Lezuhant egy sportrepülőgép Zágráb mellett, egy ember meghalt
Előzetes információk szerint magyarok is lehettek a gépen, ezt később cáfolták.
Előzetes információk szerint magyarok is lehettek a gépen, ezt később cáfolták.
A pilóta életét vesztette.
A gép április közepén csapódott a földbe.
Már vizsgálják az eset körülményeit.
A fedélzeten lévő személyzet összesen nyolc főből állt.
Két emeletet is lebontott.
Az 1998-ban gyártott gépet korábban a világbajnok is vezette.
Munkagéppel kellett kiásni a roncsokat, akkora erővel csapódott a földbe.
Januárban is volt egy ehhez hasonló baleset, amely nagy vitákat váltott ki.
Művelet közben történt a tragédia.
A repülőben utazó két emberhez mentőt hívtak.
Többen meghaltak a balesetben.
A körülményeket vizsgálják, a holttesteket keresik.
A baleset pontos helyét és körülményeit egyelőre nem tudni.
A helyszínre érkező mentők hiába próbálták újraéleszteni.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója is kommentálta az esetet.
Húsz métert zuhant a férfi.
A helikopterszerencsétlenséget mindössze ketten élték túl.
A gép útvonala egyelőre ismeretlen.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Két ember súlyosan megsérült.
Az incidens egy kiképzési gyakorlat közben történt.
A kutya a földre érve azonnal elpusztult.
Egy építkezésen történt a tragédia.
Az előzetes vizsgálatok alapján öngyilkosság történt.
Hat ember utazott rajta.
A gépen tartózkodók sorsa egyelőre tisztázatlan.
A szerencsének és a csapatmunkának köszönhető, hogy megúszták a pilóták.
Két ember meghalt a tragédiában.
Minden vizsgálatnak megvan a protokollja.
Két halálos áldozata és három súlyos égési sérültje van a balesetnek.
A pilótákat egyelőre nem találják.
A pilótákat sokkos állapotban szállították sürgősségi osztályra.
A rendőrség már vizsgálja a baleset körülményeit.
A lezuhanó tartály hatalmas pánikot keltett az arra járókban.
Az eset a kramatorszki régióban történt.
Ez az orosz valóság újabb fejezete az Index Frontvonal című műsorának szakértője szerint.
A helyszínre mentőhelikopter érkezett.
Egy légi bemutató közben.
Egy kilencéves gyermeket újraélesztettek.
A tragédia felszállás közben történt, hárman meghaltak.
A fedélzeten tartózkodók a becsapódáskor azonnal meghaltak.
Hatalmas lángok csaptak fel a becsapódás után.
Három ember, köztük két gyerek megsérült.
A tragédia oka egyelőre nem ismert.
Percekkel az indítás után a tengerben kötött ki.
Szemtanúk szerint a férfi ittasnak tűnt.
A gép egy lakóházba csapódott be.
A jármű zuhanás előtt egy hegynek ütközött neki.
Fotó is készült a kigyulladt roncsról.
Az F–16-osok által üldözött Cessna végül lezuhant, a becsapódás helyszínén nem találtak túlélőket.
Épp csak kilőtték, már zuhant is bele a tengerbe.
Kötélpályát építettek ki.
Kisrepülő zuhant le.
A baleset oka egyelőre tisztázatlan.
Mindössze 26 éves volt.
A sérült a vizes várfalon sétálva csúszott meg.
Két ember életét vesztette.
Egy bajba jutott túrázó megmentésére igyekezett a Lifesaver helikopter az Egyesült Államokban.
Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt.