Véget kell vetni a gyanúsítgatások és a viszályok korszakának!
– hirdetett új kezdetet a Közel-Keleten Barack Obama 2009 júniusában a Kairói Egyetemen tartott beszédében. Azóta azonban a Szíriában szárba szökkent, de a Földözi-tengertől szinte a Perzsa-öbölig fellángoló polgárháború és az újabb izraeli–palesztin csörte után a viszályok még szövevényesebbé, az egymás iránti gyanakvás még mélyebbé vált.
És míg korábban a legtöbb konfliktus állami szinten is értelmezhető keretek között zajlott le, 2014-re úgy tűnik, sok helyen felbomlanak a régóta stabilnak tűnő államhatárok, és sorra kezdenek valóra válni a nyugati diplomaták rémálmai: Szíriában az arab tavasz egy európai ésszel már nehezen értelmezhető vallásháborúvá mérgesedett, melynek következtében Irakban – és kisebb mértékben Libanonban – is frontvonallá váltak a felekezeti határok, az Egyesült Államok pedig a 2011-es kivonulás után újra katonai akciókat hajt majd végre Irakban.
A terroristák a porózussá vált határokon rég nem látott könnyedséggel mozognak, ahol meg nem, ott megfúrták a maguk alagútjaikat és összeeszkábálták a sufnikban a rakétákat – mire Izrael újra bevonult Gázába, ENSZ-iskolákat is bombázott, és az elszabadult erőszakspirálnak nem látszik, hol lehet a vége.
2014 nyarára a térség csak még nagyobb, még szövevényesebb és még nehezebben kibogozható konfliktusgóccá vált, mi most az Index konfliktustérképén megpróbáljuk az egymásra halmozódó válságokat áttekinthetővé tenni.
Csütörtökön az Iraki és Levantei Iszlám Állam (angol betűszóval ISIS) fegyveresei elfoglalták a moszuli gátat, ami a legnagyobb Irakban, és a Bagdadon is keresztül folyó Tigris folyón állították fel. Elfoglalták a legnagyobb iraki keresztény várost, Karakost is.
amennyiben az iszlamisták a kurdok fővárosa felé nyomulnának, vagy bárhol amerikai katonákat, diplomatákat fenyegetnének az országban – a 2011-es kivonulás után így újra amerikai katonai akciókat hajtanak majd végre Irakban. A jazidi kisebbség elleni népirtást is meg akarja akadályozni az Egyesült Államok. Kurd vezetők estére már arról beszéltek, hogy meg is kezdődtek az amerikai légi csapások, de a Pentagon gyorsan jelezte, hogy csak élelmiszert, vizet és gyógyszereket dobtak le a rászorulóknak.
Most már tényleg bebizonyosodott, hogy az USA teljesen feleslegesen áldozta fel 4500 katonáját Irakban, és hiába költött el egészen elképesztő, 1700 milliárd dollárt az ottani háborúra 2003 óta, mert az ország darabjaira esett. 2013 végére Núri al-Máliki kormányzatának sikerült a VII. század óta élő síita–szunnita konfliktust újraéleznie a kisebbségben lévő szunniták alig leplezett diszkriminációjával. A törzsi viszályok és kiegyezések kényes egyensúlyán alapuló szunniták így azután közömbösen figyelték, vagy egyenesen támogatni kezdték a Szíria felől beszivárgó, ISIS nevű terrorszervezet harcosait.
Az ISIS első nagy dobása az amerikaiak által kétszer is megostromolt Fallúdzsa januári elfoglalása volt. Akkor még úgy tűnt, hogy a pár száz fegyverest le fogja gyűrni az amerikai haditechnikával felszerelt hadsereg, de a motiválatlan és korrupt reguláris erők még törzsi támogatással is képtelenek voltak visszavenni a várost.
Az ISIS azonban nem elégedett meg Fallúdzsával, és pár hónapnyi erőgyűjtést követően elfoglalta Moszult és környékét, majd a szunnita törzsterületnek számító Anbar tartomány addig meg nem szállt területeit – összekapcsolva azokat saját szíriai szárnyával. Az iraki hadsereg csődöt mondott, a katonák fegyvereiket hátrahagyva menekültek el az iszlamista milicisták elől, akik június legvégén kikiáltották az Irak és Szíria határain átnyúló kalifátusukat is. (Az iraki helyzet kialakulásáról itt, az al-Kaidánál is veszélyesebbnek tartott ISIS-ről itt olvashat bővebben>>>)
Az al-Kaidáról levált, brutális eszközökkel operáló terrorszervezet 10 ezer harcossal is folyamatos hátrálásra kényszeríti a reguláris hadsereget, harcedzett veteránjai ma már alig nyolcvan kilométerre állnak Bagdadtól, miközben az Irakban zsákmányolt amerikai fegyverekkel új frontokat nyitottak Szíriában is.
A polgárháború már eddig is sok ezer áldozatot és milliós menekültáradatot eredményezett Irakban; a kormányzat nehézségeit fokozza, hogy már az energiaellátás és a költségvetést tápláló olajkitermelés is haldoklik. Közben a megszerzett területek olaját viszont a már magát Iszlám Államnak nevező ISIS bocsátaná áruba. Az ISIS felekezeti hevülete ráadásul megmozgatta a helyi síitákat is, akik tízezrével özönlenek a milíciáikba. Nagyon úgy tűnik, hogy minden adott egy évtizedek óta nem látott vallásháborúhoz.
Az iraki parlament hamarosan dönthet majd a miniszterelnök személyéről, a politikai patthelyzet elmozdulása pedig a katonai hadműveletek szempontjából is előrelépést jelenthet, főleg, mivel az Iszlám Állam elleni erélyesebb fellépés egyszerre érdeke az Egyesült Államoknak és Iránnak is. Ha azonban nem indul komolyabb külföldi beavatkozás – aminek a légi csapásokat leszámítva egyelőre kicsi az esélye, mert úgy tűnik, ehhez senkinek sem fűlik a foga, többek között egy szektariánus háború rémképe miatt sem –, akkor valójában akkor változhat meg alapjaiban a helyzet, ha a szunnita törzsek az Iszlám Állam ellen fordulnának.
Kedden három napig tartó tűzszünet lépett életbe, de pénteken már pár órával a lejárta előtt rakétákat lőttek ki a Gázai övezetből Izrael területe felé. Válaszul Izrael is újrakezdte a légi csapásokat. Több tűzszüneti javaslat zátonyra futása után Izrael szombat este bejelentette, hogy egyoldalúan és fokozatosan befejezi a gázai hadműveletet, ami pénteken már 31. napja tart, ezzel messze hosszabb, mint a 2008–2009-es háború, amikor 22 nap után hirdettek egyoldalúan tűzszünetet.
A bejelentés oka az volt, hogy a hadsereg szerint felrobbantották az összes izraeli területre vezető alagutat, így főként Rafah körzetében maradtak szárazföldi erőik. A légi csapások ugyanakkor nem maradtak abba: már vasárnap újabb találat ért egy olyan ENSZ-iskolát Gázában, ahova civilek menekültek a harcok elől. Ez már a második ENSZ-iskola, amelyet talált ért a három hete tartó konfliktus során. Most legalább tízen meghaltak, harmincöten megsérültek, korábban pedig legalább tizenöt ember meghalt és százötvenen megsebesültek.
A palesztin–izraeli helyzetet három izraeli és egy palesztin fiatal elrablása és meggyilkolása élezte ki az elmúlt hetekben, Izraelben és a palesztin területeken is nagy felháborodást keltettek az esetek. Izrael a Hamászt vádolta a fiatalok elrablásával, és Ciszjordániában a szervezet több száz tagját őrizetbe vették. A csoport üdvözölte az elrablásokat, de tagadta, hogy ő felelne a fiatalok haláláért. A Hamász újabb rakétatámadásokat indított a Gázai övezetből, Izrael pedig először intenzív légi csapásokba kezdett, majd július 17-én szárazföldi offenzívát indított. Ennek célja az izraeli vezetés szerint a Hamász sokezres rakétaarzenáljának megsemmisítése mellett a területről Izraelbe vezető alagútrendszer felszámolása.
Palesztin egészségügyi források szerint eddig már 1940 palesztin halt meg, több mint 9000-en megsebesültek, 10 ezer épület megsemmisült az izraeli hadműveletek július 8-i kezdete óta, az áldozatok többsége pedig civil volt. Izraeli oldalon már 64 katona és három civil halt meg az elmúlt három hétben. Az ENSZ gázai ügynöksége, az UNRWA szerint már 167 269 palesztin keresett menedéket az iskoláiban és intézményeiben, miután Izrael a Gázai övezet több részén is otthonuk elhagyására szólította fel a palesztinokat.
Izrael azzal vádolja a Hamászt, hogy szándékosan a sűrűn lakott területeken állítja fel lakóházakban a parancsnoki központjait, rejti el rakétáit, emellett élő pajzsként használja a civileket. Többek között Mahmúd Abbász palesztin elnök, Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője is népirtással vádolja Izraelt, és a civilek otthonai ellen elkövetett – még ha figyelmeztették is őket egy légi csapás előtt az épület elhagyására – támadások jogvédő szervezetek szerint is megsérthetik a nemzetközi jogot.
Ha a harcoknak lassan vége is szakad, nagy kérdés, mi következhet utána. Már rövid távon is sok függ attól, milyen tűzszünetben sikerül megállapodni, vagy miről tudnak megegyezni a felek. A legnagyobb veszély, hogy továbbra sem tud kitörni a lényegében 2007 óta tartó spirálból az izraeli–palesztin konfliktus, amiben a béketárgyalások lassú elhalását mindig újra az erőszak követi. Legutóbb év elején futott zátonyra a 2012 végi konfliktus után újraindult békefolyamat, ez pedig mindkét oldalon maga után vonta a szélsőségesebb hangok felerősödését. Az izraeli–palesztin konfliktust körbelengő legfontosabb kérdésekről, a háború utáni dilemmákról itt olvashatja bővebb elemzésünket>>>
Irak ideje lejárt
– jelezték az Észak-Irakban már autonómiával, saját parlamenttel is rendelkező kurdok, miután az Iraki és Levantei Iszlám Állam június elején komoly területeket foglalt el a szunniták lakta országrészben. Az iraki hadsereg katonái fegyvereiket hátrahagyva menekültek el, így több területre is benyomultak a kurd erők, megszerezték például a vitatott hovatartozású Kirkuk olajváros irányítását is.
A kezdeti sikerek ellenére ugyanakkor a héten már a kurdok is bajba kerültek: az ISIS súlyos vereséget mért a hétvégén a kurd erőkre, és félórányi autóútra megközelítették a fővárosukat, Erbilt. Közben több tízezernyi jazidi hívő a Szindzsár környéki hegyekbe menekült. Barack Obama amerikai elnök is bejelentette azonban a kurdok védelmét, mint mondta, légi csapásokat mérhetnek az iszlamistákra, ha Erbil felé indulnának.
Az ISIS által megszállt Moszulból érkező több százezer menekültet is befogadó kurdok most függetlenségi népszavazásra készülnek, amin többek között Kirkukról is megtartanák a régóta húzódó referendumot. A város és a környező olajmezők helyzete különösen kényes kérdés volt a központi kormány és a kurd vezetés között az elmúlt években. A kurd parlament felállít egy független választási bizottságot, ami kitűzi majd a referendum időpontját, de Maszúd Barzáni kurdisztáni elnök szerint hónapokon belül meg lehet tartani a szavazást az elszakadásról.
A kurdok azzal is érvelnek, hogy egy független állam erőteljesen hozzájárul majd a régió stabilitásának visszaállításához, ezt ugyanakkor a síita többségű központi kormány ellenzi. A héten volt is csörte Núri al-Máliki miniszterelnök és a kurdok között, miután a síita politikus azzal vádolta meg őket, hogy befogadták fővárosukba, Erbílbe az ISIS harcosait. A kurdok válaszul bojkottálják a bagdadi kormányüléseket (négy tárcának az élén is kurd politikus áll).
A független kurd államot támogatná Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, szerinte a kurdok bizonyították politikai elkötelezettségüket és mérsékeltségüket. Izrael egyfajta ütközőpontként tekint a kurdokra a térségben. Az biztos, hogy a kurdok saját államának kikiáltását mélyen ellenezné viszont Törökország és Irán is, ahol szintén él kurd kisebbség. Az Egyesült Államok többek között a NATO-ban fontos pozíciót elfoglaló Törökország álláspontja miatt ellenzi a független Kurdisztán létrehozását.
Törökországban a 80 milliós lakosság 15 százaléka kurd, a független kurd államért, majd pedig különböző szintű autonómiáért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szervezet pedig 1984 óta küzd a török kormányerőkkel, a helyzet azonban most pont nem annyira feszült. Abdullah Öcalan, a vezetőjük végül 2012-ben tárgyalásokat kezdett a török kormánnyal, és márciusban tűzszünetet hirdetett. A török parlament pedig éppen a héten döntött arról, hogy jogi alapokra helyezi a békefolyamatot, amitől Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök azt várhatja, hogy támogatják majd a kurdok is az augusztusban esedékes első közvetlen elnökválasztáson, amin átülne az elnöki székbe.
Egy harmadik területen is nagy számban élnek kurdok a térségben: az Irakban zsákmányolt amerikai fegyverekkel a szíriai kurdok ellen is újabb offenzívát indított az Iszlám Állam. Iraki társaikkal ellentétben a Szíriában élő közel kétmillió kurd sokkal kevésbé szervezett keretek között él a polgárháború alatt félig-meddig autonómnak kikiáltott három kantonban, és nincs az iraki kurdokhoz hasonló hadseregük sem.
A több mint három éve kirobbant szíriai polgárháborúban már több mint százezren vesztették életüket, 2,6 millióan elmenekültek, az ország pedig lényegében több részre szakadt, Bassár el-Aszad elnök már csak az ország egyharmada fölött gyakorol ellenőrzést. Az Abu Bakr al-Bagdadi vezette dzsihádista Iraki és Levantei Iszlám Állam, újabban egyszerűen Iszlám Állam Szíria területén tudott megerősödni, mielőtt Irakban is támadásokat indítva június legvégén egy olyan iszlám kalifátust is kikiáltott a szíriai Aleppo és az iraki Dijála kormányzóság közötti területen, ami egyébként kétszer akkora, mint Izrael.
Habár Aszad vadászgépei Irakban mértek hetekkel ezelőtt légi csapást az ISIS harcosaira, de a csoport és a szíriai kormányerők korábban ritkán csaptak össze, ehelyett inkább a többi felkelővel harcoltak Szíriában. A Szíriában 2012-ben megjelenő ISIS egyre több területet szerzett meg az elmúlt hetekben az al-Kaidától, és becslések szerint már Szíria harmadát az irányítása alatt tartja. A Szíriában az elnökkel szemben álló rivális felkelőcsoportok belharcaiban már mintegy hétezren vesztették életüket, köztük több száz civil. A kalifátus kikiáltása és az iraki fegyverek megszerzése óta azonban úgy tűnik, megváltoztak a prioritások.
Az Iszlám Állam állítása szerint másfél hete kétnapos ostrom után elfoglalta a legnagyobb északkelet-szíriai katonai bázist a csoport kvázi fővárosa, Rakka közelében. A túlélőket elfogták, aztán nyilvánosan lefejezték, a kivégzésről pedig elrettentésül képeket is közzétettek. Nem mellesleg a fontos katonai támaszpont elfoglalásával újabb fegyvereket és rengeteg lőszert szereztek. Fontos olajmezőket is megszereztek, és gázmezőkért is harcolnak a kormányerőkkel. Az Iszlám Állam újabb szíriai támadásairól bővebben itt olvashatja elemzésünket>>>
Miközben még mindig tart a szíriai vegyi fegyverek tavaly év végén kezdődött leszerelése, Aszad június elején az általa uralt részeken tartott elnökválasztáson a hivatalos bejelentések szerint 88 százalékkal maradt továbbra is elnök, mégha az ország nagyobbik része felett már teljesen el is veszítette az ellenőrzést. Egyes elemzők ugyanakkor úgy vélik, az Iszlám Állam előretörése miatt Aszad szerepe is sok szempontból megváltozhat a nyugati hatalmak szemében.
Az amerikai külügyminisztérium egy volt munkatársa ugyanakkor múlt héten is hangsúlyozta, nem szabad együttműködniük Aszaddal, miután egy kongresszusi meghallgatáson is bemutatták azokat a sokkoló fotókat, amiket egy szíriai disszidens készített. A férfi szerint Aszad rezsimje több mint 11 ezer ártatlan embert kínzott és gyilkolt meg.
A szunnita ISIS iraki sikereinek egyik hozadéka, hogy Irán egy táborba sodródott a síita hitszónokok „Nagy Sátánjával", az Egyesült Államokkal. A két fél az első barátságos lépéseket már a radikális Mahmúd Ahmadinezsádot váltó Haszan Rouháni hatalomra kerülése után megtette, de a felbolydult közel-keleti helyzetben az atomvita rendezése sem tűnik lehetetlennek – egyelőre meghosszabbították az eredetileg júliusban lejáró határidőt. A kezdeti közeledés után megint keményebb hangot is megütött egymással szemben Irán és az Egyesült Államok, de az biztos, az egész Nyugatnak elemi érdeke az Iránnal való jó viszony, hiszen ahogy egy szakértő mondta nekünk:
Lassan paradox módon Irán lesz az egyetlen stabil pont a térségben.
Az USA-val való megegyezés valójában Iránnak sem tenne rosszat, a nemzetközi embargó ugyanis bár nem annyira látványos, mint egy szőnyegbombázás, de mostanára majdnem ugyanannyi kárt okozott az ország gazdaságának. A nemzetgazdaságot óriási tőkehiány sújtja, ami bankszektortól az olajfinomítók karbantartásáig mindenhol bénultságot okoz.
A lakosság is keményen megérzi a szankciókat: az infláció 2013-ban 40 százalékos volt, és a riál romlását szorosan követték az áremelések. A középosztály egyre nehezebben tudja fenntartani korábbi életvitelét, és az egzisztenciális szorongások miatt egyre nagyobb az elégedetlenség – ez vezetett egyébként a pragmatikus, a gazdaság rendbeszedését vállaló Rouháni megválasztásához is.
A 2012-es gázai konfliktusnál végül Egyiptom lépett fel közvetítőként, és segített a tűzszünet megkötésében. Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szóvivője most is jelezte, hogy készek tárgyalni a tűzszünetről Izrael és a Hamász között, ugyanakkor a javasolt fegyvernyugvások végül átfogóbb megállapodás híján végül nem tudtak kitartani. Izrael szombaton bejelentette, hogy fokozatosan, egyoldalúan befejezi a gázai hadműveletét, de nem tárgyalnak a Hamásszal, ezért nem küldtek delegációt Kairóba sem. Kormányhoz közeli források ugyanakkor nem zárták ki, hogy később majd részt vegyenek az egyiptomi megbeszéléseken.
A Hamászhoz és az izraeliekhez sem áll ugyanakkor közel a most közvetítőként fellépő egyiptomi vezetés. Abdel-Fattáh esz-Szíszit május 28-án választották meg elnöknek a szavazatok 97 százalékával, de már azóta a volt tábornok vezeti Egyiptomot, hogy a hadsereg tavaly júliusban megbuktatta a Muzulmán Testvériség által is támogatott Mohamed Murszi elnököt. Az alkotmánybíróság szerint ugyanakkor Szíszi nem puccsal került hatalomra, hanem a második forradalom segítette az elnöki székbe.
Hatalomra kerülése óta a Muzulmán Testvériség több mint hétszáz tagja kapott halálbüntetést tömeges tárgyalásokon, legutóbb a szervezet vezetőjét, Mohamed Badie-t is elítélték. Többeket azóta újabb tárgyalásokon felmentettek, vagy büntetésüket életfogytiglani börtönre változtatták meg. Nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint több tízezer ellenzékit zártak börtönbe az elmúlt időszakban.
Az ISIS vagy Iszlám Állam keze augusztus elejére Libanonig is elért, a szervezettek szövetséges szíriai fegyveresek elfoglalták az Arsza nevű várost az országban. Több foglyul ejtett rendőrt elengedtek, de a város egyelőre a szíriai felkelők kezén maradt. Arszára egyébként súlyos teherként nehezedik a szomszédos országban kitört polgárháború: a negyvenezres lakosság mellé 120 ezer menekült érkezett, akik a harcok elől jöttek el.
A soknemzetiségű és sokvallású kis ország évtizedek óta szenved attól, hogy képtelen kiszabadítani magát az etnikai- és vallási konfliktusok hálójából. A Libanon déli részét de facto uralma alatt tartó síita Hezbollah terrorszervezet 2012 óta a szír határon átcsapva aktívan támogatja Aszad rezsimjét – mely egyébként 2005-ig, a Rafik Hariri miniszterelnök meggyilkolása által kiváltott tiltakozásokig – megszállva tartotta Libanon keleti részét, az elmúlt hetekben zajló izraeli–palesztin háborúban pedig néhányszor rakétákat lőtt ki Izrael felé.
Libanon azonban nemcsak az alavita Aszad támogatása óta egyre markánsabb síita karaktert mutató Hezbollah, hanem komoly szunnita milíciák hátországául is szolgál. Így azután nem meglepő módon a felekezeti alapú terrorszervezetek egymással is hazai földön próbálnak leszámolni.
Az összecsapások 2012 májusában indultak Tripoliban kezdődtek, azóta egymást érik a véres leszámolások, robbantások, aknavetős merényletek, melyek számítások szerint csaknem félezer ember életébe kerültek, a sebesültek száma is több mint kétezerre rúg. A hivatásos hadsereg a több százmillió dolláros amerikai támogatás ellenére is tehetetlen, inkább csak mérsékelni tudja csak a konfliktusokat, mintsem megakadályozni.