentben. Új bűncselekmény a bevándorlás segítése, államilag védeni kell a keresztény kultúrát, tilos a hajléktalanság, és létrejönnek a közigazgatási bíróságok. A Jobbik szerint a módosítások nem fognak kárt okozni.