Már a harmadik egyházi személy kér bocsánatot a visszaélések áldozataitól
A pannonhalmi főapát is kiállt azokért, akiket bántalmazás ért.
A pannonhalmi főapát is kiállt azokért, akiket bántalmazás ért.
A váci püspök után most a kaposvári megyés püspök is üzent.
Szerinte tartozunk annyival, hogy kiállunk mellettük.
Marton Zsolt a közelmúltbéli botrányokra reagált.
Az ellenzék és a dél-koreaiak többsége is a lemondását követeli.
Először szólalt meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal frissen menesztett kutatója.
A légitársaság bocsánatot kért.
Szakmai figyelmetlenségre hivatkoztak az írással kapcsolatban.
„Nem fogunk kiengedni, amíg nem hagyod abba a sírást!” – mondta egyikük.
Kövértáborba küldte.
Nem csak kiskorú veszélyeztetésével vádolhatják.
A gyerek édesanyja szeretné lezárni az ügyet.
A szakértő szerint megdöbbentő, hogy a földön fekvő gyermekhez senki sem mert odamenni, már régóta tarthatott a lelki terror.
A poszt szerzője nemrég reagált is az FTC közleményére.
Sajó Dávid beismerte, hogy hibázott.
Furcsa kampánymódszereire értelmezhető magyarázatot ugyanakkor nem adott.
A püspökök körében felháborodást váltott ki egy bizonyos szó használata.
Azt mondta, felelősséget vállal a „megbocsáthatatlan” tetteiért.
Úgy érzik, túllőttek a célon.
Az országos tisztifőorvos jegyzi a közleményt.
A nő ellen most vádat is emelt az ügyészség.
Az UNICEF Magyarország kiemelte: a következmények sem maradhatnak el.
Az összetartást szeretné erősíteni.
A tragédia előtt a BMW-s egy másik autóval versenyzett Budapesten.
A színésznő először viccesnek találta a halloweeni jelmezét, aztán belátta a hibáját.
Tanzániában a XX. század elején több száz emberrel végeztek a német erők.
A megkárosított állatotthon szóvivője szerint Manuel megértette az elmúlt hat év kérdőjeleit.
Nagy volt a meglepetés.
A szavai kicsapták a biztosítékot a szurkolóknál.
Beismerte hibáit, melyet házasságuk alatt követett el.
Egyeseknek az öngyilkosság is eszébe jutott a műsorában kialakult toxikus hangulat miatt.
Mégis kapott meghívót a SzázSzó Találkozóra.
Antiszemitának bélyegezték a színészt egy közösségi médiás posztja miatt.
Második körös búcsúja után üzent ellenfelének.
A lap bocsánatot kért a hercegnétől.
Szerintük csak ártatlan tévedésről volt szó.
A költségvetési biztos elnézést kért, mert szerinte félreértés történt.
Állítólag csak viccelt.
A Karinthy-gyűrűs humorista lezártnak tekinti a szavai nyomán kibontakozó botrányt.
Nem maradt következmény nélkül a világ egyik leggazdagabb üzletemberének beszólása.
Nem tud és nem is akar elbújni az emberi mulasztás mögé.
Az ügyben 2022 szeptemberében született elsőfokú ítélet, amely jogsértőnek nevezte a listázást.
Nem mindegy, hogy mit mikor és hogy mondunk.
Magyarázatnak nincs helye – írta az Instagramon.
Korábban a miniszterelnök is hasonlóan tett.
Levélben kért bocsánatot az eset után.
A sportoló szerint nem volt elegáns a viselkedése.
Sajátos módon.
Váratlanul érte a meglepő felvetés.
Véleményét továbbra is fenntartja.
Vadon János bocsánatot kért.
A 2024-es választáson is ő vezetné pártját.
„Peti Úr, sajnálkozásomat fejezem ki” – írta a politikus.