március 2., 17:32 Index Bringa Pogacar erődemonstrációját hozta a Strade Bianche, Valter 19. A mezőny másik magyar résztvevője, Fetter Erik feladta a versenyt.
2023. november 7., 10:39 Index Bringa Nevet vált Fetter Erik kerékpároscsapata A Kometa 2017 óta hűséges társa Alberto Contador Alapítványának.
2023. június 22., 15:27 Index Bringa Jött a papírforma: Valteré az időfutam-ob aranyérme Másodikként Szalay Dániel, harmadikként a saját bevallása szerint gyenge napot kifogó Fetter Erik ért célba.
2023. május 17., 13:20 Index Bringa Fetter Erik: A pihenőnapon csak még rosszabbul lettem Emiatt feladni kényszerült a Giro d’Italiát.
2023. május 7., 19:12 Index Bringa Fetter Erik a 109. a Giro d'Italia első sík szakaszán Olasz etapsiker, belga vezetés az összetettben.
2023. május 6., 18:07 Index Bringa Evenepoelé a rózsaszín trikó, Fetter 70. a Giro első szakasza után A szombati időfutammal elrajtolt a 2023-as Giro d'Italia.
2023. május 4., 15:30 Index Bringa Az idei Giro d’Italia egyetlen magyar résztvevője elmondta, mikor kerülhet főszerepbe Szombaton indul az idei Giro.
2023. május 2., 13:35 Index Bringa Lesz magyar induló a Giro d’Italián És nem a két évvel ezelőtti versenyen három napon át rózsaszín trikót viselő Valter Attila lesz az.
2023. április 17., 11:01 Index Bringa A magyar kerékpáros változatlan célja, hogy a Giro d’Italián indulhasson Rövid betegség és két országúti kerékpáros körverseny után.
2023. március 12., 17:16 Index Bringa Pogacar és Roglic sikere az idény első kerékpáros európai többnaposain Valter Attila a 37., Fetter Erik a 101. helyen végzett.
2023. március 4., 17:54 Index Bringa Valter Attila ötödik lett a Strade Bianchén, Pidcock szóló szökésből nyert Sokáig második volt a magyar versenyző, akinek teljesítményére így sem lehet panasz.
2023. március 2., 10:20 Index Bringa A magyar kerékpáros idén már komolyabb célokkal várja a Giro d’Italiát Tavaly az elsődleges cél a részvétel, a verseny befejezése és a tanulás volt.
2023. február 17., 20:33 Index Bringa Fetter szökésből kilencedik lett az andalúz kerékpáros körverseny pénteki szakaszán Remekül versenyzett a 22 éves magyar időfutambajnok.
2022. szeptember 11., 19:19 Index Sport Fetter Erik parádés teljesítménnyel második lett a dél-bohémiai kerékpárversenyen Fordulatos csatában szerezte meg a legjobb U23-asnak járó fehér trikót.
2022. augusztus 30., 06:28 Index Bringa Ez nagyon komoly mérföldkő a magyar sportban Fetter Erik szerint Valter Attilának a világ legjobb csapata tett ajánlatot.
2022. május 29., 17:38 Index Bringa Történelmi ausztrál sikerrel ért véget a Giro d’Italia Mindhárom magyar induló végigtekerte a háromhetes versenyt.
2022. május 26., 17:46 Index Bringa Hazaért a szökés, De Bondt nyerte a 18. szakaszt a Girón Már csak három etap van hátra az olasz körversenyből.
2022. május 24., 18:06 Index Bringa Cseh szakaszgyőzelem a Giro 16. szakaszán Richard Carapaz továbbra is őrzi a rózsaszín trikót.
2022. május 21., 17:52 Index Bringa Gazdát cserélt a rózsaszín trikó a Girón, Yates bírta legjobban a hőséget Tíz nap után új éllovasa van az összetettnek.
2022. május 20., 17:58 Index Bringa Újra Démare nyert, Peák Barnabás 13. helyen végzett a Giro 13. szakaszán Az összetett élén továbbra is Juan Pedro López őrzi rózsaszín trikóját.
2022. május 19., 17:31 Index Bringa Első profi győzelmét aratta az olasz kerékpáros a Giro 12. szakaszán Az összetett élmezőnye nem változott.
2022. május 17., 18:08 Index Bringa Girmay történelmet írt a Scarponi-emlékszakaszon Mark Cavendish videóüzenetet küldött a magyar szurkolóknak.
2022. május 17., 12:27 Index Bringa Reggeli a Girón: tészta és rizs A 22 éves bringás arról is mesélt, hogyan néz ki egy versenynapja.
2022. május 15., 18:39 Index Bringa Ausztrál győzelem született a Giro első kemény hegyi szakaszán A magyarok komoly lemaradást szedtek össze, de szintidőn belül teljesítették a távot.
2022. május 14., 18:56 Index Bringa Giro: De Gendt nyerte a nyolcadik szakaszt, Fetter 15. helyen ért célba Valter Attila két helyet javított összetettben.
2022. május 13., 18:18 Index Bringa Történelmi holland siker a Girón, Valter a 15. A magyar versenyző 16 helyet lépett előre összetettben.
2022. május 12., 18:51 Index Bringa Valter Attila csapattársa duplázott, López maradt az élen a Girón Arnaud Démare egymás után a második szakaszt nyerte meg.
2022. május 11., 16:25 Index Bringa Valter Attila csapattársa nyerte a messinai sprintet, López maradt az élen A magyar versenyző rengeteget segített Démarének.
2022. május 10., 17:25 Index Bringa Fetter Erik szökött, Van der Poel elvesztette a rózsaszín trikót Hegyi befutóval végződött a Giro d’Italia negyedik szakasza.
2022. május 8., 17:44 Index Bringa Mark Cavendish sikerével zárult a Giro d’Italia utolsó magyarországi szakasza 4:56:39 óra alatt tette meg a Kaposvár és Balatonfüred közötti 201 kilométeres távot.
2022. május 8., 15:46 Index Bringa Fetter: A Giro három magyarországi napját sosem fogjuk elfelejteni A magyar versenyzőt napról napra meglepi az óriási szurkolás.
2022. május 6., 19:29 Index Bringa Valter Attila a teljesítményével nem, de a magyar szurkolókkal elégedett volt A 23 éves kerékpáros őrületesnek nevezte a magyar szurkolók által teremtett hangulatot.
2022. május 6., 17:53 Index Bringa Dráma: méterekkel a célvonal előtt bukott a győzelemre esélyes versenyző A 105. Giro d'Italia körverseny első szakaszán Valter Attila legjobb magyarként a 29. lett.
2022. május 6., 14:14 Index Bringa Fetter Erik két évre hosszabbított az EOLO-Kometa csapatánál A Giro d’Italia első napján érkezett a bejelentés.
2022. május 6., 13:06 Index Sport Elkezdődött! Elindult a Giro mezőnye a Hősök teréről Már most rengetegen vannak az utak mellett, hogy buzdítsák a magyar versenyzőket.
2022. május 6., 06:01 Index Bringa Ivan Basso: Óriási köszönet Magyarországnak, hogy nem hagyta veszni az álmot Az Eolo–Kometának nemcsak a Giro, hanem a Tour de Hongrie is nagyon fontos.
2022. május 5., 19:49 Index Bringa Volt, akinek fizettek, hogy ne induljon a Girón Három napig Magyarországra figyel az egész világ.
2022. május 5., 07:04 Index Bringa Valter Attila: Most pénteken, vagy soha többé A Groupama–FDJ magyar kerékpárosa már kidolgozta a saját kis tervét.
2022. április 27., 16:07 Index Bringa Ilyet még senki nem látott Magyarországon Vigyázz, kész, Nagy Rajt: hatalmas show kíséri itthon is a Giro d’Italiát.
2022. április 22., 16:25 Index Sport Remek eredmény: Valter Attila az ötödik helyen zárta az alpesi körversenyt Kirobbanó formában van a magyar bringás.
2022. április 20., 16:30 Index Bringa Valter Attila megtartotta harmadik helyét az alpesi körversenyen A mezőnnyel együtt ért célba, továbbra is van esélye a végső győzelemre.
2022. április 19., 16:12 Index Sport Valter Attila a győzelemért sprintelt az Alpokban Remek formában van a magyar kerékpáros a Giro d’Italia rajtja előtt két héttel.
2022. április 6., 09:25 Index Sport Fetter Erik: Sorsdöntő hetek következnek Egy hónap múlva, május 6-án rajtol el a Giro d'Italia Budapestről.
2022. március 11., 10:26 Index Bringa Dina Márton és Fetter Erik csapata is indul a Tour de Hongrie-n Rendkívül erős mezőny alakul.
2022. március 5., 17:37 Index Bringa Szenzációs eredményt ért el Valter Attila a Strade Bianchén! A 184 kilométeres egynapos versenyt a kétszeres Tour-győztes Pogacar nyerte meg.
2022. február 28., 11:54 Index Sport Idén is több magyar kerékpáros tekerhet a Giro d’Italián Szabadkártyát kapott az Eolo–Kometa.
2022. február 23., 14:53 Index Sport Magyar kerékpáros lesz az Eolo-Kometa kapitánya Fetter Erik készen áll a feladatra.
2021. május 15., 19:06 Index Bringa Ausztrál siker a Kékestetőn, közel a győzelem Fetter Erik a 11. pozícióban zárt a Tour de Hongrie szombati szakaszán.
2021. május 14., 18:51 Index Bringa Fetter Erik bukott a Tour de Hongrie-n Pelikán János maradt a legjobb hazai kerékpáros összetettben.
2020. augusztus 12., 21:18 Index Bringa Elé hajtott egy kisbusz, súlyosan megsérült Fetter Erik kerékpáros A 20 éves sportolónak a kulcscsontja, csigolyái törtek, megrepedt a bordája. Véget ért a szezonja.
2020. augusztus 9., 19:42 Index Bringa Berobbant az új Eddy Merckx, 20 évesen sorra nyeri a bringaversenyeket Remco Evenepoel ezúttal a Lengyel körversenyt nyerte meg, Valter Attila a 27. helyen végzett.
2020. augusztus 7., 17:21 Index Bringa Valter Attila a legjobbakkal együtt ért célba a Lengyel körversenyen A Giro-győztes Richard Carapaz nyerte a Lengyel kör harmadik szakaszát. Fetter Erik Franciaországban ért el bravúros eredményt.
2019. szeptember 27., 13:20 Index Bringa Újabb magyar bringást igazolt Contador csapata Dina Márton mellett már a 19 éves Fetter Erik is a Kometa Cycling Team tagja.
2019. június 14., 21:32 Index Bringa A pusztai hajránál cserélt gazdát a Tour de Hongrie magyar trikója Magyar és cseh győzelem a bringás verseny két félszakaszán. Fetter Erik már a legjobb magyar.