Brutális tálib támadás Afganisztánban, 21 halott
A folyamatos harcok miatt közel 300 ezer ember lett menekült az idén Afganisztánban.
A folyamatos harcok miatt közel 300 ezer ember lett menekült az idén Afganisztánban.
Az amerikai-kanadai házaspárnak három gyereke született, mióta elrabolták őket.
Két irodát bezárnak, és a harmadikból is elküldenek embereket.
Az afgán hadsereg falvakat foglal vissza a táliboktól, 35 szélsőségest megöltek.
James Mattis utazott Afganisztánba, a támadás idején nem volt a reptéren.
A több mint 3000 ember csapaterősítésként érkezik az országba.
Afganisztán biztonságos, ezért nem maradhatnak Németországban.
Az afgán nő családja fellebbez az ügyben, szerintük biztosan nem élné túl a hazautat.
Mindkét részről cáfolták az AP értesülését, de a közzétett dokumentumok nem ezt mutatják.
Ha nem egy véres terrortámadás közben készült volna ez a kép, talán senki nem kapja fel a fejét a háttérben elmosódó kisfiú alakjára. Mi történt vele?
Pakisztán külügyminisztere válaszul odapirított az amerikai elnöknek.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene.
Egy öngyilkos merénylő robbantott egy katonai bázisnál, áldozatok is vannak.
A merényletben legalább húsz ember életét vesztette, eddig senki nem vállalta magára.
Egyelőre nem világos, hogy mi volt a támadás célpontja.
De még rendes medencéje sincs a vizes világbajnokságon először induló Afganisztánnak.
Egy kormánypolitikus házánál robbanóanyaggal megrakott kocsi robbant kora reggel.
Baráti tűz Afganisztánban: 12 rendőrt talált el az amerikai légicsapás.
Van olyan tartomány, ahol egy hét alatt 14 ezren váltak földönfutóvá.
Itt senkinek nem sikerül, de mindenki megpróbálja: Afganisztán a birodalmak temetője, ahol ma teve helyett RPG van a népi szőnyegeken. Hogy teremtette meg a hidegháborús gyanakvás a globális terrort?
15 ember meghalt, 50 megsérült.
Négyen meghaltak. A támadónak az imaterembe nem sikerült bejutnia.
Sem a tálibok, sem a Hakkáni-hálózat, sem pedig a megvádolt pakisztáni titkosszolgálat.
Legalább 19 ember meghalt. A kormányfő túlélte a támadást.
A kabuli merénylet miatt Németország felfüggeszti a visszatoloncolásokat. Az önkéntes hazatérést változatlanul támogatják.
Egyelőre ezt mutatja az afgán nemzetbiztonsági igazgatóság nyomozása.
Világhatalmi pozícióhoz komolyabb haderő kell. A hosszú tartózkodás után beindultak a katonai fejlesztések Németországban. A Bundeswehr alá kisebb országok egységeit is behúzzák.
Egy NATO katonai támaszpont melletti focipályánál robbantotta fel autóját.
Legalább 15 afgán katona halt meg Kandaharban.
Rakétákat is kilőttek. Szombaton megöltek egy német nőt, egy finnt pedig túszul ejtettek az országban.
Legalább hárman meghaltak, köztük két, feltehetően öngyilkos merénylő.
Egy tanár meghalt, nyolc diákot kórházba vittek.
Az április végi rajtaütésben két amerikai is meghalt, valószínűleg baráti tűzben.
Legalább 8-an meghaltak, 28-an megsebesültek.
Műholdképen látszik, hogyan gyalulta le a bomba az Iszlám Állam föld alatti barlangrendszerét.
Betörtek egy laktanyába, ahol tüzet nyitottak. Legalább 140 katonát megöltek.
Egy öngyilkos merénylő katonának álcázta magát és bejutott a laktanyára, ahol felrobbantotta magát.
36 terroristával végzett az amerikai szuperbomba Afganisztánban. Előkerült egy légi felvétel a támadásról.
A közel tíztonnás GBU-43B-t először vetették be élesben. Afganisztánban az ISIS-ra dobták le, Trump szerint sikeres volt a művelet.
Nagy Sándor katonáinak leszármazottjai pert nyertek.
Kormányhivatalok, nagykövetségek közelében lévő kórházban robbantottak és lövöldöztek.
Fogta az összes fegyvert, és átállt a tálibokhoz.
Már többször keltették Ahund molla halálának hírét, de most a tálibok is elismerték.
Az áldozatok között nők és gyerekek is vannak.
A tálib fegyveresek ismeretlen helyre hurcolták a helyieket.
A szervezet további két munkatársa eltűnt egy támadás során, az Iszlám Államra gyanakodnak.
2016 volt a legvéresebb év Afganisztánban azóta, hogy az ENSZ számolja a civil áldozatokat.
Az 50 centis hó miatt nem tudják biztonságos helyre szállítani a gyerekeket.
A kilenc testőr a gyanú szerint öt napon át tartotta fogva és kínozta az alelnök vetélytársát.
Egyelőre ismeretlen tettesek robbantottak.
A tálibok felelősek a terrorcselekményért.
Niloofar Rahmani az apja álmát váltotta valóra, de sorozatosan halálos fenyegetéseket kapott.
Öten meghaltak, köztük egy képviselő is.
A 31 éves amerikai nőt és 33 éves kanadai férjét még 2012-ben rabolták el Afganisztánban.
Az első különjárat 50 afgánnal szerda este indult.
Előtte meg is erőszakolta a 19 éves lányt. 1400 embert hallgattak ki, mire a nyomára bukkantak.
Vasárnap több százan követelték Dosztum háza előtt Ahmed Iscsi szabadon engedését.
Egy síita mecsetben robbantotta fel magát. A tálibok cáfolják, hogy ők lennének a felelősek.
Szeptember eleje óta először volt öngyilkos merénylet Kabulban. Tizenegy sérült is van.