Átírja a kozmológiát a tripla szupernóva
Nem tudjuk, hogyan tágul a világegyetem, ezért azt sem, hogyan keletkezett.
Nem tudjuk, hogyan tágul a világegyetem, ezért azt sem, hogyan keletkezett.
Nem csak a bolygónkon mutatkozik meg az emberi tevékenység hatása.
Keddtől beköszönt az őszi nap-éj egyenlőség.
A Neptunusz után következő aszteroidamezőt egy újabb követi.
De van egy szerencsénk.
Különös égitest, nem is biztos, hogy csillag.
Több mint 10 évet kell várni a következő szuperholdra, ha lemarad róla.
Egy héten át 150 magyar távcső mered az égre.
Legfeljebb 16 karakter hosszú lehet a név.
Hullócsillaglesekkel és Nap-megfigyelésekkel is várják az érdeklődőket augusztusban.
Eltévesztenek bizonyos szimmetriákat.
Hogy kerültek sűrű galaxisok szupermasszív fekete lyukakkal a korai világegyetembe?
Kivéve, ha mégsem, de a légkör ellenállóbb, mint gondoltuk.
Fiatalnak tűnnek, de biztosan nem azok.
Inkább fent, mint lent.
Érkezik az évben a leghosszabb a nappal.
Elfogynak a veterán eszköz technikai tartalékai.
Nagyon közel van az idők kezdetéhez, de nem olyan, mint amilyennek az elmélet jósolta.
Távcsővel azért érdemes készülni.
Eddig úgy tudtuk, hogy életük látványos robbanással végződik.
Már csomagolhatjuk is a bőröndöt?
Nem tudjuk, hogyan jöhetett létre.
Ha elég fejlett, a technika messziről látható.
Régen a Földön is ez volt az uralkodó szín.
A Neptunusz-méretű Percival 309 fényévre található a Földtől.
Soha nem látott felvételeket készítettek a csillagászok.
Jelenlegi fogalmaink szerint nem létezhetne ilyen kicsi fekete lyuk.
Eléri az Ördög üstököse a maximális fényességét.
Látványos jelenségnek lehetünk szemtanúi.
Hatékonyabb lett a bolygók jelenlétét kimutató fésű.
Tudományos hobbi türelmes és nem tériszonyos embereknek.
Az ikrek nem teljesen ikrek, ha planétákat fogyasztanak.
A kométa a Naprendszer külső részeiről érkezett, most akár szabad szemmel is láthatjuk.
A felfedezés segíthet megérteni azt, hogy miként alakulnak ki lakható bolygók.
Minden eddiginél messzebbre sikerült eljutni, de a kísérlet egyik fő célját kihagyták.
Emellett egy üstökös is megfigyelhető lesz.
Mindössze száz fényévre van a csillag, amely körül meglepő rendben kering hat bolygó.
A tudósok először tudtak földi távcsővel 450 fényévnyire lévő vízgőzről képet készíteni.
A 29 napos február időnként súlyos pénzekben mérhető veszteségeket is tud okozni.
Néhány millió év múlva jöhet az antiszökőnap.
Hárommillió évvel ezelőtt történt, de amúgy mindennapos dolog.
Az utolsó az elmúlt 10 év legintenzívebbike volt.
Két futballpályányi méretű az űrszikla.
Kozmikus kötélhúzás zajlik az űrben két spirálgalaxis között.
A téridőt fodrozó hullámok kutatásáért többször járt fizikai Nobel-díj.
Az ilyen esetekben azonnal megszólal a vészcsengő.
Tele volt nehézelemekkel, és felrobbant, pedig nem tehette volna.
Vasárnap hajnalban volt a becsapódás.
Nem találtuk meg az idegeneket, de nem véletlenül kelt lábra a szóbeszéd.
Elsőként például a piramisokat pillanthatják meg, méghozzá ókori állapotukban.
Ennek a jelenségnek nem szabadna léteznie – legalábbis az asztronómia egyik alapelve szerint.
Oxigént és vasat is felfedeztek a fiatal csillag környezetében.
Így néz ki a naprendszer legvulkanikusabb világa, az Io.
Sokan izgatottan dörzsölik össze a tenyerüket.
Nincsenek rá szavak.
Ő a Naprendszerünk exobolygója.
Egy kis trükk viszont így is akad vele.
Óránként akár 120 hullócsillagot is lehet majd látni.
A felfedezés segíthet megmagyarázni, hogyan jöttek létre ezek a rendszerek.
A megfelelő mélységben ideális viszonyok uralkodhatnak.