Az MVM Csoport megvásárolja az E.ON Energie Romania többségi részesedését
A közép- és kelet-európai piacra terjeszkednek.
A közép- és kelet-európai piacra terjeszkednek.
Magyarország előszeretettel hoz be orosz termékeket, de többen is megelőznek, sőt az élen is váltás történt.
A 60 napon túli számlatartozással rendelkezők is fellélegezhetnek.
A már megkötött szerződések érvényességét nem érinti.
Lantos Csaba szerint januártól jöhet az olcsóbb áram.
Ezzel Európában a legdrágább lett.
A gázt elektromos energiával és napelemekkel váltják fel a fogyasztók.
Szerintük a tájékoztatás nem az értékesítésről, hanem a kormányzati intézkedésről szól.
A rendszer az egyik legnehezebb ember alkotta objektum lehet.
Több órára is kikapcsolhatják az áramot az ősszel.
Az árhullám levonulása után a takarítás és fertőtlenítés következik.
Az árvízhelyzet miatt folyamatos az egyeztetés az önkormányzatokkal és a hatóságokkal.
Meglepő eszközzel orvosolnák a problémát.
Ez egy intő jel lehet még Magyarországnak is.
Szerencsére nem kellett egy műtétet sem megszakítani.
Az egész régiónk extrém terhelés alatt állt.
Probléma lehet, amikor leszáll az éj, és egyszerre pörögnek a klímák.
Egy járókeret miatt robbant ki a balhé.
Van, akinek 6 millió forintot kell fizetnie.
Az informatikai átállás idején csak csekken és átutalással lehet fizetni.
A megbízó tisztálkodás közben vesztette életét.
Mindenre képesek az egészségért.
A karbantartás több napot érint.
Állítólag ok nélkül.
Ez öt európai országot érint.
Az elektromos vállalat munkatársa szerint minden nemfizető ügyféllel ugyanígy bánnak.
36 milliárd forint volt a teljes költségvetési ráfordítás.
Jóval több földgáz és áram fogyott Magyarországon a mostani szezonban.
Minden, amit a napelemes piacról tudni érdemes.
Tízszer nagyobb energiát termelő algatörzset azonosítottak a tudósok.
A Tisza áradása miatt kellett lezárni.
Mindenkit érinthet ez a kérdés.
Ez mindenkit érinteni fog az ünnepi időszakban.
Már csak a kormányon múlik.
Az ukrán energiaügyi miniszter szerint csak szankciók kényszeríthetik rá Moszkvát, hogy elhagyja az elhanyagolt zaporizzsjai erőművet.
Csak az intenzív osztályon lesz megoldott az áramszolgáltatás az említett időszakban.
Eddig csak suttogták, most már szinte biztos.
Pontosabban a tollaikkal.
1,07 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz fogyott idén, mint tavaly.
A szakértők rendre ezt javasolják.
Hivatalossá vált, januártól jön az új elszámolás.
Közös földgázkereskedelmi vállalatot hozott létre a két ország.
Jelentős beruházások is történtek a vállalatnál.
Az éjszaka 112 helyszínre kellett kiszállniuk a tűzoltóknak.
2023-ban már 16 napon alakult ki negatív áramár Magyarországon.
Varga Mihály mondta be a számokat.
Még azok is, akik piaci árat fizetnek az fogyasztásuk után.
Ráadásul az elégedetlenség is felütötte a fejét.
40 milliárd forinttal csökkentik a terheket.
A vállalatoknak nincs teendőjük.
A lépés összességében mintegy 40 milliárd forintos segítséget jelent.
Már dolgoznak a részleteken.
Azonnali felülvizsgálatot szeretnének.
A felfedezés az egész energiaipart forradalmasíthatja.
És a szentélyében felállított trükkös libidóágy.
Az energiaügyi miniszter szerint új korszak köszöntött be a rendszerváltozás korától.
Nem olyan finom, de világíthat a gyomorban.
Érdemi segítséget kaptak a mikrovállalkozók, a kkv-kat is érdekli a buli.
Lantos Csaba az MVM egyik helyi ügyfélszolgálati irodájának átadásán járt.
Idén biztos nem nyúlnak hozzá az energiatámogatás rendszeréhez.