Helyszínen lévő kollégánk szerint most jutnak be azok szavazni, akik már négy órája állnak sorbán. Még mindig elég sokan várakoznak egyébként, pár százan biztosan, de az is lehet, hogy ezren.
„Jakartában, csakúgy mint 4 éve, szikrázó napsütés és kellemes 30 fok van. A szavazással minden rendben ment, mindenki nagyon kedves, közvetlen, és segítőkész volt” – írja B., aki már túl van az állampolgári jogainak gyakorlásán. De hogy nehéz időket élünk, vagy legalábbis a 2014-esnél nehezebbeket, azzal nem tudott nem szembesülni: „mondjuk 4 éve kaptunk zserbót, az most nem volt”.
Ennyi szavazókör van az országban.
Már most 5 fokot mutatnak a hőmérők, a csúcsot 18 és 23 fok közé várják. Napközben sok napsütés lesz, és csak elvétve alakulhat ki egy-egy zápor. Csak a délkeleti szél lehet zavaró, ami sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. (Met.hu)
Néhány perc múlva országszerte megnyílnak a szavazókörök, és ezzel elkezdődik az idei parlamenti választás legfontosabb és legizgalmasabb szakasza. Tudósítóink ott lesznek az érdekesnek ígérkező helyszíneken, például Hódmezővásárhelyen és Gyöngyösön, az esti eredményvárókon, és megpróbáljuk elcsípni a szavazataikat leadó politikusokat. A részvételi arányt napközben folyamatosan elemezzük, a Facebookon pedig többször élő műsorral jelentkezünk. Maradjanak velünk!