Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rendőrségi razzia hiúsított meg egy csütörtöki árverést Berlinben, amelyen Adolf Hitler náci vezérnek tulajdonított vízfestményeket akartak elárverezni. A képeket úgy reklámozta a Kloss aukciósház, hogy

    bár művészi értékük egyáltalán nincs, de mégiscsak Hitler festette.

    Ezzel nem is lett volna probléma, Németországban legálisan lehet kereskedni Hitler festményeivel mindaddig, amíg nem szerepel rajtuk náci szimbólum. Azonban egy magánszemély feljelentése után a rendőrség lefoglalta a festményeket hamisítás gyanúja miatt. 

    Egyébként van pénz a Hitler-képekben, 2014-ben egy eredeti festményét 130 ezer euróért vettek meg egy nürnbergi árverésen.

  • Ő itt Bear – egy süni, ami egy súlyos fülatka-fertőzés miatt veszíthette el a tüskéit. 

    Szegénykére hónapokig tartó kezelés vár, naponta kap aloé verás masszázst és hetente meg kell fürdetni, hogy a bőre regenerálódjon és visszanőjenek a tüskéi. 

    (Via)

  • Amikor a legutóbb a bálnák lelövésével és megevésével kapcsolatos problémakörről írtam, és harmadik forrásokra hivatkozva azt állítottam, hogy a bálnahús állítólag rossz, néhány olvasó azzal kontrázott, hogy bizony a bálnahús olyan, mint a jó bélszín. 

    Ezért is volt nehéz ellenállni, amikor Tokió inkább rántott húsban és részegen fetrengő fiatal egyetemistákban gazdag részén, Takadanobabában, azon belül is egy olcsó kocsmában szembejött a tetemre hívó hirdetés, amely szerint a bálna rettentő egészséges, és a hölgyek anélkül tudják fogyasztani, hogy híznának tőle (nem tudom, ez az urakra is érvényes-e), az egy adag nyers izlandi bálnahús pedig mindössze kb. 1200 forintból kijön.

    Tekintve, hogy Izlandról származó, azaz legálisan kifogott bálnáról van szó (Izland kulturális okokból vadászhat bálnákra, mivel ez a helyi őslakosok hagyományos létfenntartásának része volt, mielőtt nemzetközi banki- és turisztikai központtá váltak volna, de valamiért ma is ragaszkodnak a bálnák leöléséhez), illetve hogy tudományos és sajtóetikai célokat szolgált, a második szake után úgy döntöttem, megkóstolom, és nem kellett csalódnom: a bálnahús irtózatosan rossz ízű.

    Először teljesen nyersen ettem, ami a nyers lóhús textúrájához hasonló, de izében inkább rothadt, tengerbe áztatott lóhúst mintázott, majd gyömbérrel és a mellé felszolgált szezámmag-szósszal, amitől egy fokkal elviselhetőbbé vált, majd sok gyömbérrel, hagymával és egy nagy adag szezámmag-szósszal próbáltam, aminek köszönhetően a bálnaíz eltűnt, és gyömbéres-szezámos-hagymás ízek között csámcsogtam el a maradék rágós húsdarabokat. 

    Tehát bálnát enni semmi értelme, és ezt most már teljesen saját tapasztalatok alapján is megerősíthetem. Ne egyen bálnát ön se! 

    (Frissítés: ahogy egy olvasónk felhívta rá figyelmemet, a posztban nem lett kibontva az igazság minden szelete az izlandi bálnavadászattal kapcsolatban. Ennek a jogi státusa az utóbbi időben a japánhoz hasonlóan vitatottá vált, miután a Nemzetközi Bálnavadászati Tanács szerint Izland az őslakosok önfenntartó halászatára kiadott engedéllyel visszaélve kereskedelmi célú bálnavadászatot folytat. Ahogy az is tény, hogy a dolog legalitása nem feltétlenül jelenti, hogy egyben etikus is, ahogy ez a bálnafogyasztás esetében különösen igaz.)

  • Egy brazil szörfiskola radikális lépésre szánta el magát: ötvenes vagy idősebb hallgatókat várnak új oktatásukra.

    Az Escuela Radical (Radicális iskola) hullámlovas-diákjai meglehetősen boldognak tűnnek a képen, biztos van, akinek régi álma válik valóra ezzel. Eszembe jutott róluk az a budapesti férfi, aki a Normafánál síelve mondta, hogy mennyivel jobb ott fent összefutni a haverokkal,  mintha az SZTK-ban találkoznának.

  • Január 24-től megváltozik az Ételt az Életért program legismertebb, nyilvános ételosztásának helyszíne, a Városligeti felújítási munkák miatt ezentúl a Népligetben várják vendégeiket - közölte a szervezet.

    Egész pontosan, a Planetáriumhoz közel, a Könyves Kálmán körút közelében, az Elnök utca folytatásában található területen, a Rapaics Raymund és a Hell Miksa sétány találkozási pontján, a bentonrámpák mögötti sétáló részen fogják osztani az ételt. 

    Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány, a Krisna-hívők humanitárius szervezete egész évben, országosan 3000 ember számára biztosít napi egyszeri meleg étkezést. 

    Az ételosztás mindennap 12 órakor kezdődik és 13 óráig tart. A friss meleg ebéd mellé kiegészítő termékeket is visznek az alapítvány dolgozói, zöldséget, gyümölcsöt, pékárut, alkalomadtán más finomságokat, édességeket is biztosítanak, a beérkező élelmiszer-adományoktól függően.

    Az Ételt az Életért munkatársai a fővárosban 5 helyszínen állnak a rászorulók szolgálatára hétfőtől péntekig, emellett heti 6 napon a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei épületeibe is szállítanak ebédet. 

  • Vegán hummuszt, quinoából készült falafelt, és hasonló egészséges, vegán termékeket készített Ramona Hazan az Egyesült Királyságban, csak aztán beütött a Harvey Weinstein-botrány: a szexuális zaklatások elleni kampány közös hashtagje lett a #metoo, ami megegyezett Hazan márkájának nevével is.

    A cégvezető egy teljes évet várt azzal, hogy új, egyelőre még ismeretlen nevet adjon a termékeknek, amikről azt mondta, hogy nem biztos, hogy az eddig név miatt a polcokra akarták rakni a boltokban.

    (Guardian)

  • Két hónap alatt a negyedik klipje is megjelent a turulrappel berobbanó, majd az ironikus nemzeti trap legnagyobb csillagává emelkedő előadónak, Dé:Nash-nek. Nemrég kiadott egy kislemezt is, és az azon is szereplő Lehel Skrtje című számhoz most készült egy animációs klip.

    A szám honfoglaló magyarok kalandozásától a Sargentini-jelentésig veszi át a magyarok ellenségeit. És a lényeg: jön a kürt, és mindenkit szétver.

  • Sok kérdésem van, de előbb elmondom, mi történt: egy negyvenes, Észak-Írországban élő nő az éjszaka közepén be szeretett volna venni egy Tramadolt, de valahogy elfelejtette kinyomkodni a levélből, úgyhogy az egészet lenyelte. És a levél aztán 17 napig ott volt a torkában.

    A nő aztán hiába járt fájó torokkal többször is röntgenre, a levelet csak akkor mutatta ki bármi, amikor ledugtak egy kamerát a nyelőcsövébe, és tessék, ott volt a gyógyszeres levél, így:

    "Nem is sejtettem, hogy lenyeltem. Nagyon rémisztő három hét volt, és alig hittem el, amikor megláttam a képet" - mondta a nő.

    (Oddity Central)

  • Az egyesült államokbeli Presumscot folyóban pörgő gigantikus jéglemez után most egy másik izgalmas természeti jelenség tartja izgalomban a facebookozókat.

    A kép ősforrása a Goranske šanse csoport volt, ahol az egyik legszebb horvátországi hegyvidéki régió, Gorski Kotar természeti szépségeivel foglalkoznak. Innen vette át a RIMETEO egyik aloldala, a Rijeka - Weather, majd a Severe Weather Europe is észrevette.

    Az egyelőre rejtély, hogy a kép hol és mikor készült. Maga a szerző sem árulta el, de egy kommentelő a Plitvicei Nemzeti Parknál fekvő Ogulin városára tippelt.

  • Olvasónk azzal keresett meg minket, hogy már több mint egy hónapja vár a pénzére egy meg nem érkezett termék után az Alzától. Megkerestük a céget, akik elmondták, hogy ilyen esetben a következőkre kell figyelni:

    • Ha a vásárló kártyás fizetéssel egyenlítette ki az áru ellenértékét, de megrendelését törli, az ellenértéket az Alza azonnal visszautalja. Fontos, hogy a bank a visszautalást az eredeti fizetés dátumán írja jóvá – erről a banki eljárási módról kevesen tudnak, és sokan csak az aktuális napi pénzmozgásnál keresik a visszautalást.
    • Kisebb késedelemhez vezethet az, ha a vásárló számlaszámát nem adja meg IBAN formátumban. Erre azért van szükség, mert külföldi, az alza.cz-től érkező utalásról van szó.
    • Ha a Vásárló jelzi, hogy nem kapta meg a megrendelt terméket, akkor arra kérjük ügyfelünket, hogy az un. „customer declaration“-t, „vásárlói nyilatkozatot” tegye meg.

    Amennyiben problémája van a karácsonyi szezonban rendelt termékekkel kapcsolatban, írja meg a tema+onlinerendeles@index.inda.hu -ra!

  • Van egy olyan érzésem, hogy az emberek jelentős része ellopja, vagy fogalmazzunk úgy, hazaviszi azokat a piperecuccokat a szállodákból, amelyeket kis kiszerelésben odakészítenek a fürdőszobába - de lehet, hogy ebben nagyon tévedek. Mármint arra gondolok, amelyiket az ember ki sem bontja, mert éppen aznap úgysem akart hajat mosni, vagy mert két tusfürdőt is odakészítettek, és csak egyet bontott fel; amit valaki már felbontott, azt persze nyilván úgysem tudná újra használni a hotel.

    Önök hogy vannak ezzel a kérdéssel? Hazaviszik azokat a piperecuccokat, amelyeket fel sem bontottak?

    • 8805
      Persze, jól jön az még.
    • 6582
      Eszembe sem jutna ilyesmi!
    • 1874
      Nemcsak a pipereholmikat viszem haza, de mindent, ami megtetszik: papucsot, fürdőköpenyt, törölközőt, tollat, noteszt és így tovább
  • Kilenc hónapon keresztül töltötte fel a dalait a Youtube-ra Dodie Clark, de csak most mondta el, hogy mindegyikben titokban énekelt egy-egy szót úgy, hogy sok videóval később kijöjjön belőle egy titkos dal:

  • Annyira nyilvánvaló, sőt, kézenfekvő a szóvicc, hogy csak több mint hatvan évvel az első Trabantok elkészülte után készült el a trabantos kézműves sör, a

    TraBeer.

    A sör ráadásul kettős értelemben is magyar innováció eredménye. Egyfelől ugyanis egy magyar kézműves sörfőzde, a törökszentmiklósi Ugar Brewery terméke, olyan, szerintem káprázatos nevű sörök mellett, mint a Flexman (4,8%-os american pale ale), a Hopjuliska (6%-os american pale ale), vagy névre a személyes kedvencem, a Stróman (6,5%-os New England IPA). 

    Másfelől a Trabeer annak az expedíciónak a tiszteletére készült, amiről korábban én is írtam: négy magyar még a nyáron kitalálta, hogy két darab 30 éves kétütemű Trabanttal elautózik az északi sarkkörre. Ennek a túrának a tiszteletére készült előbb négy, majd aztán még egy kartonnal, szóval tényleg elég limitált példányban a 6%-os TraBeer, amiből a tervek szerint nyárra készül nagyobb mennyiség. És ami így néz ki a túrázók által készített fotón:

  •  A Bon Appétit nevű gasztrooldalnak/YT-csatornának egy komplett sorozata van arról, hogy próbálnak szemétkajákat saját kútfőből lemásolni, csináltak például már Snickerst is, most pedig a Pringlest próbálja lekopizni az egyik szakácsuk. A végeredményt nem tudom még, mert a húsz perces videó felénél tartok, de nehéz abbahagyni. Főleg azért, mert olyan, mint egy Mythbusters összekeverve azokkal a videókkal, amikben megmutatják, hogyan csinálnak valami népszerű élelmiszert.

Rovatok