Elindult a katasztrófaturizmus Gypsy Rose Blanchard, az amerikai anyagyilkos egykori otthonánál
A kíváncsiskodókat nem szívesen látják a környéken.
A kíváncsiskodókat nem szívesen látják a környéken.
Az elkövető felborította a mozgássérültet, majd magára hagyta.
A kábítószer értéke 1,5 millió dollár.
A 19 éves férfi mindene a sport volt, de egy rosszul kivitelezett fejes mindent megváltoztatott.
Elszakadt a hasfala egy versenyben.
A színész és humorista a helyzet ellenére nem vesztette el humorát és tudott viccelődni a helyzettel.
Nem működött az állomás liftje, így megpróbált máshogy átkelni a 45 éves férfi.
2017-ben még úgy tűnt, hogy a Ricco & Claudia formáció sikerre van ítélve, ám azóta nagyot fordult a világ.
A légitársaság kellemetlen helyzetbe hozta a mozgássérült férfit.
A fogyatékossággal élő emberek számára az az egyik legnagyobb segítség, ha elmondhatják, hogy milyen segítségre van szükségük.
A színésznő tavaly gyógyult fel a rákból.
Betegsége ellenére vett részt a katolikus egyházfő a vigílián.
Kicsi korunktól arra nevelnek minket, hogy a különbségekre ne kérdezzünk rá, ne bámuljuk meg a fogyatékos személyeket. És ezzel rengeteg kárt okozunk.
A zseni tárgyai most először keltek vándorútra.
Azt tanácsolták neki, viseljen pelenkát.
Az áldozat arra kérte a gyanúsítottat, hogy segítse át egy általa kért címre.
Párját ritkítja az a megaláztatás, amelyet a mozgássérült hölgynek kellett elviselnie.
Összesen 14 darab 12 méteres oszlop adja az új pálya alapját.
Egyik inasa tolta a speciális segédeszközt.
Kikelve a tojásból agyvérzést kapott, azóta egy örökbefogadója neveli.
A tűzoltók három kocsival érkeztek a helyszínre, a férfit tűzoltólétrákkal emelték ki a peronszintre.
Az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövete elnézést kért a történtek miatt.
A négy éves Marcika sokat fejlődött és már bölcsődébe is járhat a gyermek.
Az eset a balástyai lehajtónál történt.
Nyíregyházán pedig egyszerre két kerékpárost ütöttek el.
Kerekesszékben távozott, bár simán lehet, hogy ez csak a klinikai eljárás része, nehogy beperelje őket egy kótyagosan eleső világsztár
Tíz órán át húzta fel magát az épület oldalán egy kötéllel.
A mozgáskorlátozott férfi nem hagyta magát, ám a támadójának mégis sikerült kirabolnia.
Hiába járnak már praktikus, alacsonypadlós vonatok, amelyekre egyedül is könnyű felszállni, ha talány, mikor küld a MÁV ilyet és mikor hagyományosat.
A 68 éve szarvasi férfi Békésszentandrásig akart eljutni, szerencsésen megúszta a próbautat.
A 60 éves ikon története mérföldkőhöz érkezett.
Bosszankodhatna is a kerekesszékes tapasztalatai miatt, de inkább vállalkozást alapított rá Berecz Balázs. Nem minden akadálymentes, ami elsőre annak tűnik. Sok szempont van, amikre nem is gondolnánk.
A zenekar a Szigetnek ajándékozta a saját felvételeit a koncert egyik legmenőbb pillanatáról.
Egy arany- és négy bronzérem jött össze.
Rendhagyó álláshirdetésben keres személyi segítőt a négyvégtagbénult Csángó Dániel. Magyarországon nincs hagyománya annak, hogy a fogyatékossággal élő ember munkaadói státuszból felügyelje saját sorsát.
A gyógyászati segédeszköz 300 ezer fontért, a doktorija 585 ezer fontért kelt el.
Annyira rosszul volt legutóbb a Los Angelesi repülőtéren, hogy kerekesszékkel kellett közlekednie.
A Szerelembe gurulva kerekesszéken hozza el a romantikus vígjátékok minden kliséjét.
A hiányzó karok és lábak nem jelentenek akadályt, csodaszép öltözékekbe bújnak végtaghiányos modellek az Akadálymentes divat című kiállításon az ALLEE-ban.
A súlyosan, halmozottan sérült gyerekek gyógyulására legtöbbször kevés az esély.
Az állam nem sajnálja a pénzt a gyógyászati segédeszközökre, csak a rendszer működik irtó rosszul.
48 órával az indulás előtt jelezniük kell a MÁV-nak, hogy legyen emelő és személyzet a vonathoz.
A kerekesszékesek többségének a lakhatás egy soha véget nem érő bizonytalanság.
A mozgáskorlátozott Erin Clark még csak egy éve űzi a sportot, de már kiderült róla, hogy kimagaslóan tehetséges.
Eddig három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar vívók.
Amy Oulton sem akart kimaradni a hátizsákos világjárás élményéből, így hát egy igazán jó barátnővel vágott neki.
Muntag Vincének és Kiss Csabának megadatott az a lehetőség, hogy folyamatos segítséget igénylő mozgássérültként aktív és önálló életet éljenek.
Most láthat.
Mészöly Ágnes konduktorból lett író, 2006 óta jelennek meg könyvei. Legutóbbi regénye egy kerekesszékes fiú függetlenedésének története.
Andrea, Sándor és Erika története az Abcúgon.
Gemma Flanagan stewardessként dolgozott, aztán egy betegség miatt fel kellett hagynia addigi életével.