Az egyik dolgozó szerelt rejtett kamerát a váci uszoda öltözőjébe
Azonnal elbocsátották.
Azonnal elbocsátották.
A miniszter szerint nem kötelező a kormánynak dolgozni.
Az Index kérdésére reagált a szaktárca.
A béremelések forrásának megteremtése miatt rúghatnak ki embereket az FDSZ ELTE szerint.
Egy európai probléma tüneteit látjuk.
Az óriásvállalat megkongatta a vészharangot.
A gyermekvédelmi főigazgató feljelentést tett fizikai bántalmazás gyanúja miatt.
Többnyire fogkrémet vagy borospoharat vettek belőlük az alkalmazottak.
A szlovák belügyminiszter szerint nem a megfelelő személyeket rúgták ki.
A vállalat világszerte 170 ezer embert foglalkoztat.
A döntés mögött a járatritkítós botrány állhat.
A munkáltató megtiltotta, hogy az alkalmazottak egymással kössenek házasságot.
Lépéskényszerben a vállalat.
2023-ban több mint 13 ezer embert vettek őrizetbe „erkölcstelen viselkedés” címén.
Országosan legalább száz postahivatalt érinthet az intézkedés.
Ennek a vállalat munkatársai ihatják meg a levét.
Kiakadt a párt attól, amit megtudott.
A vezérigazgatót azonnali hatállyal menesztették.
Donald Trump örülhet, mert nagy káosz van a demokrata táborban.
Sokan kütyükkel imitálják, hogy a gépnél ülnek.
A tankerület közleményt adott ki.
Több dologgal is vádolja a vállalatot.
A húzóágazatként beharangozott szektorral szembeni várakozások elszállni látszanak.
Így reagáltak az elbocsátásra.
A szóvivő közölte, mi a helyzet az üzemben dolgozó magyar munkavállalókkal.
A szakszervezet szerint kizárólag a kölcsönzött munkavállalókról van szó, ezres létszámban.
Nem értett egyet a vállalat üzletpolitikájával.
A döntés mintegy 14 ezer munkahelyet érint.
Már nem volt szükség a munkájukra.
Nagy átszervezésbe kezd az Unilever, akár Magyarországra is elérhetnek a szálak.
Megkezdték a rendbetételt.
Ez a globális létszám nyolc százalékát jelenti.
Tovább folytatódnak a technológiai szektorban tapasztalt elbocsátások.
A dolgozók nagy részét elbocsátották.
Több milliárd dolláros veszteséget halmoztak fel.
Vezetők is távoznak.
Nagyobb szerepet kap az MI, ennek köszönhetően számos alkalmazottól is megvált a cég.
Úgy véli, övön aluli volt, hogy a pandémia alatt vált meg tőle a munkahelye.
Több másik követelést is megfogalmaztak az egyetemmel szemben.
Januárban már több száz emberüktől megváltak.
Egy brit szakszervezet szégyenletesnek nevezte a bank időzítését.
Indoklás nélkül és azonnali hatállyal menesztették a tisztviselőt.
„Nem megyünk feltett kézzel a vágóhídra, és nem hagyjuk magunkat” – közölte.
A kommentszekcióban egy volt ellenzéki pártelnök is megjelent.
Vezető lapokban írtak az elbocsátott múzeumigazgató ügyéről.
Nem viselte jól az elbocsátást.
Sötét idők jönnek.
A húszfős állományból állítólag 18-an megkapták felmondásukat.
Négy éven keresztül tartott a nyomozás.
250 nap tiltakozás után.
Megnyugtatónak semmiképp sem neveznénk azt, amit mondtak.
Rasszista botrány a nemzetközi kávéházláncnál.
A férfi több női kollegáját is zaklatta.
Úgy tudni, a dolgozók legkevesebb felét elküldik.
Rengeteg dolgozót, köztük egy neves producert és rendezőt rúgtak ki.
Mutatjuk, mely munkavállalók iránt ugrik meg az igény, és milyen készségek kellenek a sikerhez.
A kormány szerint a szankciók a felelősek.
A DK politikusa szerint a katonák szűrését egy feltehetően adócsaló cég végzi.
Jelenleg az elbocsátások túlnyomó többsége a technológiai szektorban történik.
Kunhalmi Ágnes elmondta, az MSZP a pedagógusok oldalán áll.