24.hu: 55 millió forintot könyveltek el Gönczi Gábor cégének a háborús krízisalapból
A céget csak a háború kitörése után három hónappal alapították.
A céget csak a háború kitörése után három hónappal alapították.
Ehhez szükség van a Magyarország uniós csatlakozás óta nem látott pénzesőre.
A PiS szerint politikai leszámolás zajlik, a Nemzeti Választási Bizottság szerint törvényszegés történt.
Közel háromezer településen igényelhető.
Nem lesz drágább a karácsonyi vacsora, miközben a korábbinál sikeresebb évet zár a magyar agrárium.
Kevesen annyira „kockázatvállalók”, hogy állami támogatással vegyenek ingatlant.
A legnagyobb támogatást egy tragikomikus felnövéstörténetnek ítélték oda.
Egy közös egészségügyi projekt megvalósítása a cél.
A producer azt is elárulta, mi az, amit sokkal durvábban csinálna a Fidesz helyében.
Több kontinensen is megvetné a lábát az istenek magyarországi ajándéka.
Varga Mihály jelentette be, hogy 190 ezer gyermek kapta meg az állami támogatást.
A helyszínen Pintér Sándor és egy kiscica is megjelent.
Nem túl rózsás a helyzet a nemzetgazdasági szempontból is kulcsfontosságú ágazatban.
A legnagyobb kínai elektromosautó-gyártóval hozták hírbe a kabinetet.
A részleteket a Gazdaságfejlesztési Minisztérium ismertette.
30 milliárd forintos a keretösszeg.
A Vaják első évada sem került ilyen sokba.
Egy 1200 embernek munkát adó vállalat indítja a projektet.
Összesen 155 millió forintból épülhet fel egy „bakancsos turistaház”.
Olvasói előfizetésre van szükségük.
A támogatást 270 önkormányzat kapta meg.
Magyarország ebben a támogatásban több országot is megelőz.
Így már érthető, miért kellett ennyi politikus az átadóra.
Már a dolgozókat sem tudják kifizetni.
A Vatikán eljárása a ciszterci intézményekben dolgozók panaszai alapján indult.
Több mint nyolcszáz mikrohentes között osztottak fel több mint 2 és fél milliárdot.
A tér felújítását készre jelentették, ám adódott egy kis bökkenő.
A polgármester szerint a hozzátartozóknak ki kellene venni a részüket a megemelt költségekből.
Több mint 2,4 milliárd forintot adott az állam a történelmi filmre.
118 millió forinttal segített az állam.
A háborús veszélyhelyzetre és az energiaválságra tekintettel bizonytalan időre halasztott a kormány.
Január óta nem indult el érdemben a program.
Schmidt Ádám szerint fontos, hogy ne csak a kiemelt fővárosi klubok legyenek megszólítva.
A magyar kormány által nyújtott támogatásról egyelőre nem sokat tudni.
Az Unipert rendkívül súlyosan érinti a háború.
A részleteket Rókusfalvy Pál kormánybiztos jelentette be.
Elvonták az állami támogatást.
Esztergom központját köti össze a Kertvárossal.
Az energiaválsággal összefüggésben.
Fontos kérdések dőlhetnek el.
A vállalatok akár négyszer több támogatást is kaphatnak, mint korábban.
A támogatás 2018 óta érhető el.
Október 20-ig lehet pályázni.
A Magyar Államkincstár a napokban folyósította az összeget.
A hajléktalan gyerekek létezéséről mintha senki sem venne tudomást.
Több települést szeretnének összekapcsolni.
Állami támogatásokra tettek javaslatot.
A támogatást 2024 nyaráig tervezik fenntartani.
A Nemzeti Együttműködési Alap forrásaira lehet pályázni.
Az erre vonatkozó adatokat a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára ismertette.
Egy hónapja késik az állami támogatás.
Az épület szabadidőközpontként is működik.
Tanévkezdésre valamennyi a helyére kerül.
Az energiaszektornak egyértelműen szüksége van a segítségre.
A versenyegyenlőség a tét.
Ötből négy ember vágna bele felújításba, közülük pedig közel 50 százalék félmillió forintnál is többet költene.
A több mint százmillió forintos beruházás állami pénzből és EU-s támogatásból valósul meg.
Az ITM a kormányhivatalokkal, a helyi gazdasági szereplőkkel együtt segítene az alkalmazottak elhelyezésében.
Mutatjuk, mennyi költségvetési támogatást kapnak a parlamenti politikai szervezetek.
Ez Magyarország legnagyobb otthonfelújítása programja.