Nemsokára döntés születhet a korrupciós üggyel vádolt államtitkár perében
Az ügyészség szerint több száz milliós támogatással segített volna egy céget.
Az ügyészség szerint több száz milliós támogatással segített volna egy céget.
Nagy István arról is beszélt, hogy mekkora kárt okozott idén az aszály, és kell-e tartani itthon élelmiszerhiánytól.
Újabb hatezer fát fognak novemberig elültetni az igénylő tízezer fő alatti településeken.
Már megvan az utódja is.
A tervezett új törvénycsomag javít a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetén.
Nagy István agrárminiszter Kijevben tárgyalt.
A politikus botrányba keveredett, és lemondott minden közéleti posztjáról.
Meglepő adatok láttak napvilágot.
Itt a lehetőség a fejlesztésre.
Túllépte az uniós kvótát az import volumene.
Nagy István szerint az alkoholellenes lobbi is nagyon erős.
Kertészeti ültetvénytelepítésre lehet pályázni.
A biztosítással rendelkező termelőket az Agrárminisztérium kártalanítja.
Így figyelmeztették az agrárkormányzatot az elsivatagosodásra.
A természetvédelmi szervezetek is megszólaltak az ügyben.
A telepek korszerűsítésére és eszközbeszerzésre lehet támogatást igényelni.
A tárca szerint ezen áruk behozatalának megálljt kell parancsolni.
A tárca szerint a hagyományos húsipart kell támogatni.
500 millió forint a tét.
Az agráráminiszter szerint a hungarikum mozgalom túlmutat az értékőrzésen
A miniszter szerint az európai gazdák garantálják az élelmezésbiztonságot.
A jogszabály-módosításhoz tudományos előkészítésre volt szükség.
Az agrárminiszter szerint ezzel továbbra is agrárválságot okoznak.
Huszonhárman kerültek kórházba, hatan vérmérgezéssel.
Egy párlatverseny díjkiosztóján járt a miniszter.
A kérelmeket első körben május 6-ig lehet benyújtani.
Tizenkét ponttal készültek.
Ráadásul az Európai Unióban nem engedélyezett ilyen élelmiszerek forgalmazása.
Több mint 2000 önkormányzat kapott.
Az ország szuverenitását is segítheti.
Beérkezési sorrendben ellenőrzik a jelentkezéseket az Iskolában az Erdő Programra.
A miniszter szerint az EU-nak nincs megoldása az ukrán gabonaimport okozta problémákra.
Újabban a műhúsok terjedését állítaná meg a kormány, de ez nem mindenkinek tetszik.
Soha nem látott mennyiségű forrás áll rendelkezésre az élelmiszeripari beruházások támogatására.
Az agrárminiszter szerint hatalmas forrás áll rendelkezésre a beruházások támogatására.
Szörnyű hidegben kell tanulniuk.
Tisztességtelen versenyre hivatkoznak.
A hazai kukoricatermelők számára érkezett a kompenzáció.
Az Agrárminisztérium tisztázta a helyzetet.
Több milliárd forint juthat az erdőkre.
A méhekkel kapcsolatban kell megelőznie a problémákat a kabinetnek.
Az agrárminiszter az Indexnek elmondta, hamarosan benyújt egy törvényjavaslatot.
Nagy István szerint a magyar gazdák érdekeit minden eszközzel megvédik.
Fontos lépés az állatvédelem érdekében.
A mezőgazdaság a méheknél kezdődik.
A biodiverzitás fenntartásához szükség van méhekre.
Nagy István szerint ez a magyar agrárium újjászületése.
A védett szeszesital-termékek uniós listájára is felkerült.
Kis túlzással: bíróságról bíróságra jár Nagy János, az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkára.
Figyelmeztet az Agrárminisztérium.
Az ukrán gabona egyre nagyobb problémát okoz.
De van megoldás.
Az államtitkár szerint az agrárium számtalan lehetőséget és újítást hordoz magában.
Még a balatoni fröccsutcákat is ellenőrizték.
Az agrárminiszter felszólalt a Nemzetközi Élelmezésbiztonsági Konferencián.
Komoly együttműködésekről beszélt a tárcavezető.
A tavalyi aszály sem segített.
Elindították az Élelmiszeripar Bajnokai Programot.
A mézkeverékeknél kötelező lesz feltüntetni mindegyik származási országot.
Szerinte a felvételi eredmények is ezt igazolják.