Nagy Márton kibontja a rejtélyes csomagját, most ítéletet mondanak róla
Lehull a lepel a mindannyiunk jövőjét meghatározó tervekről.
Lehull a lepel a mindannyiunk jövőjét meghatározó tervekről.
Nagy Márton bemondta, mikor jöhet az egymilliós átlagbér.
Egyetemi tanárok, hallgatók és doktoranduszok plakátokkal sorakoztak fel a tárca épületénél.
Az Index úgy tudja, két kormányrendelet-módosítás érkezhet a kabinettől.
Hiába a sztrájk, a szakszervezet továbbra sem tud megállapodni a vállalattal.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium és az FDSZ egyeztetései még májusban szakadtak meg.
A kormány ígéretéből eddig semmi se teljesült az FDSZ ELTE szerint.
A megállapodás mérföldkőnek számít.
Hétfőn 1,5 millió gyermek számára kezdődik meg a tanév.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2027-re tűzte ki ezt a célt.
Mérföldkövek: béremelés, új eszközök, új kultúra, új törvény – ilyen lesz a hadseregünk.
16 ezer pedagógus hiányzik a magyar oktatási rendszerből.
Egyezségre jutottak a munkáltató és a szakszervezetek képviselői.
Szerintük tantestületen belül is óriási feszültségek lesznek.
Brüsszeli utalás érkezett magyar számlára.
Szerintük a bírák helyzete hátrányosan befolyásolja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Sztrájkok is kezdődtek mellé.
Pedig egyikük szerint a bírósági személyzet egzisztenciális válságba került.
Rétvári Bence szerint a magyar gazdaság van olyan állapotban, hogy finanszírozni tudja ezt.
Újabb tárgyalás és demonstráció volt a felsőoktatási dolgozók érdekében.
Hosszas huzavona után megszületett Győrben a bérmegállapodás. Tizenkétezren vártak erre.
Sokan nem érzik a pénztárcájukon a korábban bejelentett emelést.
Négy részletben emeltek.
Megjöttek a legfrissebb adatok.
A nettó bérük nem éri el 300 ezer forintot sem.
Ezt mondta Maruzsa Zoltán a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal keddi ülésén a PSZ szerint.
Kilencezer utas járt rosszul.
Érthetetlen és túlzó reakció a szakszervezet szerint a vállalat harmadik bérajánlata.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint egy modern, ütőképes haderőre van szükség.
A zöldpárt szerint „gondoskodási válság van Magyarországon”.
További lépésekre van szükség a hazai oktatásban.
A tanárbéremelés lehet az egyik téma, már most nagy a feszültség a felek között.
A mostani emeléssel 2010 óta négyszeresére nőnek a fizetések a kormányszóvivő szerint.
Márciustól ők is többet keresnek.
Ezzel elérik az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.
A béremelés januárig visszamenőleges.
Legalább annyit szeretnének keresni, mint egy bolti eladó.
A kép azonban csalóka lehet.
Nem várnak tovább az uniós pénzekre, már tavasszal kiegyenlíthetik a kórházi adósságokat.
Az egyetlen eredmény, hogy lesz újabb bértárgyalás.
Nyílt levelet írtak a fenntartónak.
Van, akinek egyáltalán nem is emelkedett a fizetése.
Nem kaptak iránymutatást.
A tavalyi kiugró pesszimizmus a múlté, visszatért a növekedésbe vetett hit.
A kormány kiemelt célja a tanári hivatás anyagi és erkölcsi megbecsülése.
Az egyik legjelentősebb uniós támogatással megvalósuló magyarországi intézkedés.
Még mindig nem tudtak megállapodni a béremelésről.
Az érintetteket már tájékoztatták is a döntésről.
Idén nagyjából 4 milliárd forintot fordítanak bérfejlesztésre.
Emelkednek a fizetések, júniustól pedig nő a cafeteria összege is.
A nem állami fenntartók számára is megérkezett a bértömeg.
Az iskolaigazgatók nem tudnak pontos tájékoztatást adni a tanároknak.
Hajnal Gabriella azt is elárulta, hány pedagógus ellen folyik munkajogi per.
Gulyás Gergely nem vette biztosra, hogy lesz megállapodás, de Orbán Viktor végül nem vétózott.
Szinte már biztos, hogy több korrekcióra is szükség lesz.
A miniszter szerint ezzel a megállapodással mindenki csak nyert.
A kinevezések lezárultak, ám néhányan reklamációt fontolgatnak.
Megszületett a megállapodás a szakszervezetekkel.
Bizonyos régiókban többet fizetnek ugyanazért a munkáért.